Sarri mester rekorder lett

sarri_maurizio_meccs_kozben_partvonal_mellett.jpegMaurizio Sarri a szerda esti Juventus-győzelemmel történelmet írt a Serie A-ban - hívta fel rá a figyelmet a Football Italia.

A most 60 éves mester néhány évvel ezelőtt, 2014. augusztus 31-én, azaz 55 évesen, 7 hónaposan és 21 naposan mutatkozott be edzőként az olasz első osztályban. Debütálásakor akkori csapata, az Empoli 2:0-ra kikapott az Udinesétől.

Bő öt évvel később, a tegnapi Sampdoria elleni 2:1-es sikerrel a bagós tréner karrierje fontos mérföldkőhöz érkezett, ugyanis ez volt a 100. edzőként aratott győzelme aktuális csapatával az olasz első osztályban. Mindehhez pedig csupán 169 mérkőzésre volt szüksége, amivel új rekordot állított fel a liga 21. századi történetében.

Előtte Carlo Ancelotti volt e tekintetben a csúcstartó - neki 185 találkozó kellett ahhoz, hogy "százados"-sá válhasson.

Sarri profi edzői karrierje 2000-ben indult, előtte egy bankban dolgozott. Tréneri pályafutása során sokáig alacsonyabb osztályú kluboknál tevékenykedett, többek között a Sansovinónál, az Avellinónál, a Perugiánál, a Grossetónál és a Sorrentónál.

A Serie A-ban először az Empolit, majd a Napolit vezette, jelenleg pedig a Juventus mestere. Az előző szezonban volt egy angliai kitérője a Chelsea-nél, amellyel az Európa-ligában elhódította első jelentősebb trófeáját.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6615358646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jamal Jamal 2019.12.19. 13:33:44

"Sarri profi edzői karrierje 2000-ben indult, előtte egy bankban dolgozott. Tréneri pályafutása során sokáig alacsonyabb osztályú kluboknál tevékenykedett, többek között a Sansovinónál, az Avellinónál, a Perugiánál, a Grossetónál és a Sorrentónál."

... és a nápolyinál. Én kérek elnézést. :)

JuventusFanatikus 2019.12.19. 17:27:35

De nagy a tumultus ez alatt a cikk alatt... Gratula, Mister!

dobor norbert 2019.12.19. 17:36:59

@JuventusFanatikus: Mert senki nem szed bérescseppet! Gratulálok Gyuszibácsi,csak így tovább!Bírom ezt a Papát,tegnap kicsit olyan érzésem volt mintha egy kedves nagypapájuk lenne a fiúknak. Semmi irónia.

Thuglife! 2019.12.19. 20:04:53

Engem inkkább Pietro Savastanóra emlékeztet.Ezt a számot szerintem sokáig nem fogja túlszárnyalni senki.

del pipi 2019.12.19. 20:18:27

@Thuglife!: Igaz! A fia meg a Napoli maffia padján edző, a Gennaro! :)

Thuglife! 2019.12.19. 20:53:48

@del pipi::) Jaja a kis Genni,kiléphetne már az apja árnyékából.mondjuk már 6.-án!

pedronegroo 2019.12.19. 20:57:15

Ennyit a nagy olasz taktikusokról, lenyomta Őket egy bankár! :)

del pipi 2019.12.19. 21:03:06

@Thuglife!: Ne is mond! Én azzal a meccsel nagyon számolok! Minimum X de remélem felakarnak azért zárkózni, akkor nyerni kell! A kis Genni...:)

babo0410 2019.12.20. 10:25:03

@pedronegroo: Majd ezt akkor jelentsük ki, ha annyit elér, mint Allegri. Szép a rekord, gratulálok hozzá!

Csak Csucsu 2019.12.20. 10:31:17

@babo0410: ha idén megnyerjük a BL-t már túl is szárnyalta egy szezon alatt... De számomra egyértelmű hogy nálunk Allegri kiégett hiába miket nyert vagy inkább NEM nyert előtte.

Csak Csucsu 2019.12.20. 10:33:44

Grat!
Azért érdekes bankár lehetett. Mackonadrágban csikkel a szájában.
Forza Sarri! Fino alla fine

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása