A Juventus segédedzője, Giovanni Martusciello a Napoli elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón több témát is érintett, és elmondta, remélhetőleg Maurizio Sarri helyet foglalhat majd a padon a szombati mérkőzésen.
„Maurizio Sarri kivizsgálásokon fog átesni a délután, s majd ezek alapján eldől, hogy holnap a meccset élőben nézheti-e a helyszínen. Nincs kizárva, hogy a padon fog helyet foglalni. Remélem, hogy így lesz. Ha valamilyen vis maior nyomán mégse lehetne így, majd meghozzuk a szükséges döntéseket.
Ez a klub a győzelmekre épít. A játékosok szemei előtt a győzelem szó villog, ezért harcolnak még azok is, akik pár meccsen keresztül a háttérbe is szorulnak. Célunk, hogy 40-50 meccset nyerjünk idén, ezért pedig mindenkinek ugyanabba az irányba kell húznia a szekeret.”
Az Internél is megfordult szakembert ezt követően az átigazolási ablakról és Paulo Dybala helyzetéről kérdezték.
„Ez számunkra terhet jelent. Nagyon sok játékosról beszélnek, ezért néhányan nem tudnak teljesen a feladatra koncentrálni. Az utolsó edzésen majd meglátjuk, hogy ki fog kezdeni, illetve kit nevezünk a padra.
Én egy nagyon jó Paulo Dybalát láttam. Ő rendkívüli srác és jó futballista, aki számos szerepben tud játszani. Lehet, hogy az elmúlt hetek piaci pletykái kicsit nyugtalanná tették, de fejét lehajtva dolgozik.
Csak 11 játékost küldhetünk a pályára, azonban 27 játékossal rendelkezünk, akik ugyanazt a szintet képviselik, kivéve Cristiano Ronaldót. Meg kell hoznunk egyes döntéseket a Napoli elleni meccs kapcsán.
Paulo Dybala motivált, és tetszik neki ez a játékstílus. Nyugodt és békés beszélgetésünk volt. Örülök, hogy egyeztethettünk.”
A nyár elején a biztos távozók sorába tartozott a lapok szerint Gonzalo Higuaín, azonban mostanra a távozást valószínűsítő hangok elnémultak, a 21-es meze pedig elérhető lett a klub online üzletében.
„Kiváló benyomást tett rám Pipita. Próbál elmozogni a védősortól, hogy aktívan részt vehessen a támadások befejezésében. Nagyon fontos játékosunk ő, aki igazi bajnok.
A Napoli elleni meccs nekem kellemes élményt jelent. Egy vagy két hónapja ez még elképzelhetetlen volt. Ischiából, Campania tartományából származom, szóval Nápolyhoz fűznek bizonyos szálak. Nekem nagyon különleges meccs lesz, de amint megszólal a síp, érzelmeknek semmi helye nem lesz bennem.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gomorra21 2019.08.30. 18:47:24
jeneiPALI 2019.08.30. 18:51:52
jeneiPALI 2019.08.30. 18:54:10
Nathas 2019.08.30. 19:20:15
Nagyon kíváncsi vagyok a holnapi kezdőre és meccsre, már borzasztóan várom. Ezzel együtt tisztában vagyok vele, hogy nem holnap lesz az idei év gálameccse, de bízok a győzelemben.
venember83 2019.08.30. 19:43:51
gomorra21 2019.08.30. 19:52:25
venember83 2019.08.30. 20:05:18
@rockitbaby: Több újságnál is ugyanazt a valószínűsített kezdőt láttam, és ha már az első meccsen a biztonságra épített Sarri, majd pont a Napoli ellen fog kockáztatni?
rockitbaby 2019.08.30. 20:13:49
@venember83: Hát pedig lehet most a váratlan lenne a jobb megoldás, lévén majd mindenki ugyanarra a kezdőre számít. Látszik már Sarri munkája, de még ez javában az Allegri féle csapat, aminek az egysíkú játékára csak a hülye nem tud felkészülni.
Cannavaro 2019.08.30. 20:22:35
Kukszi 2019.08.30. 20:50:04
Ezek után persze hogy nem tudjuk elpasszolni őket.
Legyen szó az élet bármilyen teréről, a bizonytalan helyzet nagyon nem jó érzés.
Ami a kezdőt illeti, (Khedira pl). Akit nem igazán szeretek mert a saját posztján levő feladatokat nem látja megfelelő minőségben. Ha kezdeni fog az tuti hogy menni fog mint a gép. (Tartom magam a szívgyógyszer által, nála legalábbis legális teljesítmény fokozásához).