Dybala: „Az első célkitűzésünket teljesítettük”

dybala_paulo_csk-szalaggal_platinis_unneples.jpgA Juventus 4-2-es győzelmét követően Manuel Locatelli és Paulo Dybala állt a mikrofon elé, az olasz középpályás pedig elmondta, a csapat mindent megtesz a szurkolókért.

„Azt mondtuk egymásnak, hogy erős játékosoknak kell lennünk, de ezelőtt erős férfiaknak.” - értékelt Manuel Locatelli a Sky Sport Italia számára.

„Ma igazán jól játszottunk, s ezt folytatnunk kell, követnünk kell Massmiliano Allegri mester utasításait. Mindent bele kell adnunk, s ezt megtettük ma.

Mi vagyunk az elsők, akik tudjuk, ha nem játszunk jól. Mindent bele akarunk adni most a szurkolókért.”

Paulo Dybala a keddi első találatával megelőzte Michel Platinit a Juventusnál szerzett gólok tekintetében, majd újabb találatával John Charlest is. Az argentin játékos első gólját pedig rendhagyó módon, Platinit idézve ünnepelte.

„Nagyszerű csapatként játszottunk, s jó eredményt értünk el. Az első célkitűzést megvalósítottuk, most pedig Londonban a csoportelsőséget is be akarjuk biztosítani.” - mondta a klub BL-góllövő listáján harmadik helyre felkúszott Paulo Dybala a SportMediaset munkatársának.

„Michel Platini példakép számomra és a futballvilág számára, remélem, hogy látott engem. Így akartam ünnepelni már az Inter elleni meccsen, amikor beállítottam a rekordját, de azon a meccsen nem volt ez lehetséges.”

A Juventusnál a BL 1992-es átalakítása óta számított góllövőlistán első Alessandro Del Piero (42 találat), második David Trezeguet (25 találat), harmadik Paulo Dybala (18 találat), negyedik Filippo Inzaghi (17 találat), ötödik Álvaro Morata (15 találat), a hatodik pedig a három év alatt 14 találatot jegyző Cristiano Ronaldo.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4716744534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gaben Smith 2021.11.03. 09:03:53

Valahogy ha siker van meg az önfényezés vereségkor meg kuss van. Mondjuk ez a nyilatkozatcsokor is unszimpatikus talan egy nagy elnezessel kellett volna kezdeni a sok veresegert es szerenyebben lefesteni a dolgokat.

delpi0823 2021.11.03. 09:21:49

@Gaben Smith: Te mirol beszelsz mar megint?Dybala volt aki nyilatkozott a verona elleni vereseg utan is eleg szimpatikusan.Sokan szidjatok itt a blogon(bar nem tudom miert),ez az ember megerdemli a csapatkapitanyi karszalagot.Sokan rinyaltok jaj mire fel ker ekkora fizetest,talan azert mert tudja hogy a legjobb kepessegu labdarugo a keretben.A 80millio euros vedonk 22evesen csak teszem fel a kerdest mire fel kap evi 12 milliot?ugyhogy kb fele annyit se tett le az asztalra Juventus mezben mint Dybala.......

Rocky80 2021.11.03. 10:50:12

Nekem meg az jutott eszembe hogy milyen fura ez: ott van a top 5 között Dybala meg Morata is ilyen srácok mellett; aztán még sem az jut eszembe róluk hogy mekkora játékosok.

Dybaláról sem az, hogy mekkora gólvágó a BL-ben, pedig ez a 18 nem kevés és jópár éve van még. Akár Del Pierot is megelőzheti.

Shyr Kahn 2021.11.03. 15:38:04

@Rocky80: DP-t talan nem, de mar az is hatalmas nagy szam lesz, ha Trezegol-t lehagyja, ahhoz pedig csupan 7 kell.

Dybala-ban ott van az X es az elozo merkozeseken folyamatosan bizonyitja ezt. Vegre egy erzem, hogy jo kezekben van a kapitanyi karszalag.

@delpi0823: Sztem "Gaben Smith" most nem feltetlenul Dybala-t tamadta, de ha igen, akkor eszre kell venni: mar sajnos egy ideje kialakult a Dybala-t utalo kor a szurkolok kozott. Ezzel nem igen lehet mit kezdeni. Figyeld meg, hogy meg ha 10 merkozesen keresztul kivaloan is fog jatszani, az elso rossz merkozesen jonnek majd a hangok, akik "megmondtak, hogy O semmit sem er es mar reg el kellett volna adni, nemhogy fizu emelest adni neki, nincs neki egyebkent sem posztja, meg nelkule tobb merkozest nyerunk meg... stb". Folosleges nekik barmit is irni.

Csak Csucsu 2021.11.03. 15:51:10

Pfuu Morata el se hitte, hogy gólt lőtt...azért tud ennél jobban is ő...remélem a kötelező peches szériát letudta idénre..akkor talán érdemes leigazolni a padra :) Chiellini pedig nem véletlenül nyilatkozta 1-2 hónapja, hogy ez Dybala Juventusa!!!! Ha akkor nem hittetek vagy kételkedtetek Giorgio szavaiban ha a Verona meccs elleni mezlevétel és a curva sud elé állás nem mutatta volna meg..akkor itt a tegnapi meccs ...ez a faszi él hal a csapatért és megmutatta a spiritot de rendesen...alig tudják követni de még csapaton belül is az a szomorú :D pár hónapja még kiröhögtek sokan amikor futuro Capitanoztam..de ez már nem is Futuro ;)
Lesz ami lesz...fino alla fine
Forza juve per sempre

Camo76ers 2021.11.03. 16:12:54

Én már néhány éve mondogatom hogy itt messze Ő a legjobb játékos . Ezzel persze nem fényezni akarom magam . Ha nyerünk is nélküle , az azért mindíg izzadós . Persze az sem baj .

Mark Szabo 2021.11.03. 16:21:34

@delpi0823: Ez az ember volt az, aki ha elkészítette a labdát legyintett egyet és elsétált.

Shyr Kahn 2021.11.03. 21:14:19

@Mark Szabo: Meg ha igaz is, a mult alapjan itelsz, vagy a kozelmult es jelen alapjan?
Minden ember felno valamikor. Ha tenyleg eretlen volt korabban, akkor neki nemreg sikerulhetett felnonie es ezt inkabb ertekelni kell, nem a multat elohozni es ugy csinalni, mintha meg mindig az az ember lenne, aki annak idejen hibat/hibakat kovetett el. Nelkule nezhetned a szurke kozeppalyankat, otletek es szep jatek nelkul. Evek ota toppon van, csak a serulesek hatraltattak az elozo evekben. Most azt latom rajta, hogy baromira motivalt es komolyan veszi a (masod)kapitanyi karszalagot.

Persze az ido majd megmutatja, hogy meddig tudja ezt a hozzaallast hozni, de en mar jo ideje erzem, hogy beerni latszik. Kicsit keson ero, de sosem volt kutyauto, maximum a konzisztencia-t es a jelenletet lehetett tole hianyolni, ami most azt hiszem mar adott es remelhetoleg adott is lesz.

Lehet belekepzelem csak, de azert az elozo merkozesen is veszitett el labdat, megse vetette vissza a teljesitmenyet. Peldasan ment elore, mint ahogyan az egy csk-hoz illo.

Mark Szabo 2021.11.03. 21:21:02

@Shyr Kahn: Sajnos évek óta nincs a toppon. Idén jobban kezdett, és jobban mozog mint eddig. De messze még a szezon vége. Meglatjuk mit hoz ki belőle

GodPiero 2021.11.03. 21:25:49

@Gaben Smith: Vigyázz... ezen a blogon nem szabad őszinte véleményt írni a kisfiúról...

Apuleius 2021.11.03. 21:59:37

@GodPiero: A szalonképtelen fröcsögés továbbra sem azonos a véleménnyilvánítással. Persze nyilván tudod Te ezt, csak egyszerűbb számodra ez a retorika. A blog látogatása egyébként változatlanul nem kötelező.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása