A Genoa elleni mérkőzés

A Juventus 4 pont előnnyel folytathatja a bajnoki versenyt, s a címvédő a kiesés elől menekülő Genoa otthonába látogat. A házigazda a tabella tizenhatodik, még bennmaradást jelentő helyén áll, azonban előnye mindössze egy pont a kieső pozícióban tanyázó Lecce együttesével szemben. A legutóbbi…

Tovább a bejegyzéshez »

2020.06.30. 18:00 |

Címkék: előzetes bajnokság meccsek

Ferran Torres is ott van a Juventus kiszemeltjei között

A spanyol sajtó értesülései szerint a Juventus tárgyalásokat folytat a Valencia 20 esztendős szélsője, Ferran Torres ügyében, s szeretné nyáron megszerezni a játékost. Az Onda Cero arról számolt be, hogy az egyeztetések már igencsak intenzív szakaszba kerültek, vagyis a Juventus céljai komolynak…

Tovább a bejegyzéshez »

2020.06.30. 14:00 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról

Sarri: "Csak pár játékosunk van, akit megfelelően tudunk rotálni"

A Juventus mestere, Maurizio Sarri szokásos sajtótájékoztatóján kihangsúlyozta, hogy nem sok változtatás várható a csapat kezdőjében, amely számos tényezőnek köszönhető. Továbbá, nem aggódik Miralem Pjanić elhivatottságát illetően a szezon hátralevő részében."Mindenki számára nagy kihívást jelent a…

Tovább a bejegyzéshez »

Címkék: előzetes bajnokság nyilatkozat meccsek

de Ligt BL-győzelemről álmodik

Matthijs de Ligt jegyesének az apja nemrégiben a TuttoJuve.com munkatársának adott interjút, ebben pedig természetesen inkább a holland futballistáról beszélt, a fiatal védő helyzetéről és álmairól bianconero mezben. „A páros Leonardo Bonuccival igazán jól működik. Nagyon jól tudnak ők ketten…

Tovább a bejegyzéshez »

2020.06.30. 11:00 |

Címkék: nyilatkozat Bajnokok Ligája játékosokról

Pirlo veszi át az U23 irányítását

Andrea Pirlo visszatér a Juventushoz, méghozzá a Serie C-ben szereplő U23-as csapat edzőjeként, állítja a Sky Sport Italia, így Fabio Pecchia távozik a csapat éléről. Az ajánlat már több hónapja felmerült, és azóta az ügy a levegőben lóg, mivel Andrea Pirlo időt kért, hogy meggondolja, mit is…

Tovább a bejegyzéshez »

2020.06.30. 09:00 |

Címkék: hírek játékosokról

Pjanić: "Úgy viseled ezt a mezt, mint egy második bőrt "

Ma hivatalossá vált, hogy az egykor az AS Roma együttesétől érkező Miralem Pjanić négy sikerekben gazdag esztendőt követően elhagyja a klubot, s az FC Barcelonánál folytatja pályafutását. Ugyan a szezont még a zebracsíkos mezben fejezi be, a bosnyák középpályás érzelmes búcsúval köszönt el a…

Tovább a bejegyzéshez »

2020.06.29. 21:00 |

Címkék: klub nyilatkozat játékosokról

HIVATALOS: Arthur a Juventusnál, Pjanić a Barcelonánál folytatja

Ahogyan az a tegnap sikerrel zárult orvosi vizsgálatok után várható volt, még a most záruló pénzügyi évben megvalósult a Pjanić-Arthur Melo csere, s a katalánok brazil játékosa a Juventusnál, míg a bosnyák középpályás az FC Barcelona kötelékében folytatja pályafutását.  Kora este előbb az FC…

Tovább a bejegyzéshez »

2020.06.29. 18:58 |

Címkék: hírek klub játékosokról

HIVATALOS: Buffon és Chiellini 2021-ig hosszabbított a Juventusszal

A Juventus hivatalosan is bejelentette, hogy két legendája, Gianluigi Buffon és Giorgio Chiellini további egy évre, 2021 júniusáig meghosszabbították most nyáron lejáró szerződésüket. A jelenlegi csapatkapitány, Chiellini augusztusban tölti be harminchatodik életévét, s a közelmúltban arról…

Tovább a bejegyzéshez »

2020.06.29. 16:28 |

Címkék: hírek klub játékosokról

Sikeresen lezajlott Arthur és Pjanić orvosija

A hírek szerint nemrég lezárult Arthur Melo és Miralem Pjanić orvosija, így várhatóan hamarosan hivatalos bejelentésre is sor kerülhet. A futballisták állapotát a J Medical falai között vizsgálták az egészségügyi szakemberek, a bosnyák futballista kivizsgálását pedig a Barcelonától érkező…

Tovább a bejegyzéshez »

2020.06.28. 16:49 |

Címkék: hírek mercato játékosokról

A szupertehetségek cseréje

A Juventus U23-as csapata tegnap megnyerte a Serie C-s Coppa Italiát, de továbbra is erősítésre szorul, ezért a Bianconeri Félix Alexandre Andrade Sanches Correia, azaz Félix  Correia megszerzését tűzte ki célul. A portugál tehetség egészen 10 esztendőn át tartozott a Sporting kötelékébe, míg…

Tovább a bejegyzéshez »

Címkék: bemutatkozás játékosokról kiszemelt

Arthur megérkezett Torinóba

Arthur Melo megérkezett az éjszaka Torinóba a ma reggeli orvosi vizsgálat előtt, míg Miralem Pjanić várhatóan Barcelonában fog átesni az orvosi vizsgálatokon ugyancsak vasárnap. A brazil középpályás szombat este magánrepülővel megérkezett a torinói Caselle repülőtérre. A spanyol Sport értesülései…

Tovább a bejegyzéshez »

2020.06.28. 08:45 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról

Sarri: „Fájdalmas meccs volt erőnlét tekintetében”

A Juventus mestere, Maurizio Sarri elégedett volt csapatával, amely az 53. perctől, Douglas Costa beállásától kezdve a gólokat is elkezdte gyártani, s különös örömre adott okot, hogy Gonzalo Higuaín is betalált, Cristiano Ronaldo pedig góllal és gólpasszal segítette a csapatát. „Olyan meccset…

Tovább a bejegyzéshez »

2020.06.27. 09:00 |

Címkék: bajnokság nyilatkozat meccsek játékosokról

A Lecce elleni mérkőzés

A szezon folytatása kiválóan indult a Juventus számára, amely a maga részéről a Bologna otthonában aratott győzelemmel hozta a kötelezőt, majd a többi pályán születő eredményekkel végül a forduló nagy nyertese lett, s előnye négy pontra nőtt a Lazióval szemben. A bajnoki versenyfutásból már eleve…

Tovább a bejegyzéshez »

2020.06.26. 18:00 |

Címkék: előzetes bajnokság meccsek

Dani Alves győzte meg Arthurt a váltásról?

A spanyol médiában megjelent cikkek szerint a Barcelonát és a Juventust is megjárt Dani Alves tanácsaival segítette az Öreg Hölgy ügyét Arthur Melo meggyőzésében. Az RAC újságírója, Gerard Romero is beszámolt arról, hogy a két klub megegyezett a játékosok értékét illetően, így Miralem Pjanić 60…

Tovább a bejegyzéshez »

2020.06.26. 10:00 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról

Sarri: „Pjanić képességei megkérdőjelezhetetlenek”

Maurizio Sarri a Lecce elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón nem kívánt sok részlettel szolgálni Miralem Pjanić esetleges távozása kapcsán, ám azt elmondta, hogy nyilván nem technikai adottságok hiánya miatt merült fel a csereügylet, amellyel kapcsolatban nem kapott a klubtól még semmilyen…

Tovább a bejegyzéshez »

2020.06.26. 08:30 |

Címkék: bajnokság nyilatkozat játékosokról