HIVATALOS: Pirlo elhagyja a Juventust

pirlo_andrea_olasz_kupaval_oltozoben.jpgAndrea Pirlo meglepetésemberként érkezett a Juventus felnőtt csapatának a padjára, azonban mai távozása korántsem meglepő, mivel a tegnap már szinte az összes megbízható médiaforrás Massimiliano Allegri visszatérését erősítette meg.

A Juventus a mai napon búcsúzik Andrea Pirlótól az alábbi közleménnyel:

„Köszönjük, Andrea.

Ezeket a szavakat kell mindenekelőtt mindannyiunknak kimondani ennek a különleges élménynek a végén.

Pár hónapja Andrea Pirlo, a futballvilág egyik ikonja új kalandba kezdett, az elsőbe edzői minőségben.

Ehhez mindenekelőtt bátorságra van szükség, illetve ismeretében kell lennie az adott személynek saját eszköztárával, különösen olyan időszakban, amit ezer nehézség szegélyez, a világ pedig a járvány hatására napról napra kénytelen saját szabályait újradefiniálni.

Andrea Pirlo csak az első lépéseket tette meg egy kétségkívül brilliáns edzői karrier elején. Az átalakulás, a keresés és az irányítás kalandjába vágott bele, amelynek célja saját ötleteinek és bajnoki tapasztalatainak pályán való megcsillogtatása az oldalvonal másik oldaláról.

S mivel a futballban a győzelmek számítanak, emlékezzünk ezekre: pár rövid hónap alatt Andrea Pirlo Juventusa két trófeát emelt a magasba: az Olasz Szuperkupát és az Olasz Kupát. Ő pedig edzőként csodálatos győzelmekhez segítette a csapatot a világ legrangosabb pályáin, a San Sirótól a Camp Nouig.

Mindezért, a bátorságért, az elhivatottságért és a szenvedélyért, amit naponta bizonyított, köszönetünket továbbítjuk a Maestrónak, az edzőnek és Andreának, valóban szívből jövő érzéseinket. Emellett pedig sok szerencsét kívánunk a jövő tekintetében, ami bizonyosan csodálatos lesz.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6516574604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wizzurah 2021.05.28. 12:06:25

Ha megy ronci, akkor szerettem volna ha marad, ha nem akkor jobb igy neki. Belole jo edzo lesz meg, en bizom benne.
Allegri kinevezesenek ha o lesz nem orulok, teljesen feleslegesnek erzem igy az elozo ket evet, kidobtuk a kukaba.

Juventino86 2021.05.28. 12:11:55

A csapat másik hóhéra is megkapta azt, amit megérdemelt. Remélem, hogy messze elkerüli a csapatot a jövőben. Komoly szerepe van neki is abban, hogy a csapatunk szétesett. Szóval, ...... meg, Andrea! Türelmetlenül várom, hogy Allegri kinevezése hivatalos legyen. Ebben az a helyzetben az ő kinevezése a legjobb döntés. :)

juve28adam 2021.05.28. 12:14:55

Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem sajnálom Pirlot.
Köszönöm neki ezt a két kupát amit szerzett a csapattal és remélem sokat fog tanulni a közeljövőben és esetleg egy sokkal tapasztaltabb, jobb edzőként fog majd leülni hozzánk valamikor. Látszik rajta, hogy szereti a klubot, remélem az elküldése ezen nem változtat majd semmit.
Sok szerencsét Maistro!

Tony. 2021.05.28. 12:16:47

Én is köszönöm neki az élményt, és hogy olyasmit tapasztalhattam meg amit korábban még sosem. Az elmúlt 25 évben sok mindent láttam, főleg a Juventusnál, de hogy mérkőzések előtt a hivatalos kezdő elolvasása után fogalmam ne legyen, hogy milyen formációban fog játszani a csapat, és ki hol fog elhelyezkedni a pályán... ez még nekem is új volt. És a közvetítések alkalmával úgy láttam a tv-társaságoknak szintén. Ez volt Pirlo reformja. Sok sikert, hogy máshol kiforrja magát ez a meg nem értett géniusz.

GodPiero 2021.05.28. 12:25:12

Az igazság nézőpont kérdése....
Ha úgy nézzük akkor egy zseni, hisz NULLA tapasztalattal az első évében nyert 2 kupát valamint behozta a csapatot a BL helyre...
Ha úgy nézzük akkor hatalmas blama, hisz eddig ezekre a papírkupákra magasan sz@rt a Juve illetve ezzel a kerettel a bajnoki címért kellet volna harcolni...

Nekem az fáj a legjobban, hogy a történelmi 10. Scudetto kapujában térdeltünk le!!!

JeetTrader 2021.05.28. 12:26:21

Köszönjük Maestro!

Nagyon szomorú vagyok, hogy így kellett lennie...és ahogy az ilyenkor lenni szokott, majd máshol válik nagy edzővé...persze értem én, hogy egy ekkora klubnál mint mi vagyunk nincs türelem.
Azt gondolom, hogy korrektül megítélni az ő edzői kvalitásait akkor lehetett volna ha megkapja azokat a játékosokat, akik az ő focijához kellenek. Nem hihette senki hogy örökké nyerni fogjuk a Seria A-t, nála robbant a körbedobált időzített bomba.

Most Allegri kapja meg a lehetőséget h saját képére formaálja a Juventust...de megkaphatta volna 2 évvel ezelőtt is (lehet Paratici miatt nem lehetett??)...és mindeközben azóta sokat fifázott és kidolgozta azt a focit is papíron, amellyel attraktívan lehet védekezve támadni :):) (továbbra is egy tapasztalt edzőt képzelek el a jövő Juventusának edzőjeként, Allegri pedig az! nagyon remélem h ezúttal visszaáll a Juve rendje)

Attilio79 2021.05.28. 12:31:00

Pirlo nyakába varrni a csapat szétesését elég bizarr történet! :D
Az már elkezdődött Allegri idejében! Egy folyamat volt, amiben Pirlo is áldozatként szerepelt, nulla felkészülési idővel és nulla lehetőséggel az igazolásra, a keret javítására! Ha tudod, hogy mi a hiba, de nem kapsz hozzá megfelelő segítséget, akkor nem tudsz rajta változtatni...
Allegri most olyan hatalmat kaphat, amit évtizedek óta nem kapott senki a Juventusnál.
Azt ne felejtsük el, hogy a MU-nál mi történt Fergusson óta...

venember83 2021.05.28. 12:33:45

@JeetTrader: "persze értem én, hogy egy ekkora klubnál mint mi vagyunk nincs türelem"

Gondolom, hogy ekkora klubnál ilyen gazdasági helyzetben nem engedhető meg, hogy megint szerencsén, utolsó fordulóban más csapatok botlásán múljon a BL-szereplés ilyen értékű és fizetésű keret mellett. Nem leszólva Pirlót, egyszerűen a tényekre, számokra és gazdasági szempontokra alapozva írom ezt.

Evoken 2021.05.28. 12:33:59

Bármennyire is örülök Allegrinek, sajnálom Pirlot hogy elmegy. Nagyon kiváncsi lettem volna hogy egy rendes felkészüléssel, kiegyensúlyozottabb kerettel mire megy. Remélem azért a jo viszony megmarad, viszlát maestro!

m.martin91 2021.05.28. 13:05:02

Köszönjük Pirlo, hogy nem lett meg a tizedik.

Pezsgőbontás.

DegerFaCan 2021.05.28. 13:10:50

@Evoken: miért lettél volna kíváncsi? Mit bizonyított ami feljogosítja bármilyen nagyságra? Mert jó focista volt? Détári is. Az idei éve egy rakás szar volt, mit érdekel engem hogy hol megy szakmai gyakorlatra a diplomája után. Majd ha bizonyít KISEBB csapatokban jöhet. Nem értem ezt az elkurt évet miért kellett végig szenvedni vele

Zoli985 2021.05.28. 13:29:13

Jó hir! Mindazonáltal nem érzek irányában negativ érzéseket, nagy feladat volt ez neki, igy pályakezdő edzőként. Kivánom, hogy a kvalitásának és tudásának megfelelő csapathoz jusson, ahol a szurkolók is kevésbé éhesek a kupákra és a sikerekre, ott fejlődhet nyugodtan. A Juve nem ilyen a hely, itt eredmények és szép játék kell. Biztos vagyok benne, hogy látjuk még majd a Juve kispadján.

GodPiero 2021.05.28. 13:51:51

@Evoken: Mindenkinek ugyan annyi ideje volt a felkészülésre....
@DegerFaCan: Jogos, ennyi

venember83 2021.05.28. 13:54:36

@GodPiero: "Mindenkinek ugyan annyi ideje volt a felkészülésre..."

Ez nem igaz. Az Inter az egész tavalyi évet felkészüléssel töltötte, s alig változott a keret. A Juventusnál kicsit komolyabb változások voltak edző és keret tekintetében. Nem akarom mentegetni Pirlót, de valótlanságokat ne állítsunk.

Evoken 2021.05.28. 15:25:37

@DegerFaCan: ennél elcseszettebb szezon nem is lehetett volna, a kinevezésétöl az elküldéséig. Ha a pofátlan biroi belenyulkálásokat nem vesszük, már azzal nyugodtan meg lett volna a BL hely. A játék képe hol rosszabb volt (az idény utolso harmadában), hol kifejezetten jo (a téli idöszak). Láttam koncepciot, hogy akar valamit de rengeteg minden hátráltatja, simán megérdemelte volna a rendezett körülményeket. És nem mellesleg, a kontinuitás egy fontos faktor ebben a kérdésben.

Evoken 2021.05.28. 15:27:07

@GodPiero: ha neked ennyi jön le, hogy ugyanannyi ideje volt mint másnak, akkor egyszerüen nincs miröl beszélni.

FeriGjuve 2021.05.28. 23:01:03

@Juventino86: Nem akarol beléd állni,de úgy rémlik,hogy a napokban éppen azt mondtad,hogy te nem szoktál ilyen stílusban beszélni Pirlo-rol... :)
De lényegtelen,meglett,amit sokan szerettetek volna,majd meglátjuk feljebb lépünk-e nélküle,vagy sem.
Az tèny,hogy a leggyengébb Allegri féle Juventus is erősebb volt,mint a legjobb színét mutató Pirlo féle Juve.
De ez mèg nem garancia semmire önmagában.

FeriGjuve 2021.05.28. 23:04:18

@GodPiero: Én sokkal inkább úgy látom kis idő távlatából,hogy ez a mélyrepülès már Sarrival elkezdődött és ennek a kicsúcsosodása csak az,amibe Pirlo vègülis belekerült.
Én nem fogom pocskondiázni,szerintem megtette amit lehetett,ezzel a kerettel,ilyen mentális állapotban lèvő játékosokkal.
Az idő majd mindent eldönt.

alexGicamo 2021.05.29. 09:47:11

Elbocsátó szép üzenet : pipa . Ehhez én sem sokat tudnék hozzáfűzni .
Sok sikert a továbbiakban !
Rengeteg tapasztalattal a háta mögött egyszer majd szívesen viszontlátnám a padunkon

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása