Sarri: "Ez a gól megérte a belépőjegy árát"

sarri_maurizio_karba_tett_kezzel.jpgA Juventus tetszetős játékot nyújtva, szép találatokat jegyezve aratott fölényes, 4:0-ás győzelmet az Udinese elleni Olasz Kupa nyolcaddöntőben, így érthető, hogy a csapat mestere, Maurizio Sarri elégedetten nyilatkozhatott a mérkőzés lefújását követően.

"Az egyenes kieséses mérkőzések mindig tartogatnak némi bizonytalanságot, de a mérkőzés hosszú időszakaiban nagyon jól játszottunk." - értékelte a látottakat Sarri a Rai Sport munkatársának nyilatkozva.

Cristiano Ronaldo végül kihagyta a mérkőzést, így Douglas Costa kapott lehetőséget Dybala és Higuaín mögött a trequartista szerepkörben.

"Ronaldónak két napja arcüreggyulladása van, ma reggelre valamivel jobban érezte magát, azonban a délutáni pihenő alkalmával remegni kezdett és felment a láza. A doktorok azt mondták, hogy egy ilyen hideg torinói estén jobb nem kockáztatni, ezért ágyba küldtük.

Ritka gyönyörű találat volt, három-négy ilyen passzt látni nagy sebesség mellett. Ez megérte a belépőjegy árát."

Vajon ez már azt jelenti, hogy a Juventus kezdi magáévá tenni a Sarriballt, olasz nevén a Sarrismót?

"Önök találták fel a Sarrismót, ezt a kifejezést nem én alkottam. Ez a Juve nem Sarri Juvéja, s nem is szabad az legyen. Ez Cristiano Ronaldo, Dybala és Higuaín csapata, akik mind sikert hoztak bármelyik edzőnek, akivel dolgoztak. Próbálok hozzájárulni egy kicsit, de tekintettel kell lennünk a világklasszis játékosok jellemvonásaira.

Szeretek ilyen gólokat látni gyors passzokkal, de csak olyan játékosok esetében működik, akik kiváló technikai minőséggel vannak megáldva. Ez a csapat rendelkezik vele. Elégedett vagyok azzal, ahogyan dolgozunk, de ebben a csapatban annyi potenciál van, hogy még többre képes. Fogalmazzunk úgy, hogy most olyan teljesítménnyel szállítjuk az eredményeket, ami még fényesebb jövőt sejtet.

Szeretném segíteni Ronaldót a hatodik Aranylabda megnyerésében, mert dühítő látni, hogy van valaki, akinek eggyel több van. A jövőben Dybala ugyanerre a célra törhet, mert hosszú évekig képes letenni a névjegyét a világ labdarúgásában."

A mellőzött Emre Can ezúttal sem kapott lehetőséget, mindez vajon azt jelenti, hogy a német középpályás neve kikerül az átigazolási piacra?

"Nem tudok az átigazolási piacról és nem is érdekel. Csak egyetlen cserém maradt, s be akartam küldeni Marko Pjacát, mert olyan régóta várt arra, hogy visszatérhessen, s szüksége volt erre az önbizalomlöketre."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2015412280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Knob 2020.01.16. 10:39:46

Csak, hogy (ismét) pozitív hozzászólásom legyen, azok kedvéért, akik szerint soha sincs: Nagyon tetszett a tegnap este, pont mindegy, hogy kupa, vagy sem. Élvezték a srácok a játékot, és sajnos ezt annak tudom be első sorban, hogy nem volt ott Cristiano. Nem azt kell állandóan figyelni, hogy Ő hol van és hiába nem lehet, akkor is neki passzolni, hanem csak úgy fociztak, élvezetből, ahogyan szeretem ezt a sportot. Már sokszor leírtam évek óta, hogy Higuain és Dybala gyilkos kettőst alkothatnának, ha nem lennének olyanok akiket "közéjük állítanak". Folyamatos együtt játszatás (Cristiano nélkül) után azt hiszem komoly magasságokba emelkedhetnének, de ez nem fog megtörténni. Persze a portugál is jól focizik, csak nem mindig áll jól nekünk ez a CR7 központú foci, szerintem.

A lényeg lényege, hogy szerintem mindenki jó volt tegnap este. Ez a kezdő így ahogy volt, szerintem teljesen jól nyomta.

Cannavaro 2020.01.16. 11:17:36

Úgy látom, a két Argentin érezte egymást tegnap! :) Sajnos nem láttam, mert melóztam, de az összefoglaló alapján, nagy gratula a csapatnak! ;)

cd1 2020.01.16. 11:41:30

Tegnap nagy sebesseggel folyt a labda sokszor egyerintokkel. Szezon legszebb jateka volt.

steven.h 2020.01.16. 15:05:56

@Knob: Már az első évükben is nagyon jó páros volt Higuain és Dybala, szóval ez nem annyira újkeletű, csak a Ronaldo transzfernek ő lett az áldozata...Még mindig azt mondom hogy azt a pénzt jobban is el lehetett volna költeni.

A meccshez visszatérve, ha ezt tudnánk a nagyok ellen és a Bl-ben is játszani mostantól konstansan legalább 70 percig, akkor megsüvegelendő lesz Sarri első éves munkássága, ha viszont nagyobb csapatok ellen továbbra is csak a szenvedés megy és a BL-ben sem tudja ezt az arcát megmutatni a csapat akkor ez a tegnapi teljesítmény nagyjából a semmivel fog felérni, szépnek szép volt, de csak fellángolás.

A tegnapiak alapján nálam Pjanic kikerült teljesen az érinthetetlen játékosok közül (sokáig benne volt), az idei év alapján Bentancurt teszem ebbe a kategóriába a középpályásaink közül, azonban Rabiot is jó úton jár.

JuventusFanatikus 2020.01.16. 16:35:06

@steven.h: Ehhez a Pjanić-Bentancur dolgon én is gondolkodtam már, mert bogarat ültettél a fülembe, de erről bővebben majd később:)
Na, csak megy ez az önreklám:D

Andras74 2020.01.16. 16:41:44

Vicces kedvében van az Öreg, de most jár neki.
4:0 esetén hadd cseréljen már úgy, ahogy éppen kedve szottyan!
Ennyire még én sem vok kötekedő, pedig.......

del pipi 2020.01.16. 16:55:00

@Andras74: Pedig? Hát nem aranyos kis bácsi? Ha nyerünk egy Scudettot vagy egy BL-t te is ezt mondod,nem? @Knob: Van igazság abban amit mondasz, mégis most azért azt mondom előre tekintve hogy Ronaldonak jól megy és erre nagyon szükség lesz. Az pedig egyértelmű hogy mennyivel felszabadultak nélküle, most kéne kitalálnia Sarrinak hogy mi az az egyveleg amikor Ronaldo nagyon megy de közben nem szívja el a levegőt a társaitól, ez nem könnyű.@steven.h: Én még nem engedném el Pjanic kezét, értem amit mondasz mondtok, de én csak megnézném már azt a Rabbiot Pjanic Benta hármast, csak úgy érdekesség képen.

dobor norbert 2020.01.16. 17:03:32

Gyuszi Bácsi! Köszönöm szépen a tegnapi élményt! Élvezet volt nézni a Csapatot! Régen voltam ilyen nyugodt meccsnézés közben.

del pipi 2020.01.16. 17:24:52

@dobor norbert: Alakul ez csak lassan, Gyuszibá nem varázsló de cserébe aranyos kis bácsi. :)

pott70 2020.01.16. 17:43:47

Végre,hogy egyszer már szóba került,hogy a néző szórakozása is fontos!Nekem ezért a gondolkodásért már megérte Sarrit idehozni.Erről szól a foci!Kimegy egy negyven mittudoménhányezer néző,meg leül a tv elé néhány millió,jár Nekik a szórakozás,lehetőség szerint.És nem,nem kell ezért cirkuszba menni.(pedig én Allegri párti voltam-vagyok,és majd egyszer várom is vissza).

Andras74 2020.01.17. 09:53:36

@del pipi: ha megnyerjük vele zsinórban a 9-10. bajnoki címet, akkor én teljesen elégedett leszek.
Azt hiszem, ettől a kerettől ez nem túlzott elvárás.

del pipi 2020.01.17. 17:55:37

@Andras74: Szerintem nem! De remélem hogy igazam lesz azzal kapcsolatban ahogy Sarri építkezik. Az elején sokan még talán ma is kritikával éltek,élnek vele szemben. De én mindig láttam valami kis mikró fejlődést ami egymásra épült, és a nagy dolog az hogy mindeközben ott tudtunk maradni a spiccen. Igaza van mindenkinek hogy tele voltunk mákkal, és hogy egyéni villanások mentették meg Sarrit.De azért idén sok Inter meccset is láttam ők se voltak mázli híján. De mint mondtam nagyon tudatos építkezést látok, és ha emlékszel én azt mondtam hogy ha Sarri jó akkor az egyenes kiesésig meg kell találnia a csapatot, és a csapat legjobb formáját.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása