Džeko közel a Juventushoz?

dzeko_edin_as_roma.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus némi meglepetésre az AS Roma támadójával, Edin Džekóval próbálhatja megoldani a támadórészleg problémáit, s a bosnyák támadó beelőzte Arkadiusz Miliket Andrea Pirlo képzeletbeli kívánságlistáján. 

Mivel Gonzalo Higuaín már nem szerepel a klub terveiben, a zebramezesek most egy befejezőt keresnek, s úgy tűnik, hogy a lehetséges jelöltek listája nem kifejezetten bőséges.

A Tuttosport állítása szerint a lista élén a Woverhamptonban szereplő mexikói válogatott Raúl Jiménez és a veterán Džeko neve szerepel.

A Napoli lengyel támadója, Milik elutasította klubja hosszabbítási javaslatait, s egyelőre a Juventus szándékaira vár, addig pedig nem kívánja elkötelezni magát máshol.

A megoldást az jelentheti, ha a Milikért komolyan érdeklődő AS Roma megegyezésre jut a Juventusszal Džeko ügyében, így a lengyel válogatott játékos útja megnyílhat Róma felé.

A 34 esztendős Džeko a nemrég zárult szezon során mindösszesen 43 alkalommal lépett pályára az AS Roma színeiben, ezalatt 19 találat mellett 14 gólpasszt is jegyzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2916172242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lanzafame 2020.08.21. 14:05:39

Egy évre jó lehet, és nagyon nehéz jó 9-est szerezni, főleg fiatalt, de akkor is elszomorító. Ez 10 éve lett volna jó igazolás.

venember83 2020.08.21. 14:19:07

@Lanzafame: juventuz.blog.hu/2010/12/27/edin_d_eko_olaszorszagba_koltozok_a_nyaron

Egyrészt értem, hogy Sarri miatt távolította el a keretből Mandzut Paratici, és hogy most Paratici fején átnyúlva távolította el a csapattól Sarrit Agnelli. DE!!! Nagyon szarul néz ki, hogy december végén elengedik Mandzut, most pedig egy ugyanolyan korú csatárt próbálnak valahogy szerezni erősítés gyanánt. Olyan koncepciótlan az egész. Mondanám, hogy juvés, de nem akarok senkinek a lelkébe gázolni, verjük el inkább a balhét Paraticin.

Leram7 2020.08.21. 14:19:48

Azt nem értem, hogy ebben mi a ráció?

2022-ig szerződése van a rómával. 34 múlt. Vagyis minimum 2 évre kéne leigazolni. Valószínűleg fizetni kell érte.

Higuaint ha elküldjük a bérét akkor is ki kell fizetni. Cserének jó lenne. Dybala + Cr az elsőszámú opció a támadósorban remélhetőleg.

Szenvedünk, hogy nem tudjuk eladni az öreg játokainkkat, erre mégöregebbet igazolunk?
Milik jobb választás.

Lanzafame 2020.08.21. 14:50:06

@venember83: Jaja, nagy álmom volt a leigazolása. Eddig nem volt koncepció, meglátjuk, most lesz-e. Nem látni a valódi mozgásokat, szándékokat egyelőre, de annyi teendő van és olyan kevés idő lesz rá, hogy borítékolható a kapkodás, és néhány kívülről indokolatlannak tűnő manőver.

Juvegaspy 2020.08.21. 15:01:10

Na most már en is hozzászolok a Dzekos témákhoz. Sztem Higu helyere belefér.. Jobb már mint az argentin s őt le kell cserélni mert mar nem az a szint.
Az amerikai kontinensen mind eszakon mind delen meg lenne eselye de Europaban mar nem sok. Frankon fiatalodunk de azert előre nem árt 1 ilyen rutinos róka mint Dzeko

m.martin91 2020.08.21. 15:51:27

Rövid távon egészen jó igazolás lenne szerintem.

simoni 2020.08.21. 15:58:23

@Juvegaspy: @m.martin91: Nekem a legutóbbi idényben már nagyon lassúnak és statikusnak tűnt. Szerintem Higuhoz képest nagyjából 0 előrelépés. Értelmetlen igazolásnak tűnik, főleg annak fényében, hogy a hírek szerint Cavani ügynökét meg elhajtottuk.

The king of alibis 2020.08.21. 16:03:03

Ha jön 22-ben Haaland, 2 évre egye fene

venember83 2020.08.21. 16:05:58

@m.martin91: igen, de átigazolási díj plusz 5-6-7 milliós fizetés, utána pedig 0 bevétel, amikor lejár a szerződése... Pénzügyileg nem adja ki a dolog sehogy.

Mitya10 2020.08.21. 16:07:23

Nincs Dzekoval baj amennyiben ez azèrt törtènik mert az adott forràs java rèszèt a kp ra àldoznànk. Ezt ugye Pirlo is tudja. Most ha összeàllna 1 fasza kp egyàltalàn nem zavar ha Dzekot kell kiszolgàlniuk mègha nyìlvàn nekem sem ő az àlmom előre.

MdewC 2020.08.21. 16:08:17

@venember83: neee! :D Az a cikk.

Az igen. :D

A komment pedig állja a helyét.

m.martin91 2020.08.21. 16:21:04

@venember83: Az a baj, hogy teljes mértékben meg vagyunk lőve. Ha volna is pénzünk, nincs értékelhető és mozdítható fiatal támadó, akire érdemes volna elkölteni, akire évekig lehet alapozni. Lehet venni nagy pénzért 28-30 éves csatárokat, akik jobban csengő nevek, mint a többiek, de rövid időn belül megint ott tartanánk, mint most. Fiatal, húszas évei elején, vagy közepén járó csatárra lenne szükségünk, aki a jelent és a jövőt is képviseli egyben. Ilyen támadó pedig nincs a piacon. Innentől kezdve pedig, a rutinos Serie A-csatár, Dzeko leigazolása nem is akkora hülyeség, hiszen nyilvánvaló, hogy csak rövid távon gondolkodunk benne, tűzoltásként. Higanyra már nem lehet alapozni. Teljesen mindegy, hogy Haalandot vagy akárki mást várjuk a jövő kilencesének, nekünk most is kell a csatár. Dzeko leigazolásával nyernénk egy kis időt, hátha valaki feltűnik a következő két évben, vagy sikerül megszerezni a norvégot, ha annyira őt akarják. Pénzügyileg csak rosszul jöhetünk ki belőle, valóban, de nincs más választásunk. Higanyból hogy jövünk ki? Költő kérdés volt.

gomorra21 2020.08.21. 16:27:07

@venember83: egyrész abszolút jogos, amit írsz, egy motivált Mandzuval még mindig ki lehetne egyezni.
Másrészt Dzeko idén a bajnokságban 16-ot lőtt, a rekordja 29. Mandzu nálunk 10nél nem lőtt többet, ami azért beszédes.
Mindenesetre ha visszahívnánk, én örülnék neki.

rockitbaby 2020.08.21. 16:43:48

@m.martin91: Annyiban egéazíteném ki, hogy a fiatal, tehetséges játekosok sem sokkal olcsóbbak a legjobb korban lévőknél. Egy Pinamonti 20 millió minimum? Szóval nagyon nincs mindem tekintetben ideális jatekoa szamunkra a piacon.

Grinta 2020.08.21. 16:58:22

Nem jó.Ő a zinter cserecsatárja kéne hogy legyen.Ha ezen a nyomvonalon haladunk tovább,nem kell tízben gondolkodnunk.

Kmarcika 2020.08.21. 18:30:41

Én még mindig Jiménezt preferálnám. Legjobb korban van. Erős, technikásabb csatárok közé tartozik és nem is lassú.

19gólt gurított a pl ben idén, ha jól emlékszem.

Jelenleg ő lenne a legjobb megoldás.

30m + Higany szerintem egy korrekt ajánlat lehetne.
Vagy 30+Higu+Khedira ha kell nekik a német is esetleg.

Tony. 2020.08.21. 19:06:23

Ez már az új Juventus építése? Vagy leépítése?

Ádám.84 2020.08.21. 19:13:31

@m.martin91: nagyon egyetértek, de szerinted a bosnyákra meddig lehetne számítani? Van még benne legalább két év?

Juventino86 2020.08.21. 19:27:05

@m.martin91: Teljesen igazad van. Sajnos nincs a piacon olyan támadó, aki valós erősítést jelentene, és meg tudnánk fizetni a jelenlegi helyzetben. Dzeko még két jó idényt lehozhat. Higanynál mindenképpen sokkal jobb.

Krisztianson 2020.08.21. 19:35:11

Ha sikerülne megszabadulni Higuaintól és alacsonyabb fizetéssel 2 évre elhozni Dzekot-t, akkor szerintem nincs okunk panaszkodni.
Egyértelműen látszik, hogy amíg van Ronaldo addig komolyabb változás nem lesz a támadó harmadban.
Viszont érdekes lesz majd 2 év múlva kikkel pótoljuk őket? Mert addigra azért kifogy Ronaldoból is a lendület.
Jön majd Haland plusz valaki meglepetés? Vagy 2 meglepetés? Idegőrlő egy mercato lesz az is :D

Hiribi27 2020.08.21. 20:13:15

Senki nem olvassa a hiteles forrásokat? Benzema Juve labdával edzett. Azt hiszem ezzel a Dzeko kérdés el is dőlt. :)))

m.martin91 2020.08.21. 20:17:50

@Kmarcika: Jimenezért 80 millió eurót kér a Wolverhampton. Teljesen esélytelen.
@Ádám.84: Két évig. Igen, szerintem van benne még annyi. Olaszországban sikeresek lehetnek a csatárok, bőven 30 felett is.

AgliOli 2020.08.21. 21:10:16

Cavani-t csak én akarnám? Korban is és árban is jó opció lehetne, + kvalitásban annak ellenére sem lehet kérdés, hogy sosem szerettem...

venember83 2020.08.21. 22:32:04

@AgliOli: tízmilliós fizetést ad neki a Benfica és hároméves szerződést. Jó lenne tanulni a múlt hibáiból, s nem belelépni sokadjára ugyanabba a pocsolyába idős játékosokkal, nagy bérrel többéves futamidővel.

DegerFaCan 2020.08.22. 09:59:21

Jézusom ne már.. vicc ez a pali. Se pénzügyileg se renoméban nem jó üzlet. Nevetséges a gondolat is hogy egy középszer Dzekoval oldanánk meg a középcsatár posztot. Belotti továbbra sem vagy valami olyan aki nem 0 eurót fog érni két év múlva? Dzeko az ilyen sassuolo szint ne vicceljunk már. Rúgott szaros 19 gólt a Róma kozepcsapatban. Akkor ha ennyire olaszhonban nezelodunk akkor immobile.. (tudom nem lehet de ha Belotti sem akkor ott van tessék). Ellenben ha mindenképpen öreget leselejtezettet akarunk venni a mostani helyére akkor Suarez minimum, aki jelentene is különbséget...

2020.08.22. 10:26:17

Na várjatok...elemezzük picit a Juventus újabb zseniális csapatépítési elképzeléseit:
1. a 25 éves, 1 éves szerződéssel rendelkező Milik kapcsán még mindig nem volt érdemi tárgyalás, igaz Paratici nem is lenne képes lealkudni az árát
2. felbontjuk Higany szerződését jelentős könyveli mínuszt benyelve + még fizetése nagy részét is állni kell
3. elzavartuk Mandzukicot, nyilván persze h nincs elég támadónk, Paratici ismét zseniális munkát végez
4. nézzünk körbe, ááá ott az a 34 éves Dzeko srác, fizessünk érte 10 misit és adjunk neki magas fizut és a végén visszavonul vagy távozik ingyen

Hát itt tartunk Marotta távozása után 2 évvel.

simoni 2020.08.22. 12:00:50

@venember83: A legújabb hírek szerint zátonyra futott a Cavani-Benfica egyezkedés. Nem tudják/akarják megadni neki a 10 millás bért. Most az Atletico van képben, de szerintem sem ők, sem más nem fog neki ennyit fizetni. Az ügynöke próbál minél többet kicsikarni, de kénytelenek lesznek lejjebb adni. 7-8 milla körül fog aláírni szerintem. Annyiért pedig best buy lenne Dzekóhoz képest, aki öregebb és még átigazolási díjat is kell fizetnünk érte. Annyi sz*r ingyenigazolás után van végre egy igazán jó lehetőség, és nem is próbálkozunk. Érthetetlen. :S

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10262) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7677) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása