Eberl: „Szeretnénk hosszabbítani Zakariával”

zakaria_denis_feher_gladbach_mezben_figyel.jpgA Borussia Mönchengladbach sportigazgatója, Max Eberl nemrégiben nyilatkozott Denis Zakaria ügyében.

A védekező középpályás januári esetleges távozásáról kérdezte a szakembert a Bild munkatársa, a sportvezető pedig elmondta, hogy természetesen nem állnak karba tett kézzel a helyzettel szemben.

„Denis Zakaria? Ha ő vagy egy másik játékos a távozási szándékáról tájékoztatja a klubot, butaság lenne, ha nem foglalkoznánk a kérdéssel.

Meg kell fontolnunk, hogy a játékos megtartása szezon második felére több vagy kevesebb előnnyel szolgál-e. Szeretném, ha a szezon vége előtt sikerülne aláírni vele a szerződéshosszabbítást.”

A játékos iránt természetesen több angol klub is érdeklődik a Tuttosport szerint, a bianconero klub számára elsődleges célpontot jelent a középpályás, mellette pedig egy másik opció Axel Witsel, akit továbbra is igencsak kedvel Massimiliano Allegri, ezért a torinói klubvezetők alternatívaként, nem másodlagos célpontként tekintenek rá.

A 25 éves, genfi születésű futballistát a Transfermarkt 27 millió euróra értékeli, s mivel az olasz lapok szerint Massimiliano Allegri több középpályásától is megválna (felmerült Bentancur, Rabiot, Ramsey és Arthur neve is), igazán nem lenne meglepő a Borussia Mönchengladbach játékosának akár a téli érkezése.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8316764586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alexGicamo 2021.11.25. 08:59:02

Szerintem , inkább kreatív támadó kőzéppályásra lenne szükségünk .

venember83 2021.11.25. 09:26:26

@alexGicamo: lehet, hogy azt Locatellivel oldaná meg a stáb. Nem tudom, csak feltételezek.

alexGicamo 2021.11.25. 09:27:15

@venember83: Bennem is felötlött ez a lehetőség !

Shyr Kahn 2021.11.25. 16:36:22

SMS.

Kiprobalt a Serie A-ban, raadasul nem a Sassuolo-ban. Kreativ es vedekezo is egyben, azaz egy nagyszeru box-to-box kp.

Shyr Kahn 2021.11.25. 16:37:17

Tobb poszt ala igerem nem irom le a nevet... kiveve, ha az a poszt rola szol :)

venember83 2021.11.25. 16:54:59

@Shyr Kahn: írhatunk posztot arról, miért nem igazolt eddig a Juventushoz. Bár soktízmillió oka van, rövid poszt lenne. S szerintem Lotito továbbra sem akarja olcsón vagy kölcsönben a Juventushoz engedni.

Shyr Kahn 2021.11.25. 17:10:12

@venember83: Ahogyan Vlahovic-ot sem akarja a Fiorentina hozzank engedni, de ha a jatekost meg tudtuk gyozni kozvetette -, vagy kozvetlen modon, akkor akar az mukodhetne most is. Elvileg ha a jatekos minket akar, akkor nem feltetlenul tud Lotito mit csinalni, hacsak nincs hosszu tavu szerzodese, mert akkor siman kivarhatnak.

Rikoo 2021.11.25. 17:19:49

@Shyr Kahn: Sergej hosszútávú szerződést írt alá, ezért is nem tud távozni tőlük.

Shyr Kahn 2021.11.25. 21:18:06

@Rikoo: Szomoruan hallom :(

@venember83: Nem reagaltam a posztot illeto ajanlatra, amit igy utolag is koszonok.
Sztem jo otlet lenne osszedobni egy rovidebbet a miertekrol. Talan jobban latnank, hogy mire is van lehetosege jelenleg a klubnak.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása