A vezetőség kételkedik Sarri alkalmasságában?
A vezetőség kételkedik Sarri alkalmasságában?

A Juventus vasárnapi veresége után több lap is a klubon és csapaton belül felmerült ellentétekről számolt be. A milánói Corriere della Sera által közölt pletykák szerint a torinói klub vezetőségében kétségek merültek fel Maurizio Sarri kinevezése kapcsán, illetve hogy talán inkább Simone Inzaghinak…

Pjanić: „Csalódottak vagyunk, de maradt sok célunk”
Pjanić: „Csalódottak vagyunk, de maradt sok célunk”

Miralem Pjanić szerint megérdemelten nyert a Lazio, mivel a Juventusnak fejlődnie kell, és jobban kézben kell tartania a pályán zajló eseményeket. „Csalódottak vagyunk, mivel nagyon meg akartuk nyerni ezt a trófeát.” - mondta a középpályás a riportereknek a meccs után. „Az első félidő nagyon…

Sarri: „A sírás nem segít semmin”
Sarri: „A sírás nem segít semmin”

Maurizio Sarri szerint a Lazio varázslatos formának örvend jelenleg, és véleménye szerint nem a taktika miatt veszítette el a csapat az Olasz Szuperkupa-döntőt 3-1-re. „Meccsben maradtunk, és úgy éreztem, hogy a meccs végső szakaszait kisebb deficittel kezeltük, ami a fizikai és pszichológiai…

A Lazio elleni mérkőzés
A Lazio elleni mérkőzés

A Juventus már hét közben letudta bajnoki kötelezettségét, ma pedig megnyerheti a szezon első trófeáját, így kedveskedve a szurkolóknak az ünnepek előtt. A bajnoki címvédő ellenfele az Olasz Szuperkupa döntőjében a kupagyőztes Lazio együttese lesz. A zebramezeseknek van miért visszavágniuk, hiszen…

Sarri: „Kezdem élvezni az edzéseket”
Sarri: „Kezdem élvezni az edzéseket”

Elmondása szerint Maurizio Sarri elkezdte élvezni a Juventus edzéseit, mivel a csapat egyre inkább az ő elképzeléseit próbálja megvalósítani. „Kezdem igazán jól érezni magam az edzéseinken.” - mondta az edző az Olasz Szuperkupát megelőző sajtótájékoztatón. „Ennek az az oka, hogy a csapat úgy…

Beharangozó: a Lazio elleni meccs
Beharangozó: a Lazio elleni meccs

A holnapi meccs nem olyan lesz, mint a többi. Ezúttal ténylegesen van értelme ennek a mérkőzésnek, ugyanis a Coppa Italia és Scudetto tulajdonosa nem egy csapat, és talán az utóbbi időben nem is volt ennyire fontos még a Juventus számára ez a trófea. Új helyszínen rendezik meg a mérkőzést, már a…

Matuidi: „A Juvével BL-t nyerhetek”
Matuidi: „A Juvével BL-t nyerhetek”

Blaise Matuidi nemrégiben beszélt arról, miért is választotta a Paris Saint-Germain helyett a Juventust, s miért is váltott csapatot. A francia válogatott 2017 nyarán csatlakozott a torinói csapathoz 25 millió euróért, s azóta a csapat egyik legfontosabb játékosává lett. „A Juventushoz csatlakozás…

Allegri: „A technológia kiöli a futball művészi jellegét”
Allegri: „A technológia kiöli a futball művészi jellegét”

Massimilano Allegri szerint a technológia igencsak rossz hatással van a futballra, edzői szempontból kiöli a sport művészi jellegét, mivel mindent mechanikussá tesz. „Elmaradottságomat mi sem jelzi jobban, minthogy számítógéppel sem rendelkezek.” - mondta a különböző elemzőszoftverek kapcsán a…

Haaland Manchesterben köthet ki?
Haaland Manchesterben köthet ki?

A Juventus kiszemeltje, Erling Braut Haaland állítólag ma Manchesterbe repült, hogy egyeztessen a Uniteddel a jövője kapcsán. A norvég Stavanger Aftenblad arról írt, hogy forrásai szerint a fiatal gólvágó édesapjával, Alf-Inge Haalanddal együtt a Soláról (a stavangeri reptérről) Angliába utazott…

Marchisio: „Nem akartam térdprotézist negyvenéves koromra”
Marchisio: „Nem akartam térdprotézist negyvenéves koromra”

Claudio Marchisio hosszabb interjút adott a La Gazzetta dello Sport számára, ebben pedig számos témát érintett, például beszélt az őt mellékvágányra kényszerítő térdsérülésről is. A középpályás hét bajnoki címet és négy Olasz Kupát nyert a Juventusnál töltött 13 év alatt, azonban a kezdetekben…

Buffon: "Ártanék magamnak, ha visszavonulnék"
Buffon: "Ártanék magamnak, ha visszavonulnék"

A Sampdoria elleni győzelem során a Juventus kapuját a veterán Gigi Buffon védte, aki ezzel a mérkőzéssel beállította Paolo Maldini 647 bajnoki mérkőzésre nyúló rekordját. A torinói klublegenda a rekord megdöntésének lehetőségéről, valamint a személyes motivációról beszélt. "Izgalmas, s ez is ok…

Sarri mester rekorder lett
Sarri mester rekorder lett

Maurizio Sarri a szerda esti Juventus-győzelemmel történelmet írt a Serie A-ban - hívta fel rá a figyelmet a Football Italia. A most 60 éves mester néhány évvel ezelőtt, 2014. augusztus 31-én, azaz 55 évesen, 7 hónaposan és 21 naposan mutatkozott be edzőként az olasz első osztályban. Debütálásakor…

Sarri: „Jól teljesítettünk”
Sarri: „Jól teljesítettünk”

Maurizio Sarri a Juventus 1-2-es genoai győzelme után a támadósort és Merih Demiralt dícsérte, akiben túlcsordul az energia. „Paulo Dybala gólja csodálatos volt, ahogyan Cristiano Ronaldo gólja is, mivel utóbbi mintha végtelen hosszan maradt volna a levegőben.” - kezdte az értékelést a Sky Sport…

A Sampdoria elleni mérkőzés
A Sampdoria elleni mérkőzés

A Juventus tetszetős játékkal, szép gólokkal szerezte meg a győzelmet és a három pontot az Udinese elleni bajnoki mérkőzésen, s ezzel pontszámban beérte a Firenzében csupán 1:1-es döntetlent játszó Inter együttesét, az egymás elleni eredmény pedig jelen pillanatban a bajnoki címvédőnek…

Perin visszatérhet a Genoához
Perin visszatérhet a Genoához

A Juventusnál mellőzött olasz kapus, Mattia Perin a hírek szerint visszaigazolhat előző klubjához, a Genoához. A mindig jól értesült talján sportújságíró, Gianluca Di Marzio úgy tudja, hogy a játékos kapcsán már meg is kezdődtek a tárgyalások a torinói és a genovai egyesület között. A piros-kékek…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása