Danilo: "Nem is lehetnék boldogabb"
Danilo: "Nem is lehetnék boldogabb"

Kiválóan sikerült a bemutatkozás a Juventus nyáron igazolt játékosa, Danilo számára, hiszen a Manchester City-től érkező brazil védő csereként beállva, második labdaérintéséből megszerezte a vezetést a Napoli elleni rangadón. "Őszintén szólva nem is lehetnék boldogabb. Azon dolgoztam, hogy minél…

Higuaín: „Nagyon fontos győzelmet arattunk”
Higuaín: „Nagyon fontos győzelmet arattunk”

Gonzalo Higuain a Napoli elleni 4-3 után hullámvasutazáshoz hasonlította a meccset, és elmondta, hogy mindenképpen maradni szeretne a Juventusnál. „A mindenit, ez leginkább a hullámvasúthoz hasonlított.” - mondta Pipita a Sky Sport Italia számára. „Két gólt szerzett az ellenfél nagyon gyorsan, ezt…

Martusciello: „Ez a csapat nem adja fel”
Martusciello: „Ez a csapat nem adja fel”

A Juventus segédedzője, Giovanni Martusciello a Napoli elleni hullámvasutazás után, amely végül 4-3-as eredményt hozott, elmondta, miért is nehéz átalakítaniuk ezt a csapatot, azonban egyúttal elismeréssel is szolgált a keret számára. „Egy óra után volt egy kis visszaesés fizikailag, és nehéz volt…

A Napoli elleni mérkőzés
A Napoli elleni mérkőzés

A bajnoki címvédő a Parma elleni idegenbeli győzelemmel indította az új szezont, s a második fordulóban igazi rangadó vár a formálódó torinói csapatra, hiszen a Napoli látogat az Allianz Stadiumba. A Napoli a nyitó forduló legtöbb találatot hozó, változatos meccsén, Firenzében aratott 4:3-as…

Icardi nem a pénzre hajt!
Icardi nem a pénzre hajt!

Mauro Icardi ügyvédje nemrégiben nyilatkozott a játékos 1,5 millió eurós kárpótlást kérelmező bírósági keresetéről, és elmondta, hogy a pénz korántsem játszik központi szerepet az ügyben, a játékos egyetlen célja, hogy az Inter projekt szerves része lehessen. Az argentin csatár keresetet adott be a…

Beharangozó: a Napoli elleni meccs
Beharangozó: a Napoli elleni meccs

Már a második fordulóban igazi rangadóra készülhetünk, ugyanis az idén is trónfosztásra készülő Napoli Torinóba utazik, hogy megmérkőzzön a Bianconerivel. A mérkőzés szombaton kerül megrendezésre, Daniele Orsato 20:45-kor fogja engedélyezni a kezdőrúgást. Tavaly nem tudta megszorongatni a Juventust…

Chiellini súlyos térdsérülést szenvedett
Chiellini súlyos térdsérülést szenvedett

A Juventus kapitánya, Giorgio Chiellini elülső keresztszalag szakadást szenvedett jobb térdében, ezért műtét és hosszas felépülési idő vár rá. A felépülési idő tekintetében további részletek a műtét után várhatók, azonban az ilyen sérülések általában legalább háromtól hat hónapig terjedő kihagyást…

A Juventus leigazolja a Cagliari észak-koreai tehetségét
A Juventus leigazolja a Cagliari észak-koreai tehetségét

Az olasz sajtó értesülései szerint a Juventus megegyezésre jutott a Cagliari támadója, Han Kwang-song ügyében, s 5 millió euro fejében szerződteti az észak-koreai játékost. Gianluca Di Marzio és a Goal.com újságírója, Romeo Agresti egyaránt arról számol be, hogy az üzlet már meg is köttetett a…

Martusciello: „A mercato elvonja a játékosok figyelmét”
Martusciello: „A mercato elvonja a játékosok figyelmét”

A Juventus segédedzője, Giovanni Martusciello a Napoli elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón több témát is érintett, és elmondta, remélhetőleg Maurizio Sarri helyet foglalhat majd a padon a szombati mérkőzésen. „Maurizio Sarri kivizsgálásokon fog átesni a délután, s majd ezek alapján eldől,…

Ronaldo: "Alig várom már ezt a gyönyörű BL-szezont"
Ronaldo: "Alig várom már ezt a gyönyörű BL-szezont"

Miután csütörtök este kisorsolták a Bajnokok Ligája csoportbeosztását - a Juventus az Atlético Madriddal, a Bayer Leverkusennel és a Lokomotiv Moszkvával került egy négyesbe -, Cristiano Ronaldo beszélt a média képviselőinek a mögöttünk hagyott idényről, valamint az előttünk álló BL-szezonról. "Az…

Nedvěd: „Dybala kapcsán bármi történhet”
Nedvěd: „Dybala kapcsán bármi történhet”

A Juventus alelnöke, Pavel Nedvěd azonnal reagált a BL-sorsolás eredményeire, amely nyomán a Juventusnak ismét meg kell ütköznie az Atlético Madriddal, de Paulo Dybala jövője kapcsán nem szolgált semmilyen konkrétummal. Az Öreg Hölgy játékosa, Cristiano Ronaldo érintett volt a BL Év játékosa díját…

D-csoport: Atlético Madrid, Bayer Leverkusen, Lokomotiv Moszkva
D-csoport: Atlético Madrid, Bayer Leverkusen, Lokomotiv Moszkva

A Bajnokok Ligája előző kiírásában a Juventus csoportelsőként lépett tovább az egyenes kieséses szakaszba, ahol a negyeddöntő, valamint a szezon meglepetéscsapata, az Ajax jelentette a végállomást. A legrangosabb európai kupasorozat megnyeréséről álmodozó torinói csapat most újabb próbát tehet, s…

Egyre népszerűbb a Juventus
Egyre népszerűbb a Juventus

A Juventus csapata az elmúlt egy évben nagyságrendileg megháromszorozta követőinek számát az Instagramon, és immáron a Manchester Unitedet is megelőzve, a Real Madrid és a Barcelona után a harmadik legnépszerűbb klubbá vált a közösségi felületen. A Football Italia beszámolója szerint a Juve-brand,…

Szczęsny: „Alig várjuk a Napoli elleni meccset”
Szczęsny: „Alig várjuk a Napoli elleni meccset”

Wojciech Szczęsny a Napoli elleni meccs előtt a Juventus új mesterének, Maurizio Sarrinak a módszereiről beszélt, illetve viccelődött Matthijs de Ligt és Cristiano Ronaldo leigazolása kapcsán a csapat BL-álmairól. „Nem gond, hogy azonnal a Napolival találkozunk, mivel amúgy is kétszer kell…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása