Chiellini: „A szurkolók álmodhatnak, mi nem”

chiellini_giorgio_milan_ellen.jpgGiorgio Chiellini egy ideje nem bevethető visszatérő vádlisérülése miatt, azonban hamarosan ismét a pályán segítheti az Öreg Hölgy menetelését.

„Jobban érzem magam, egy hónapra kiestem, de most már a pályán edzek, és az elmúlt héten jól éreztem magam. Remélem, hogy a következő napokban visszatérhetek a csoportos edzésekre.” - mondta a csapatkapitány a Sky Sport Italia műsorában.

„Remélem, hogy ott lehetek a vb-pótselejtezőn, és még azelőtt is be tudok segíteni.”

A Juventus 2022-ben mindössze egy meccset veszített el, az Inter elleni Szuperkupa-döntőt, és az elmúlt hét meccset tekintve a Romával együtt a legjobb mutatókkal rendelkezik. Mindkét csapat 15 pontot gyűjtött ezen meccsek alatt, így felmerül a kérdés, hogy a jelenlegi helyzetből van-e remény a scudettóra?

„Az utunk novemberben kezdődött, kellett pár hónap, hogy megismerjük egymást. A dél-amerikai válogatott szünet nem tett jót a menetelésünknek, mert sok fontos játékos számos meccset játszott. Az Atalanta és az Inter elleni vereségeken kívül novembertől már következetesek voltunk.

Dušan Vlahović és Denis Zakaria érkezése lelkesedést adott, a csapat fejlődik, és folytatnunk kell tovább a menetelést ezen az úton.

A szombati meccs nehéz lesz, tisztában vagyunk azzal, hogy a Sampdoriának pontokra van szüksége. Aztán következik a Bajnokok Ligája visszavágó, és mindenki számára alapvető fontosságú, hogy továbbjussunk a negyeddöntőbe.

Úgy gondolom, hogy realisztikusan kell elemeznünk a helyzetet, a szurkolók álmodhatnak, de nekünk realistáknak kell lennünk. Egyértelmű, ha nyerünk sok meccset egymás után, akkor már gondolhatunk a scudettóra.

Pár hete még negyedikek sem voltunk. Sok mérkőzés van még hátra, és ugyanúgy gondolom, mint a mester. Mi nem akarunk elbújni, de egyensúlyra van szükségünk. A Torino és az Atalanta elleni döntetlen után úgy tűnt, hogy vége a történetnek. Most meg azt mondják, hogy a bajnoki címért versenyezhetünk. Egyensúlyra van szükség, s ez olyan kvalitás, amivel rendelkezik a mesterünk. Ha az előttünk álló csapatok hibáznak, mi ezt maximálisan ki kell használjuk, de jelenleg az egyensúly a legfontosabb.”

A csapatkapitány Paulo Dybala helyzetéről is ejtett pár szót.

„Szerintem az a legfontosabb, hogy a pályán nyújtott teljesítményre koncentráljon. Leo Messi és én is nyertünk Olaszországgal és Argentínával annak ellenére, hogy nyáron lejárt a szerződésünk. Ezek a dolgok megszokottak a modern futballban, a legjobb az, ha a pályára koncentrál az ember.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5417777674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása