A Juventus alelnöke, Pavel Nedvěd azonnal reagált a BL-sorsolás eredményeire, amely nyomán a Juventusnak ismét meg kell ütköznie az Atlético Madriddal, de Paulo Dybala jövője kapcsán nem szolgált semmilyen konkrétummal.
Az Öreg Hölgy játékosa, Cristiano Ronaldo érintett volt a BL Év játékosa díját illetően, hiszen a jelöltek között volt, azonban végül Virgil van Dijk nyerte a díjat, megelőzve Lionel Messit és Cristiano Ronaldót.
„Talán arra számítottam, hogy Cristiano Ronaldo nyerjen, de mindent elfogadunk.” - mondta a szakember a Sky Sport Italia munkatársának.
A Juve ellenfelei idén a BL-csoportkörében az Atlético Madrid, a Bayer Leverkusen és a Lokomotiv Moszkva.
„Véleményem szerint ez kemény csoport, egyáltalán nem egyszerű, de ez a Bajnokok Ligája, itt nincsenek könnyű csoportok.
A célunk, hogy továbbjussunk a csoportból, ez az első lépés. A csapat sokat változott, véleményem szerint javultunk, új mesterünk és játékosaink vannak, szóval úgy gondolom, hogy készen állunk egy új szezonra.
Ismerjük az Atlético Madridot, már találkoztunk velük a felkészülés során, Cholo Simeone ellen mindig kemény küzdelemre lehet számítani. A Leverkusen is nagyon kemény csapat, különösen idegenben. A Lokomotiv Moszkva számos idegenlégióssal rendelkezik, és hosszú út áll előttünk. Számos nehézséget figyelembe kell vennünk, de magabiztosak vagyunk.”
A hírek szerint Maurizio Sarri leülhet a padra a szombati meccsre, mivel jól halad a felépülése a tüdőgyulladásból.
„Azt jelentettük be, hogy véleményünk szerint a legjobb megoldás az, ha kihagy két meccset. Azt hiszem, hogy közvetlenül a válogatott meccsek után fogjuk őt a padon látni. A tüdőgyulladást nem szabad könnyelműen kezelni, a legjobb, ha időt szakít a teljes felépülésre.”
Az átigazolási időszak szeptember másodikáig tart, nem zárhatók ki még ügyletek addig, az alelnök szerint La Joya kapcsán sem zárható ki, hogy változik a helyzete.
„Amíg a piac nem zár be, figyelemmel kísérjük a kereten kívüli és belüli eseményeket. Bármi megtörténhet, mindegyik csapat azon dolgozik, hogy játékosokat igazoljon, miközben másokat pedig értékesít. Mi sem vagyunk kivételek ebben a tekintetben.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Alex8610 2019.08.30. 13:17:36
peti78 2019.08.30. 14:16:37
gomorra21 2019.08.30. 16:22:54
Rocky80 2019.08.30. 17:23:20
Mikor van kerethirdetés, nem tudja valaki?