Perin visszatérhet a Genoához

perin_mattia_genoa_mezben_unnepel.jpgA Juventusnál mellőzött olasz kapus, Mattia Perin a hírek szerint visszaigazolhat előző klubjához, a Genoához. A mindig jól értesült talján sportújságíró, Gianluca Di Marzio úgy tudja, hogy a játékos kapcsán már meg is kezdődtek a tárgyalások a torinói és a genovai egyesület között.

A piros-kékek jelenlegi hálóőre, a román Ionut Radu teljesítménye egyelőre csalódást okozott az őszi szezonban (az Intertől kölcsönkapott labdarúgó a liga második legrosszabb mutatójával rendelkezve 16 Serie A-s mérkőzésen 31 gólt szedett be), ezért fordult a figyelmük egykori kapusuk felé.

A 27 éves olasz válogatott futballista 2018-ban érkezett a Juventushoz a Genoától Gianluigi Buffon pótlására, azonban nem igazán tudott maradandót alkotni a fekete-fehéreknél. Azóta a veterán talján visszatért, Perin pedig a harmadik helyre szorult Sczesny és a klublegenda mögött a hálóőrök rangsorában.

Nyáron úgy tűnt, hogy a Benfica csaphat le rá, azonban vállsérülése megakadályozta a klubváltást. Azóta felépült, ám ennek ellenére ősszel még nem jutott szóhoz a Juventusnál (a meccskeretbe ugyan a hétvégén és ma is bekerült a sérült lengyel kapus helyére).

A hírek szerint Perin így hamarosan visszakerülhet a Genoához, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy kölcsönről vagy végleges átigazolásról lehet szó.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8615357114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ForzaJuve12 2019.12.18. 12:56:08

Az első meccsei bíztatóak voltak Zebrában, majd jött 1-2 gyengébb teljesítmény. Ennek ellenére én csak kölcsönben engedném el, ha Gigi egyszer visszavonul, megnyugtató opció lenne a lengyel mögé/mellé.

Andras74 2019.12.18. 12:57:25

Csak kölcsön, másfél évre.
Előtte szerződés hosszabbítás.

rockitbaby 2019.12.18. 14:08:31

@ForzaJuve12: Gigi úgy tűnik, hosszabbítani fog 2021-ig. Ez egyben örömteli, de belegondolva, akkor már a lengyel portásunk is 30 feletti lesz. Pár év és lehet rögtön kér kapus fog kelleni...

Lanzafame 2019.12.18. 14:17:12

Egy nagy klubhoz olyan kapus kell, aki képes bemutatni a 2 bravúrt meccsenként, amikor véletlenül a kapuja elé keveredik a labda.

Könnyű kitűnni egy kiscsapatból, ahol egész meccsen lövöldözik rád a labdát. Perinről sajnos kiderült, hogy nem tudja megugrani a kiscsapat kapusa szintet. Ráadásul alacsonynak számít és vonalkapus. Ezért furcsa is volt, hogy leigazoltuk, sajnos nem okozott csodát, flop lett belőle.

Il Principino 2019.12.18. 15:40:50

Sajnálom a srácot,de nem mondanám akkora flopnak!Csak kapus létére nagyon sérülékeny és ez miatt sem tudott befutni olyan karriert :(

Lengyel barátunk pedig 4-5 évig tudja remélhetőleg ezt a szintet hozni,szóval a kapuskérdés még bőven ráér,pláne ahol egy Gigi ül a padon még 1 darabig :)

JuventusFanatikus 2019.12.18. 16:59:31

Sajnálom a csávót nem volt szerencséje. Sokat sérült és a lengyel is "rosszkor" robbant be, és nyújtott klasszis teljesítményt. Nem okozott csalódást, mert egy remek portás, aki többet érdemel, mint a Genoa kapuja, vagy a Juventus kispadja.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása