Allegri: "Eldobtuk, amit az elmúlt másfél hónapban építettünk"

allegri_massimiliano_bl_sajto_3.jpgA gyenge bajnoki szereplés szünetében a Juventus a Bajnokok Ligája csoportkörében próbálhat javítani az összképen.

A zebramezes csapat kedd este a Zenit Szentpétervár csapatát fogadja, s egy esetleges győzelemmel továbbléphet az egyenes kieséses szakaszba.

"Holnap elérhetjük az első célunkat a szezonban, s ezt csodálatos dolog lenne elérni két meccsel a vége előtt. Ez lehetővé tenné, hogy jobban összpontosítsunk a bajnokságra. Pillanatnyilag mindannyian dühösek és idegesek vagyunk. Öt nap alatt eldobtuk mindazt, amit az elmúlt másfél hónapban építettünk. Fel kell állnunk és dolgoznunk kell azért, hogy fejlődjünk." - mondta a csapat kispadjára nyáron visszatérő Massimiliano Allegri a hétfői sajtótájékoztató alkalmával.

"Ez nem a védelem felállásának kérdése, inkább a védekezési fázison kell javítanunk a mérkőzés különböző szakaszaiban. Jelenleg az egyetlen megoldás az, ha dolgozunk és csöndben maradunk. Mindannyiunknak egyfajta felelősségérzettel kell rendelkeznünk, lépésről lépésre építkezve. Intelligens csapatom van, amely magától is megérti, anélkül, hogy meg kellene emelnem a hangomat a nehéz pillanatokban.

Az önbecsülést és a bizalmat fenn kell tartani a támadóinkban. Nem kell túlgondolniuk a dolgokat és továbbra is keményen kell dolgozniuk. Moise Kean, Mattia De Sciglio és Aaron Ramsey azok a játékosok, akik nem állnak rendelkezésünkre, míg Federico Chiesa és Matthijs de Ligt jól vannak. Holnap döntök majd arról, hogy kik fognak játszani.

A Zenit egy technikás játékosokkal rendelkező csapat, akik tudják, hogyan szerezzenek gólokat, de holnap a mérkőzés a mi kezünkben lesz."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8516742004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2021.11.01. 21:09:17

"Öt nap alatt eldobtuk mindazt, amit az elmúlt másfél hónapban építettünk."

Inkább csak pontgyűjtésről beszélnék, mint építkezésről, utóbbi kissé túlzónak tűnik, de ez részemről természetesen csak lovaglás a szavakon/szőrszálhasogatás/csomókeresés a kákán.

Wizzurah 2021.11.01. 21:32:37

Mondtam én, csendbe kell maradni, dolgozni, nem a tabellára nézni, edzésen már minden ok :D Nem is értem, ezek nem profi focisták? Nem az van mindig csak a következő mérkőzésre fókuszál mindenki, de most meg le kell zárni a bl csoportból a tovább jutást, hogy a bajnokságra koncentrálhassunk? Nekem ez a két dolog üti egymást hm.
Kabaré ez a nyilatkozat (is) :D Pont hogy rohadtul nem intelligens a csapat, egy épkézláb támadásunk nincs, nem a védekezési fázissal van a gond, amikor képtelenek vagyunk gólt lőni. Édes élet mi történt ezzel az emberrel, nem hogy leragadt a múltban, "kicsit" romlott is.

Zizou_empereur 2021.11.01. 21:43:33

Azért Allegri pontosan tudja, hogy a középpálya hulladék, góllövő meg nincs. Csak nem lenne okos dolog ezt világgá kürtölni, mert utána hogyan motiválja őket. Így marad a sablonos lózung. Nem tehet mást.

Csak Csucsu 2021.11.01. 22:02:39

@venember83: Szerintem arra gondolt, hogy akkor visszatért a bajnok cím reménye is akár a rossz kezdet ellenére. Most viszont a Napolira,Milanra ránézve(Bár kétlem, hogy ezt a szezon végéig tartani tudják) a remény elúszott..viszont még korai ítélkezni a bajnokság győzteséről.

FeriGjuve 2021.11.02. 02:19:09

@Csak Csucsu: Arról igen,de hogy a csapatunkak idén semmi köze nem lesz hozzá,azt bizonyosan ki lehet jelenteni.

Csak Csucsu 2021.11.02. 07:51:43

@FeriGjuve: S pont erről van szó. Az utóbbi két meccsen ment el. Sorozatban volt 5 győzelem. Legyőztük a Chelseat s idegenben döntetlen az Inter ellen. Majdhogynem újra bajnok esélyesnek léptünk elő. S az utolsó két meccs eredm3nye tönkretette ezt ...ettől függetlenül az irány jó lesz csak mi Magyarok könnyen felejtünk 1-2 meccs után

Gaben Smith 2021.11.02. 08:36:28

@Zizou_empereur: azert ne hasonlitsuk mar a keret minoseget egy kieso csapatehoz , mert nonszensz…Papiron csak az Inter egyertelmuen erosebb a Napoli meg a Milan pedig flowba van es jol osszeraktak oket.

babo0410 2021.11.02. 08:36:47

@Csak Csucsu: Szerintem a Napoli Spallettivel, és a Milan Piolival bőven fog még pontokat veszíteni. Láttuk tavaly hogy kezdett a Milan, és aztán éppen csak bejutottak ők is a BL-be. Ha stabilak tudnánk lenni, és jönne egy győzelmi széria, amikben Allegri elég jó, akkor ez a szezon még bármit hozhatna. Én azt mondom novemberben még ne temessük a csapatot, habár Allegrinél azt látom elszaladt a futball mellette, és nem tudja utolérni. De ha meg tud újulni, és elkezdünk legalább kicsit támadóbban játszani, szerintem nem reménytelen. Mondjuk ehhez az is kéne, hogy egy-két játékos észbe kapjon. Meg ha januárban erősítünk, ne megint védekező középpályásokat igazoljanak. A kp baja az, hogy nem segítik kellően a támadásokat, Dybala lép folyton vissza labdákért.
Én azt mondom most, hogy ki kéne próbálni a 4-2-3-1-es hadrendet úgy, hogy Morata nem csak verőember lenne középen, mint most.

Gaben Smith 2021.11.02. 08:43:36

@Wizzurah: itt nem csak a védekezés es a támadás az ami hiányzik hanem kompletten a taktika ,nincsenek sémák amihez tudnának nyúlni akkor a játékosok amikor önmaguktól nem tudjak mit is csinálhatnának. Ezek a játékosok pont nem man managementre szorulnak hanem rendszerbe kellene illeszteni őket, mivel egyenként nem kiemelkedőnek. Allegri pont a jo szimatú,megérzésű edző nem pedig a végletekig kidolgozott taktika embere. Decemberben már nem lesz a csapatunk edzője.

Gaben Smith 2021.11.02. 08:48:18

@babo0410: nem szaladt el? 16 pont a hatranyunk egy olyan edzovel aki meg most is csak a vedekezessel van elfoglalva

venember83 2021.11.02. 08:54:00

@Gaben Smith: "Decemberben már nem lesz a csapatunk edzője."

Ha Pirlót megtűrték a szezon végéig, butaság (és négyéves szerződése tudatában pénzügyi gondatlanság) lenne elküldeni Allegrit 4-5 hónap után. Plusz legyen már annyi hitele a mesternek, hogy év végéig (és az idei eredményektől függetlenül jövőre) igenis dolgozhasson a kerettel.

babo0410 2021.11.02. 09:22:56

@Gaben Smith: Nem tudhatjuk. És Allegri szedte már össze a csapatot reménytelen helyzetből. Én is sokat bírálom a mestert, meg félek nem tud megújulni, de azért cáfolt már ránk. Én bízom a legjobbakban.

Rikoo 2021.11.02. 09:51:56

@Gaben Smith: 4 éves szerződése van 8 milliós nettó fizetéssel. Gondolj már bele mekkora összeg kellene ahhoz, hogy elmozdítható legyen ebből a pozícióból.
Elküldeni Allegrit és találni egy másik edzőt, bruttóban 100 millió euró közeli tétel.
És tegyük hozzá, hogy semmi garancia arra, hogy jobb lenne a szitu, mert 0 koncepciónk volt az aktuális keret összerakásakor, már nem követjük a Bayern München példáját 3-4 éve.
Nem csak séma kell ide, mikor teljesen ellentétes játékstílusú játékosaink vannak. Kitalálhatsz bármilyen felállást és taktikát, lesz minimum 5-6 játékos, aki képtelen abban játszani, mert totálisan ellentétes stílussal rendelkezik.
Nincs koncepciónk.
Ezért jó ötlet, hogy elindultunk azon a vonalon nyáron, hogy kiválasztjuk az aktuális célpontot és foggal-körömmel ragaszkodunk ahhoz, hogy ő érkezzen.
Csak 1-2 igazolás kevés ehhez, ide minimum 10 ilyen módon kiválasztott játékos kell a keretben és óriási változtatások.

Gaben Smith 2021.11.02. 10:23:07

@Rikoo: A múltban elért sikerei…Pontosan de nem a jelenben Allegri man managementbe jo de ezeknek a sracoknak kell egy aprolekosan kidolgozott taktika, rendszer bizonyos semak amihez nyulni tudnak mert amint latjuk maguktol nem fognak csodat tenni hiszen nincsen bennuk annyi kepesseg. Tegyuk fel , hogy decemberig alig szerzunk pontot es a 15.hely kornyeken talaljuk magunkat akkor is azt fogjatok mondani, hogy had folytassa meg fejeljuk meg azzal , hogy jovore is maradjon? Teljesen igaz , hogy anyagi fiasko a 4 eves szerzodes miatt elkuldeni,de megint ki volt az az uzleti analfabeta aki vakon adott 4 eves szerzodest? Most akkor a 4 eves szerzodes es a multban elert sikerei tartsak itt? Nem fogja tudni felepiteni ezt a keretet ,mert Ő nem jo ebben ,atvett egy 3x-os bajnok csapatot tele onbizalommal faszan managelte oket addig amig megvolt a magja ennek a brigadnak. Nezhetetlen es eredmenytelen a jatek engem nem erdekel Allegri neve es multja nem akarom a csapatot kieso helyen latni.

Rikoo 2021.11.02. 10:30:02

@Gaben Smith: Én nem mondtam semmilyen múltban elért sikereket. Az hogy ne tudna csapatot építeni az nem igaz mondjuk, a második évében 11-12 új játékos érkezett, konkrétan egy fél keret. De ha megnézed az 5 évét, akkor is végig össze-vissza igazoltak feje felett.
A lényeg nem is ez, hanem hogy nincs 80-100 milliónk arra, hogy elküldjük és hozzunk mást, miközben a keretünkben óriási változtatásokra van szükség.

Bruce57 2021.11.02. 14:49:57

Ezért nem kellett volna visszahozni annyi pénzért, hanem abból a pénzből és Kean árából elhozni Vlahovicot.

alexGicamo 2021.11.02. 16:45:35

Remélem , győzni fogunk ! Ne rontsuk már el az eddigi pozitív sormintát e sorozatban !

alexGicamo 2021.11.02. 16:51:13

@Zizou_empereur: Szerintem is erről van szó !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása