Kuluševski: "Csak a következő mérkőzésre összpontosítok"

kulusevski_dejan_napoli_ellen.jpgA Juventus szélsője, Dejan Kuluševski nem foglalkozik a jövőjével kapcsolatos pletykákkal, s kizárólag a következő mérkőzésre kíván koncentrálni. A korábban az Atalanta tulajdonában lévő svéd játékos 2020 januárjában igazolt a Juventushoz, azonban a szezont a Parma kötelékében fejezte be.

A 21 esztendős játékos a jelenlegi szezon során hét alkalommal lépett pályára a Juventus mezében, azonban mindössze egyetlen alkalommal tette kezdőként Massimiliano Allegri visszatérése óta, így nem meglepő, hogy a sajtó már lehetséges távozásáról, valamint az Atalanta és a Tottenham Hotspur érdeklődéséről ír.

"A futballban mindig megvannak a pletykák. Jó dolog, hogy vannak érdeklődő csapatok, de nem foglalkozom vele. Csak a következő mérkőzésre összpontosítok, máskülönben nem élvezném." - nyilatkozta a pillanatnyilag a svéd válogatottnál szereplő Kuluševski a Sportbladet riporterének.

Mikor arról kérdezték, hogy a Real Madrid és a Paris Saint-Germain közül melyik csapatot részesítené előnyben, azt válaszolta:

"És mi van akkor, ha most azt válaszolom, hogy a Real Madridot, majd a jövőben a PSG-hez igazolok?"

Az első szezonjában Kuluševski 35 olasz bajnoki mérkőzésen képviselte a Juventust, ezalatt pedig négy találatot jegyzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4216715522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roli921 2021.10.09. 13:13:18

Remélem megtalaja parmai formáját. Ott elég jól nyomta, és idén már volt pár biztató jel.

Rocky80 2021.10.09. 13:44:17

Aha, Real Madrid...

Jancsi 87 2021.10.09. 14:54:57

Paratici hozta, viheti is magával a Spurs-be a téli átigazolási szezonba.

Wizzurah 2021.10.09. 23:26:34

Jo lenne, ha megutnenk egy szintet juventus jatekosokkal szemben, akkor is, ha nincsenek jo formaban. Amennyiben ez nem sikerul, akkor jo lenne, ha az adminok segitenenek benne.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása