Rabiot: "Részben Allegri miatt igazoltam a Juventushoz"

rabiot_adrien_juventus.jpgAdrien Rabiot a Juventusnál tervezi a jövőt, s elárulta, két esztendővel ezelőtt a most frissen kinevezett Massimiliano Allegrinek is volt szerepe abban, hogy a torinói klubot választotta.

"Két évvel ezelőtt azért is igazoltam a Juventushoz, mert tudtam, hogy ő az edző." - mondta a francia középpályás a La Gazzetta dello Sport munkatársának nyilatkozva.

"A Juventus sok trófeát nyert vele a kispadon, s kétszer bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. Úgy gondolom, hogy az elmúlt két évet azzal töltötte, hogy figyelte a labdarúgást, s annak alakulását. 

Jó volt a kapcsolatom Pirlóval. Követtem a tanácsait, hogyan fejlesszem a helyezkedésemet és a támadások felgyorsítását, csak két passzal játszva. Világos elképzelései vannak, még ha azokat nem is tudtuk mindig a gyakorlatba ültetni. Szerettem a szenvedélyét, s ha valaki szenvedéllyel dolgozik, nem érezhet megbánást.

Az üveget félig tele látom ennek a szezonnak a végén. Két trófeát nyertünk, s bejutottunk a Bajnokok Ligájába. Ugyanakkor félig üres, mert ennek az volt az ára, hogy nem nyertük meg a scudettót. Nehéz szezon volt, amely során olyan csapatok ellen szenvedtünk vereséget, amelyek papíron nálunk gyengébbek voltak.

Ez a szezon nehéz volt a koronavírus és a sűrű versenynaptár miatt is. Ezért nem becsülhetjük alá a két trófea értékét. Jól érzem magamat a Juventusnál. Úgy érzem, hogy mindenki megbecsül. Magamra ismerek a klub győztes génjeiben, s nem látom okát, hogy elhagyjam a Juvét. Megvan a minőségünk, hogy újra megnyerjük a bajnokságot.

Az Inter elleni Szuperkupa-döntő lehet a mi bosszúnk, s meg akarom nyerni a Bajnokok Ligáját, mert ez túl régóta nem sikerült a Juventusnak."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4016576704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roli921 2021.05.30. 19:29:30

Remélem marad, idén már voltak jó meccsei, és nem volt sok hiszti.

Garsza 2021.05.30. 20:02:13

Szezon végén teljesen jól játszott.

alexGicamo 2021.05.30. 20:32:20

Gyakorlatilag ugyanazt mondja , mint de Ligt . Úgyhogy olyan szar nem lehet a helyzet, már ami az öltözőt illeti .

nortu30 2021.05.30. 20:42:45

Van benne potenciál, csak ki kell hozni belőle. Szerintem egyáltalán nem baj, ha marad.

Wizzurah 2021.05.30. 21:02:00

Na ő szerintem is maradhatna, nekem egyik titkos kedvencem Rabiot. Kulusevski a másik, én benne is nagyon bízok még. Chiesa a harmadik, ő szerencsére berobbant egyből.

Attilio79 2021.05.30. 22:06:09

Rabiot labdavesztései meredekek voltak a szezon végén is, ugyanakkor voltak jó megoldásai elöl. Fejben nincs rendben, meglátjuk, hogy az új vezetőség mennyire tud ebben segíteni neki.
Van felkészülési időszak, lesz egy EB, minden adott, hogy jó formában kezdjék a Szeptembert a játékosok...

László Jakus 2021.05.31. 10:10:41

Nekem ő testesíti meg a védekező középpályás fogalmát. Robotol fut ütközik nincsenek durva belemenesei nincs veszekedés még egy hasonló játékos és egy támadó középpályás és nincs gond.

Lanzafame 2021.05.31. 10:46:40

@László Jakus: egyetértek. Alulértékelt valamiért Rabiot, pedig már a szimpla labdaérintéseiből is látszik, hogy a jelenlegi középpályásainknál magasabb szintet képvisel. Kell egy vezér a középpályára (Locatelli) és egy kreatív 8-as, mellettük Rabiot ki tudná hozni magából a legjobbat.

triplat 2021.05.31. 12:33:36

Hát lehet, hogy alul értékelt, de sajnos néha rájön az 5 perc és akkor valakit felrúg a 16on belül és utána kiállíttatja magát.. Én nem tartanám meg jöjjön Aouar helyette.

venember83 2021.05.31. 17:25:43

@triplat: Aouar jó ideje érkezik, s még egy ideig eltart az útja. Kár most várni.

Lanzafame 2021.05.31. 20:00:35

@triplat: ez másokra is bőven igaz. Egy minőségi középpálya részeként nagyot javulna, de egymaga nem tudja/tudta felhozni a középpályát. Aouar más típusú középpályás.

triplat 2021.05.31. 20:41:57

@venember83: Álmodni csak szabad:)
@Lanzafame: Én nem mondtam, hogy a többiek jók voltak. Csak jeleztem, hogy kicsit labilis. Az meg, hogy Aouar más típusú csak előnyére válhat Rabiot hoz képest. Több lehetne az előre játék. Egy Aouar Locatelli kp erősítéssel előrébb léphetnénk. De persze ez csak az én álmom. :)

Lanzafame 2021.05.31. 23:22:39

@triplat: én is ezt a két játékost látnám szívesen, ha kívánni lehetne :) Melléjük már bátran oda lehet tenni Rabiot-t, McK-t vagy Arthurt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása