A Juventus meghosszabbítja Morata kölcsönszerződését
A Juventus meghosszabbítja Morata kölcsönszerződését

Olasz sajtóértesülések szerint a Juventus egy évvel meghosszabbítja Álvaro Morata kölcsönszerződését, ez a korábbi megegyezés alapján 10 millió euróba kerül majd, az opciós vételi jog pedig 35 millió euro révén érvényesíthető a következő szezon után. A 28 esztendős spanyol támadó tavaly nyáron 10…

Rabiot: "Részben Allegri miatt igazoltam a Juventushoz"
Rabiot: "Részben Allegri miatt igazoltam a Juventushoz"

Adrien Rabiot a Juventusnál tervezi a jövőt, s elárulta, két esztendővel ezelőtt a most frissen kinevezett Massimiliano Allegrinek is volt szerepe abban, hogy a torinói klubot választotta. "Két évvel ezelőtt azért is igazoltam a Juventushoz, mert tudtam, hogy ő az edző." - mondta a francia…

Donnarumma engedne bérigényéből a Juventus kedvéért
Donnarumma engedne bérigényéből a Juventus kedvéért

A Corriere dello Sport szerint Gianluigi Donnarumma készen áll arra, hogy elfogadja a Juventus évi 6 millió eurós bérezést biztosító szerződési ajánlatát, annak ellenére, hogy ez az összeg alacsonyabb annál, amennyit jelenlegi klubja, az AC Milan kínált számára. Az olasz válogatott kapus szerződése…

Vezérigazgató érkezhet, és egyúttal Nedvěd is távozhat
Vezérigazgató érkezhet, és egyúttal Nedvěd is távozhat

A La Gazzetta dello Sport szerint a Juventusnál a vezetőségbeli változások sora nem ért véget, és új vezérigazgató érkezhet, a klub alelnöke pedig távozhat azért, hogy a vezérigazgató szabadabban dolgozhasson. A bajnokság lezárulása óta forgószél seper Torinóban, és bár Andrea Pirlo távozása nem…

A PSV-ből hozná el Raiola védencét a Juve
A PSV-ből hozná el Raiola védencét a Juve

Mino Raiola és a Juventus neve több pletykában is felmerül, hiszen a monacói ügynök képvisel számos olyan játékost, aki felkeltette sportügyi vagy gazdasági okokból a Juventus vezetőségének a figyelmét. Ilyen például Gianluigi Donnarumma, Paul Pogba, Alessio Romagnoli, de az ügynöknek már több…

A középpálya megerősítésére készül a Juventus
A középpálya megerősítésére készül a Juventus

A Juventus legfőbb nyári feladata a középpálya átalakítása és megerősítése lesz, mert ez a csapategység már évek óta a legfájdalmasabb fék a csapat játékában. A Calciomercato értesülései szerint Massimiliano Allegri első igazolása a várakozások szerint a Sassuolo játékosa, Manuel Locatelli…

Allegri visszahozná Pjanićot a Juventushoz?
Allegri visszahozná Pjanićot a Juventushoz?

Az olasz sajtó értesülései szerint  a Juventus új mestere, Massimiliano Allegri véget vetne Miralem Pjanić barcelonai rémálmának, s visszacsábítaná Torinóba a Spanyolországban nem sok sikerélménnyel gazdagodó bosnyák középpályást. A héten hivatalossá vált, hogy a gyenge teljesítményt és mérsékelt…

De Ligt: "A Juvénál úgy érzem magam, mint hal a vízben"
De Ligt: "A Juvénál úgy érzem magam, mint hal a vízben"

A Juventus holland védője, Matthijs de Ligt arról beszélt, hogy jól érzi magát a zebramezeseknél, s nem foglalkozik az FC Barcelona érdeklődéséről szóló hírekkel. "Nagyon boldog vagyok a Juvénál. Úgy érzem magam, mint hal a vízben." - mondta jelenlegi helyzetéről de Ligt az ESPN.nl riporterének…

Pogbára vagy Icardira cserélné Ronaldót a Juventus
Pogbára vagy Icardira cserélné Ronaldót a Juventus

A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint Cristiano Ronaldo a Paris Saint-Germain csapatához igazolhat, hogy pótolja az alighanem távozni készülő Kylian Mbappét, azonban a Juventus szívesen elcserélné a támadót Paul Pogbára is. Ronaldo szerződése ugyan 2022 júniusáig érvényes Torinóban, a…

Platini: „Čeferin rosszul kezelte a Szuperliga ügyét”
Platini: „Čeferin rosszul kezelte a Szuperliga ügyét”

Michel Platini, az UEFA egykori elnöke nemrégiben beszélt a Szuperliga kapcsán kialakult helyzetről, s elmondta, hogy mandátuma elején ő is szembesült ilyen törekvésekkel, de ezt másképpen kezelte. „A kapcsolatom Aleksander Čeferinnel nem létező. Ő azon politikusok egyike, akik soha nem…

HIVATALOS: Allegri visszatért
HIVATALOS: Allegri visszatért

Miután a klub elköszönt Andrea Pirlótól, szinte azonnal be is jelentette a következő edzőt, akiről már napok óta írnak a lapok, és jó ideje szinte biztos a kiléte, és aki a Juve-szurkolók számára rendkívül ismerős, hiszen a Juventusnál töltött évei alatt számos gyönyörű eredményt jegyzett a…

Pirlo: "Ha visszamehetnék az időben, ugyanazt a döntést hoznám"
Pirlo: "Ha visszamehetnék az időben, ugyanazt a döntést hoznám"

Ahogyan az már borítékolható volt, a Juventus ma hivatalosan is menesztette a csapattal nem túl sikeres szezont záró Andrea Pirlót, aki a közösségi médián keresztül vallott az izgalmakkal, örömökkel és csalódásokkal teli tapasztalatról. "Az első szezonom edzőként a végéhez ért. A szezon egyszerre…

Köszönjük, Andrea Pirlo!
Köszönjük, Andrea Pirlo!

Andrea Pirlo egyetlen szezon után elhagyja a Juventust, jövőre Massimiliano Allegri veszi át a csapat irányítását, a Juventus pedig a megszokott közleményen túl egy pár másodperces összeállítással búcsúzik a Maestrótól, aki játékosként egyértelmű kulcsszereplője volt a Juventus felemelkedésének,…

HIVATALOS: Pirlo elhagyja a Juventust
HIVATALOS: Pirlo elhagyja a Juventust

Andrea Pirlo meglepetésemberként érkezett a Juventus felnőtt csapatának a padjára, azonban mai távozása korántsem meglepő, mivel a tegnap már szinte az összes megbízható médiaforrás Massimiliano Allegri visszatérését erősítette meg. A Juventus a mai napon búcsúzik Andrea Pirlótól az alábbi…

Allegri Chiellini maradását kérte
Allegri Chiellini maradását kérte

Romeo Agresti a tegnap este megerősítette, hogy Massimiliano Allegri aláírta a szerződését a Juventusnál, így hamarosan hivatalosan is bejelenthetik a mestert. A visszatérő mester híre uralta a tegnapi bianconero hírfolyamot, azonban további jó hírek is szárnyra kapnak Massimiliano Allegri torinói…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása