A Juventus magabiztos játékkal aratott 4:0-ás győzelmet a Torinóba látogató Cagliari fölött az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében, a zebramezesek ezzel biztosították helyüket a sorozat legjobb nyolc együttese között, ahol az Empoli lesz a következő ellenfél.
"Minden győzelem önbizalmat ad nekünk, de mérkőzésről mérkőzésre kell gondolkodnunk, s majd meglátjuk, hol végzünk. Örülünk a mai győzelemnek, a szurkolókkal együtt, akik nagy számban eljöttek ma este, s akik nagy támogatást nyújtottak, ahogyan mindig, az elsőtől az utolsó percig. Most a következő mérkőzésre összpontosítunk." - nyilatkozta az első találatot jegyző Dušan Vlahović.
"Egy jó eredmény mindig fontos számunkra. Ezen az úton kell folytatnunk, jó teljesítményt nyújtottunk, s nagyon elégedett vagyok ezzel a mérkőzéssel. Örülök a gólomnak, ami önbizalmat ad nekem, most pihennünk kell, s összpontosítani a következő mérkőzésre vasárnap." - mondta a végeredményt szépségdíjas góllak beállító Nico González.
"Egy olyan este volt, amire szükségünk volt. Négy gólt tudtunk rúgni, s egyet sem kaptunk. Boldogok vagyunk, a győzelem még több győzelemre vezet, s ez volt az a győzelem, amire vártunk. Tudjuk, hogy a Monzához kell látogatnunk, s ezen az úton kell folytatnunk. Számomra az egy különleges mérkőzés, az elkövetkező napokban azon dolgozunk majd, hogy a lehető legjobb módon felkészüljünk a vasárnapi találkozóra. A Juve vagyunk, s minden egyes mérkőzésen úgy kell játszanunk, hogy a legjobbunkat nyújtsuk és nyerjünk. Fiatal csapat vagyunk, a jó úton járunk, ha nem is sikerült még rátalálnunk a folytonosságra, amit szeretnénk." - összegezte a mérkőzést Michele Di Gregorio.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.