A Juventus keretét is elérte a koronavírus-járvány, s két játékos, Cristiano Ronaldo és Weston McKennie esetében is pozitív eredményt hozott a rajtuk elvégzett teszt. A portugál klasszis a nemzeti csapatát képviselte, s a hivatalos bejelentés is az ország szövetségének részéről érkezett.
Olaszország sportért felelős minisztere, Vincenzo Spadafora azon véleményének adott hangot, hogy Ronaldo megszegte az országban alkalmazott protokollt azzal, hogy előbb Portugáliába utazott, majd onnan visszatért Torinóba.
"Úgy gondolom, hogy igen, amennyiben nem volt különleges engedélye az egészségügyi hatóságoktól." - mondta az esetről Spadafora, mikor a Rai Radio 1 munkatársa arról kérdezte, a portugál támadó megszegte-e a protokollt.
A miniszter véleménye természetesen nem maradt válasz nélkül, előbb a Juventus elnöke, Andrea Agnelli fejezte ki egyet nem értését a politikussal, majd Ronaldo is ugyanígy tett a közösségi médián keresztül.
"A családom a ház egy másik szintjén van, nem érintkezünk. Állandóan itthon vagyok, most éppen napozok, így töltöm a napjaimat. Tiszteletben tartom a protokollt, nem szegtem meg, s ahogyan már mondták, ez hazugság.
Visszatértem Portugáliából, mert a csapatom és jómagam is gondoskodtunk arról, hogy eleget tegyünk az összes előírásnak. Légi mentővel tértem vissza Olaszországba, s nem érintkeztem senkivel, még Torinóban sem." - írta Ronaldo az Instagram-on.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2020.10.16. 22:21:16
Mondjuk a családdal egy házban vannak, elkerülhetetlen a vírus átadása. Szerintem nem kellett volna hazamenjen.
pedronegroo 2020.10.17. 07:40:26
venember83 2020.10.17. 08:21:18
@pedronegroo: őrület, hogy egy ilyen embert leigazolhatott egy Juventus. Komolyan, szánalom. Adócsaló, erőszakoló, törvényeket kijátszó senkiházi, aki miatt az egész csapatot fel kell forgatni, folyamatosan kötelezően játszatni kell, ott az óriási bére, és még 50 gólt sem rúg szezononként.
pedronegroo 2020.10.17. 09:46:08
@venember83: Én ennél azért diplomatikusabban fogalmaztam, Te viszont már súrolod a személyeskedés határait, nehogy CR ügyvédjei megtaláljanak! :)