Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus némi meglepetésre az AS Roma támadójával, Edin Džekóval próbálhatja megoldani a támadórészleg problémáit, s a bosnyák támadó beelőzte Arkadiusz Miliket Andrea Pirlo képzeletbeli kívánságlistáján.
Mivel Gonzalo Higuaín már nem szerepel a klub terveiben, a zebramezesek most egy befejezőt keresnek, s úgy tűnik, hogy a lehetséges jelöltek listája nem kifejezetten bőséges.
A Tuttosport állítása szerint a lista élén a Woverhamptonban szereplő mexikói válogatott Raúl Jiménez és a veterán Džeko neve szerepel.
A Napoli lengyel támadója, Milik elutasította klubja hosszabbítási javaslatait, s egyelőre a Juventus szándékaira vár, addig pedig nem kívánja elkötelezni magát máshol.
A megoldást az jelentheti, ha a Milikért komolyan érdeklődő AS Roma megegyezésre jut a Juventusszal Džeko ügyében, így a lengyel válogatott játékos útja megnyílhat Róma felé.
A 34 esztendős Džeko a nemrég zárult szezon során mindösszesen 43 alkalommal lépett pályára az AS Roma színeiben, ezalatt 19 találat mellett 14 gólpasszt is jegyzett.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lanzafame 2020.08.21. 14:05:39
venember83 2020.08.21. 14:19:07
Egyrészt értem, hogy Sarri miatt távolította el a keretből Mandzut Paratici, és hogy most Paratici fején átnyúlva távolította el a csapattól Sarrit Agnelli. DE!!! Nagyon szarul néz ki, hogy december végén elengedik Mandzut, most pedig egy ugyanolyan korú csatárt próbálnak valahogy szerezni erősítés gyanánt. Olyan koncepciótlan az egész. Mondanám, hogy juvés, de nem akarok senkinek a lelkébe gázolni, verjük el inkább a balhét Paraticin.
Leram7 2020.08.21. 14:19:48
2022-ig szerződése van a rómával. 34 múlt. Vagyis minimum 2 évre kéne leigazolni. Valószínűleg fizetni kell érte.
Higuaint ha elküldjük a bérét akkor is ki kell fizetni. Cserének jó lenne. Dybala + Cr az elsőszámú opció a támadósorban remélhetőleg.
Szenvedünk, hogy nem tudjuk eladni az öreg játokainkkat, erre mégöregebbet igazolunk?
Milik jobb választás.
Lanzafame 2020.08.21. 14:50:06
Juvegaspy 2020.08.21. 15:01:10
Az amerikai kontinensen mind eszakon mind delen meg lenne eselye de Europaban mar nem sok. Frankon fiatalodunk de azert előre nem árt 1 ilyen rutinos róka mint Dzeko
m.martin91 2020.08.21. 15:51:27
simoni 2020.08.21. 15:58:23
venember83 2020.08.21. 16:05:58
Mitya10 2020.08.21. 16:07:23
m.martin91 2020.08.21. 16:21:04
gomorra21 2020.08.21. 16:27:07
Másrészt Dzeko idén a bajnokságban 16-ot lőtt, a rekordja 29. Mandzu nálunk 10nél nem lőtt többet, ami azért beszédes.
Mindenesetre ha visszahívnánk, én örülnék neki.
rockitbaby 2020.08.21. 16:43:48
Grinta 2020.08.21. 16:58:22
Kmarcika 2020.08.21. 18:30:41
19gólt gurított a pl ben idén, ha jól emlékszem.
Jelenleg ő lenne a legjobb megoldás.
30m + Higany szerintem egy korrekt ajánlat lehetne.
Vagy 30+Higu+Khedira ha kell nekik a német is esetleg.
Tony. 2020.08.21. 19:06:23
Ádám.84 2020.08.21. 19:13:31
Juventino86 2020.08.21. 19:27:05
Krisztianson 2020.08.21. 19:35:11
Egyértelműen látszik, hogy amíg van Ronaldo addig komolyabb változás nem lesz a támadó harmadban.
Viszont érdekes lesz majd 2 év múlva kikkel pótoljuk őket? Mert addigra azért kifogy Ronaldoból is a lendület.
Jön majd Haland plusz valaki meglepetés? Vagy 2 meglepetés? Idegőrlő egy mercato lesz az is :D
Hiribi27 2020.08.21. 20:13:15
AgliOli 2020.08.21. 21:10:16
venember83 2020.08.21. 22:32:04
DegerFaCan 2020.08.22. 09:59:21
2020.08.22. 10:26:17
1. a 25 éves, 1 éves szerződéssel rendelkező Milik kapcsán még mindig nem volt érdemi tárgyalás, igaz Paratici nem is lenne képes lealkudni az árát
2. felbontjuk Higany szerződését jelentős könyveli mínuszt benyelve + még fizetése nagy részét is állni kell
3. elzavartuk Mandzukicot, nyilván persze h nincs elég támadónk, Paratici ismét zseniális munkát végez
4. nézzünk körbe, ááá ott az a 34 éves Dzeko srác, fizessünk érte 10 misit és adjunk neki magas fizut és a végén visszavonul vagy távozik ingyen
Hát itt tartunk Marotta távozása után 2 évvel.