A Genoa elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgA Juventus 4 pont előnnyel folytathatja a bajnoki versenyt, s a címvédő a kiesés elől menekülő Genoa otthonába látogat. A házigazda a tabella tizenhatodik, még bennmaradást jelentő helyén áll, azonban előnye mindössze egy pont a kieső pozícióban tanyázó Lecce együttesével szemben.

A legutóbbi mérkőzéshez képest mindössze annyi változás történt Maurizio Sarri keretében, hogy visszatérhetett Danilo, aki a Bologna elleni találkozó utolsó perceiben kapott piros lapot.

A két csapat őszi találkozója alkalmával a hazai pályán játszó Juventus szerezte meg a vezetést, amikor egy szögletnél Leonardo Bonucci csúsztatott az ellenfél hálójába. Néhány perccel később Alex Sandro csúnyán eladott labdájából egalizált a Genoa, Christian Kouame vette be Gigi Buffon kapuját. 

Ezt követően mindkét csapat tíz főre fogyatkozott, előbb genovai részről Francesco Cassata, majd a Juventus részéről Adrien Rabiot jutott a kiállítás sorsára. Talán mindkét csapat megbékélt már a döntetlennel, s az így szerzett egy ponttal, mikor Sanabria buktatta Cristiano Ronaldót a tizenhatoson belül, s a szabálytalanság nyomán megítélt büntetőt maga a sértett értékesítette, kialakítva a 2:1-es végeredményt.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők:de Ligt, Danilo, Bonucci, Rugani, Wesley

Középpályások: Pjanić, Ramsey, Matuidi, Rabiot, Bentancur, Muratore

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Higuaín, Bernardeschi, Olivieri

A 21:45-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr515974368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GGábr81 2020.06.30. 18:40:35

Forca Barca! Ja nem, az csak Pjankónak van.

Andras74 2020.06.30. 18:50:28

Nagyon fontos ma (is) a 3 pont, a Lazio és az izék utóbbi eredménye miatt.
Sarri siránkozásaitól agylövést kapok, de remélem, a meccs alatt tökös döntéseket hoz!

Mitya10 2020.06.30. 19:37:07

Hàt èn beszarok a röhögèstől (tudom black humor) ha ma Pjanic összeszed 1 pàr hònapos sèrülèst :D Artùr kiràlyt ez a veszèly nem fenyegeti eddig sem jàtszort sokat. A Genoa amùgy sosem ìzlik nekünk , egyàltalàn nem szàmìtok könnyű meccsre. Daniloval főleg nem. Komolyan inkàbb bevàgnàm ezt a Wesley gyereket mèg a neve is jò biztos ügyes :D

RCdorset 2020.06.30. 19:58:47

Eddig megy a torino 1 0 ra egy büntetővel... de sok van meg vissza... mindenesetre nekünk ma nyerni kell, ez nem lehet kérdés

2020.06.30. 20:44:46

Szczesny

Cuadrado
De Ligt
Bonucci (C)
Danilo

Bentancur
Pjanic
Rabiot

Bernardeschi
Dybala
Cristiano

babo0410 2020.06.30. 21:19:17

Jó lenne ma nyerni, mert megint csak egy pont a különbség, és nem lenne jó, ha a csapat nagyon görcsös lenne a végére emiatt. A formánk miatt kissé izgulok.

JuventusFanatikus 2020.06.30. 21:25:25

@Mitya10: Egyébként Wesley jobbos, de a lényegen nem változtat. Csak azért írom, mert sokan azt hiszik, hogy bal szélső védő.

Kmarcika 2020.06.30. 21:35:15

Valaki egy linket tud dobni esetleg, ha szépen kérem? :D

FeriGjuve 2020.06.30. 21:45:04

Kezdem azt gondolni,hogy Egri csak miattam kapja a Juve meccseket...
Vagy ennyire nincs más?

Mitya10 2020.06.30. 21:46:02

@JuventusFanatikus: Jogos. Bàr tőlem csatàr is lehetne csak ne Danilo jàtsszon.

JuventusFanatikus 2020.06.30. 21:46:04

@FeriGjuve: Az interesek szerint Juventino:D

babo0410 2020.06.30. 21:46:58

@juve28adam: premierplayer.tv Az a baj, hogy szerintem Magyarországon nem fogható. Pedig 1080p akadásmentesen, igaz havi Ł9.99. Cserébe nem kell szenvedni a vacak linkekkel.

babo0410 2020.06.30. 21:49:00

@JuventusFanatikus: Azt mondjuk Egri utálja a Juventust, viszont az interesek szerint meg az intert. Vajon akkor? Szerintem egyszerűen nem kéne focit közvetítenie, nem ért hozzá. Szerintem vannak sportágak, amiben nem közvetít rosszul.

JuventusFanatikus 2020.06.30. 21:51:35

@FeriGjuve: Most Bernardeschire kattant rá, úgyhogy én duplán nem kedvelem:D:P

FeriGjuve 2020.06.30. 21:51:49

@babo0410: Azt nem jelenthetjük ki talán,hogy utálja a Juventust....
Viszont hogy állandóan azért szurkol,hogy kikapjon,ez teljesen egyértelmű.

venember83 2020.06.30. 22:15:34

Le kellene igazolni a Genoa kapusát, egész használhatónak tűnik.

2020.06.30. 22:22:20

Megfogadtam, hogy most nem fogok kritizálni, de ez a Danilo-beadás egetrengető volt...

Attilio79 2020.06.30. 22:23:45

Rabiot eddigi legjobb meccse Juve mezben. Pjanko többet is tehetne...
A másik oldalon Perin kiemelkedő.

Sunny21 2020.06.30. 22:36:13

@GGábr81: Nagyon erős volt. Félpályánál kis odarúgás... Vicc... Belső védőnket kisárgázta.

babo0410 2020.06.30. 22:37:00

Ez eddig meddő mezőnyfölény. De ha a végére elfárad a Genoa, meglehet a meccs.

2020.06.30. 22:37:07

Ma pedig lenne elképzelés, de a Genoa az utolsó öt percet leszámítva beparkolta a buszt, Perin pedig tartja a seggüket.

Rivendell 2020.06.30. 22:37:21

Rabiot valaki megtanithatna lasztit lekezelni... Botrany

JuventusFanatikus 2020.06.30. 22:38:14

Ez eléggé Sarriballos volt eddig, már csak gólt kell lőni. Fede és CR dolgoztatják rendesen Perint, most rengeteg távoli lövést láthatunk, ami pozitívum, és Ronaldo is érzi most a kaput, nem kicsit. Most a középpálya is jó, de úgy a komplett csapat jól muzsikál, a második félidőben gólokkal kell verni ezt a gyenge Genoát.

Leram7 2020.06.30. 22:39:11

Egész jól játszottunk az első félidőben, voltak szép lövések, de nagyon nagy a betömörülés.

Nyerni kell, de elég kemény napot fogott ki a genoa.

JuventusFanatikus 2020.06.30. 22:41:23

@Rivendell: Az a lefordulást is, hogy csinálta... Hihetetlen...
@Holloka: Nem igazán parkoltak le semmit, egyszerűen csak nincsenek kiengedve a kapu elől:P
@babo0410: Most ez nem csak meddő fölény, van tempója a passzoknak és a kapu elé tudjuk szögezni az ellenfelet, a második félidő elején meglesz az a gól, reményeim szerint.

2020.06.30. 22:45:01

@JuventusFanatikus: Szerintem, ha DC úgy a 60. perc környékén beállna, az utolsó akadályt is le lehetne küzdeni. Ő pont az ilyen meccseken jó, és tud hasznos lenni. Mint múltkor a Lecce, vagy még ősszel a Lokomotív ellen. Ez a Genoa pedig amúgy a Lecce színvonalával vetekszik.

JuventusFanatikus 2020.06.30. 22:48:14

@Holloka: Az utolsó mondatod a Genoának lenne hízelgő:)

babo0410 2020.06.30. 22:48:36

@JuventusFanatikus: Meddő, mert nagyon gyenge kapura lövéseink vannak. Az első félidőben esély nem volt arra, hogy be fogunk találni.

babo0410 2020.06.30. 22:49:32

@Holloka: A Lecce veszélyesebb volt ránk. :)

2020.06.30. 22:50:40

@babo0410: Hát pedig szerintem esély volt bőven. Berna és CR távoli lövésében megvolt a lehetőség, ahogy Dybala Ronaldonak adott labdáját is be lehetett volna lőni, ha Perin nincs ott.

babo0410 2020.06.30. 22:55:23

Ott is van Dybala!!!!!!!!!!!!! :D

juve28adam 2020.06.30. 22:55:56

Nagy formában van Dybala.

2020.06.30. 22:56:32

Imádom! Dybalaaaa!!

babo0410 2020.06.30. 22:57:05

@Holloka: Szerintem elég gyenge lövések voltak, de ezen ne vitatkozzunk. Lényeg, hogy megvan a vezetés. ;)

2020.06.30. 22:57:56

@babo0410: Igen, ez a lényeg! ;) Forza Juve!!

Mitya10 2020.06.30. 23:00:50

Azok a gòlok ecsèèèèm :O bravo ezaz !!!

babo0410 2020.06.30. 23:01:17

Ez mekkora góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóllllllllllll! Ronci lába elsült!

JuventusFanatikus 2020.06.30. 23:01:56

@babo0410: Ennyi gyenge próbálkozást... Ez a Ronaldo is olyan csúnya gólt lőtt:P

juve28adam 2020.06.30. 23:02:57

Mostanában 1 Dybusz 1 Ronaldo... Ezt jól bebaxta Roni.

JuventusFanatikus 2020.06.30. 23:03:11

Fede, Te jössz, most neked kell a gól! Aztán jöhet Higuaín és a többiek:P:D

2020.06.30. 23:03:18

Na, csá szezon eleji forma, szia rakéta! ;)

Rikoo 2020.06.30. 23:03:54

Amit a jó játéknál is jobb látni az a motiváció.

2020.06.30. 23:04:53

@Rikoo: +1000, a gyászos kupa után ez minden meccsen megvan. Szerencsére!

Rivendell 2020.06.30. 23:06:55

Lassan kiderul hogy a kis holland jól járt a Juve választással... Fix kezdő

Érdekes meg Berna és Rabiot akikről ment a cikkezes, fix kezdők a vírus után.

Rabiot nekem túl lassú

FeriGjuve 2020.06.30. 23:08:55

Azért most szalad a laszti,jók vagyunk!

FeriGjuve 2020.06.30. 23:09:25

@Rikoo: Igen,van alázat végre.

babo0410 2020.06.30. 23:11:42

@JuventusFanatikus: Az első félidőben gyenge volt. Most már jobbak voltak. Roni gólja szép volt. De az elsőben sorra belelőtték a lasztit Perinbe.

JuventusFanatikus 2020.06.30. 23:17:58

@babo0410: Ma a srácok nem tudnak kis gólt lőni

Rikoo 2020.06.30. 23:18:09

Hát ezen a gólon besz@rok.:D

Mitya10 2020.06.30. 23:18:18

Jesuuuuuus. Brutàlisak vagyunk!!!!!!!

babo0410 2020.06.30. 23:19:11

@JuventusFanatikus: Nem. Mondjuk nekem mindegy milyen gól, csak menjen be. :)

2020.06.30. 23:20:02

Nagyot megyünk ma! A meccs jelmondata: kis gól is gól! Ja, nem! :)

Sztovicska 2020.06.30. 23:21:15

@babo0410: nekem már meccsek óta az a gyanúm hogy az első félidőben csak fárasztunk. a másodikban meg feljebb lépünk és jöhet a foci

juve28adam 2020.06.30. 23:21:55

Komoly gólok vannak itt ma.

JuventusFanatikus 2020.06.30. 23:22:05

Pinamontié se volt csúnya.

giorgio007 2020.06.30. 23:23:49

Ajjajj.. Pandev mindig rúg gólt nekünk

babo0410 2020.06.30. 23:37:44

Muratore-t meg Olivierit jó lenne a felnőtt keretben tartani, és beépíteni. Nem hiszem el, hogy az utánpótlásból mindig mindenkit csak elherdálunk.

JuventusFanatikus 2020.06.30. 23:40:26

@babo0410: Muratorét tegnap adtuk el az Atalantának 7 millióért.

2020.06.30. 23:44:24

Magabiztos és tök jó meccs volt, a kapott gólért kár. Így tovább, Forza Juve!

Leram7 2020.06.30. 23:44:39

Végre hajtottunk és támadtunk.

Nagyon jó volt ma a csapat, egyedül Ramsey szált be fogalmatlanul.

Kicsit sajnálom, hogy nem botlott a Lazio.

danimester1 2020.06.30. 23:44:47

Ma nem lehet panasz,hacsak nem a gólkülönbségre és arra a bekapott gólra.Szép volt fiúk ma végre volt iram,labdajáratás és lelkesedés és végre n em spóroltak a távoli lövésekkel sem.Így tovább és remélem elkerülnek a sérülések.Forza Juve!DC gólja a forduló gólja!

babo0410 2020.06.30. 23:45:46

Ez egy jó meccs volt, de azért kíváncsi leszek mit tudunk majd a következő meccseken nyújtani, mert az igazán kemény ellenfelek csak most jönnek. Toro elleni rangadó szombat délután, Aztán a Milan, Atalanta, Sassuolo, Lazio (akiktől tartok, sajnos Sarrit nagyon lemeccselte már kétszer is Inzaghi), aztán két lazább, az Udine és a Samp, majd a végére egy lutri Roma. Nem lesz könnyű a vége, most kell igazán majd a mai formát hoznunk.

Sunny21 2020.06.30. 23:46:49

Béke és csend honol. Ütni most nem kell, dícsérni meg minek :)
Jó meccs volt, szép játék, esélyt sem hagytunk a Genoanak!
Grat!

danimester1 2020.06.30. 23:46:49

@Leram7: érik már nekik az a pofon!Szerencséjük volt az elmúlt 2 meccsen,igaz kell a focihoz az is...

babo0410 2020.06.30. 23:50:48

@JuventusFanatikus: Igen? Kár érte. Sajnos elkotyavetyéljük az akadémiai játékosainkat, a fiatalokat eladogatjuk, akiben van potenciál, nem adunk lehetőséget, mondván nekünk nincs erre idő. Csak akkor mire volt jó, hogy a Serie C-ben elindítottuk az igófiket? Azt hittem majd akkor néhányan a felnőtt csapatba is bekerülhetnek.

Közben ránéztem a Lazio sorsolására is. Nekik van a Milan, mi, meg a végén a Napoli, és a többi meg könnyebb ellenfél. Azaz nekünk keményebb a sorsolásunk, jobban fel kell kötni a gatyát. Remélem végre formába lendültünk.

JuventusFanatikus 2020.06.30. 23:53:55

Azt hiszem, hogy erre rá lehet fogni, hogy Sarriball, jó meccs volt "talált gólokkal", ahogy Salec fogalmazna, javuló, vagy legalább stagnáló egyéni teljesítményekkel. Erre szó szerint lehet építeni, a Toro ellen még ettől is jobb teljesítményt várok.

JuventusFanatikus 2020.06.30. 23:58:41

Jó, kivéve Ramsey-t, sok rossz megmozdulása volt.

babo0410 2020.07.01. 00:02:53

@JuventusFanatikus: Jó meccs volt, de a Toro sokkal keményebb lesz. Ott nem várok ilyen hengerelést. Szerintem a Toro sokkal veszélyesebb lesz a kapunkra is. Hátul is nagyon oda kell majd figyelni. Ott jobban is örülnék, ha nem támadnánk le ennyire, és a védekezést is erősítenénk.

JuventusFanatikus 2020.07.01. 00:05:52

@babo0410: Attól a Torótól nem igazán kell félni. Biztos, hogy extra motiváltak lesznek, de nem szabadna, hogy gondot okozzon a legyőzésük.

babo0410 2020.07.01. 00:23:36

@JuventusFanatikus: Remélem, hogy nem fog, csak arra akartam utalni, hogy a mai Genoa nagyon gyenge volt. Ennél sokkal erősebb a Toro, sokkal jobban kell majd figyelni rájuk.

JuventusFanatikus 2020.07.01. 00:27:41

@babo0410: Sokall semmiképp sem erősebb, a Lazio ellen is csak tizenegyesből találták el a kaput.

del pipi 2020.07.01. 05:38:56

Csak azt tudom mondani hogy öröm volt nézni ezt a focit, ilyen tempóban lehet dominálni. A gólok : talán rúghatnánk szebbeket, nagyobbakat...de én az ilyen gólokba is belemegyek. Amúgy ha igazságos akarok lenni mert sokszor bántottam Ronit, akkor most azt mondom hogy a meccs eleje óta látható volt hogy frissen és full motiváltan mozog, egyértelmű volt hogy gólt fog rúgni, szép volt nagyon. Ha egy picit kukacoskodni szeretnék akkor azt mondom hogy kár a bekapott gólért, egyáltalán nem volt semmi jele hogy ők gólt rúgnak. Annyira nem adtunk esélyt nekik hátul. Kár volt így el lazáskodni, és plusz a rövidre...de benne van. Így tovább alakul ez! Forza Juve!

Dybali 2020.07.01. 07:52:48

Sajnos nem tudtam nézni a meccset, mert nem volt internetem. Pont ilyenkor! Az összefoglalót már sikerült megnézni. Gratula a srácoknak. Egyik szebb volt, mint a másik. Remélem a következő meccsen is így játszanak és láthatom. Talán ha a sérültek visszatérnek kis rotálással tudjuk ezt a formát tartani.

Andras74 2020.07.01. 09:48:47

@Sunny21: sokan elutaztak és nem tudták nézni a meccset, ahogy én sem.
Ilyenkor örülök a győzelemnek, de a nem látottakról nem írok véleményt.

steven.h 2020.07.01. 12:50:04

@Sunny21: @Andras74: Andráshoz tudok csatlakozni.

Drotkoszoru 2020.07.01. 17:11:30

Tegnap kifejezetten tetszetősen játszottunk, végre nem csak a mérkőzés egyes szakaszaiban, hanem a teljes találkozón. Az első félidő is teljesen rendben volt (annak ellenére is, hogy nem szereztünk gólt), gyorsan, attraktívan járattuk a labdát, nem a szokásos meddő, impotens "labdatoszogatás" folyt a pályán. Mind a 4 gól gyönyörű volt (Pinamonti találata is). Nyilván lesznek veretesebb ellenfeleink, mint a Genoa, de a tegnapi produkció mindenképp pozitív volt. Csak így tovább!

del pipi 2020.07.01. 17:19:45

@Andras74: @steven.h: Én hiszek nektek! :) Bár minden rosszindulat nélkül, azért élnék a gyanúperrel hogyha tegnap szarul játszunk vagy netán még ki is kapunk...mindenki haza jön!
Ez ebben a helyzetben így nézne ki: ( vége a meccsnek)
- Anyjuk ébreszd fel a gyerekeket megyünk haza!
- De szívem még csak két na...
- Egy szót se többet!!! Megyünk haza! :))))))

steven.h 2020.07.01. 19:28:32

@del pipi: nem feltétlen a nyaralással értek egyet, csak azzal, hogy nem láttam a meccset, múltkor úgy is megkaptam mikor ugyanúgy focizni voltam, hogy összefoglaló alapján ne ítéljem meg a meccset, pedig az az alapjan is bőven értékelhetetlen volt, pont mint a Lecce elleni első félidő, DE talán végre valami tényleg megindul és elkezd valami játékhoz és taktikához hasonlító dolgot produkálni a csapat. majd meglátjuk hogy mennyire jön ez ki a Lazio vagy az Atalanta ellen is vagy épp a Lyon ellen.

Andras74 2020.07.01. 21:05:21

@del pipi: a szar játék nem oszt, nem szoroz, mert nem láttuk.
A győzelem az egyetlen, ami számít!

A szombati meccset sem fogom látni, játéktól függetlenül, vasárnap pedig mennünk kell haza, a győzelem ellenére is!

Köztudottan nem vok Sarri fan, de Juventus fan igen!

del pipi 2020.07.02. 05:36:09

@steven.h: @Andras74: Értem én, és igazából kihagyhatatlan poén volt a részemről. De ha komolyra fordítjuk, akkor azért értitek hogy mire hajazok?
Milyen furi tud lenni a szurkolói lélek... :)

del pipi 2020.07.02. 05:38:43

@steven.h: Még az jutott eszembe , ha ennyit focázgatsz, nem látogatnád meg az általunk szervezett blog focát? :)

steven.h 2020.07.02. 14:25:45

@del pipi: Nem jó sajnos az időpont :(

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása