A Bayer Leverkusen elleni keret

bajnokok_ligaja_logo.jpgA Torinóba látogató Atlético Madrid fölött aratott 1:0-ás diadallal a Juventus bebiztosította, hogy a csoport győzteseként lép majd tovább a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába, így a csoportok második helyezettjei közül kap majd ellenfelet.

Az olasz rekordbajnok számára így már tét nélkülivé váló utolsó fordulóban a hazai pályán játszó játszó Bayer Leverkusen lesz a zebramezesek ellenfele. A német csapatnak még maradt matematikai esélye a továbbjutásra, mivel azonban egy pont hátránnyal követi a második helyezett Atlético Madrid együttesét, még egy esetleges győzelem sem biztos, hogy elegendő lenne számukra.

Maurizio Sarri erősen felforgatott kerettel, számos hiányzóval próbálja folytatni hosszú veretlenségi sorozatát. A 20 fős keretben nem szerepel a huzamosabb ideje sérült csapatkapitány, Giorgio Chiellini, a sorozatra nem nevezett Emre Can, de Sami Khedira, Matthijs de Ligt, Aaron Ramsey és Douglas Costa sem léphet pályára szerda este. A keretbe így behívót kapott az U23-as csapat három játékosa, Simone Muratore, Manolo Portanova és Paolo Gozzi is.

A Juventus az utóbbi időszakban ritkán ünnepelhetett győzelmet Németországban, a legutolsó hét vendégszereplése során mindössze egyetlen alkalommal volt erre lehetősége. Ez legutóbb 2015 márciusában sikerült, amikor a Massimiliano Allegri irányítása alatt játszó csapat emlékezetes módon aratott 3:0-ás győzelmet a Borussia Dortmund otthonában.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: De Sciglio, Alex Sandro, Danilo, Bonucci, Rugani, Demiral, Gozzi

Középpályások: Pjanić, Matuidi, Rabiot, Muratore, Portanova

Támadók: Ronaldo, Dybala, Cuadrado, Higuaín, Bernardeschi

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést a Spíler 2 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4515348150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2019.12.11. 22:11:22

Totál homály az olasz.

Oda kell adni ingyen Sami mellett, mert csak a helyet foglalja. Félelmetesen gyenge.

Leram7 2019.12.11. 22:11:49

Azt gondolom, hogy ez egy tét nélküli meccs, vagyis nem érdemes különös következtetéseket levonni.

Demiral jó, több lehetőséget érdemel.

Il Principino 2019.12.11. 22:14:52

Berna lassan a támadóink Rugania :( Már csak Can sutasága hiányzik,de nem léphet itt pályára.Rabiot pedig jó lenne ha nem lenne többet sérült,talán elkapná a fonalat ő is.
Cuad mentségére szóljon ezer éve nem játszott ezen a poszton,már lassan csak a kapuban nem állt!
Biztató a jövő védő párosunk deLigt és deMiral. :)

Sztovicska 2019.12.11. 22:16:16

Továbbra is felháborít hogy ez a kutyaütő rugani egyáltalán a keretben van

pedronegroo 2019.12.11. 22:20:47

Szerintem meg Rugani is nyugodtan játszhatna többet, tehermentesítésre teljesen megfelel.

CsakaJuve85 2019.12.11. 22:21:52

@hurbiny3k: Igazán nincs mit. Forza Juve!!!

pedronegroo 2019.12.11. 22:26:47

Bernát remélem a csapatbuszra már nem engedik fel...

Wizzurah 2019.12.11. 22:26:52

Nos nekünk lehet tét nélküli, a németeknek nem. Amennyi játéklehetőséget kaptak ezek a srácok szerintem teljesen jól tolják. Semmivel sem rosszabb és eredmény tekintetében sem, mint az eddigi meccsek.
A kevés meccsek egyike, ahol 70. percig még nem kaptunk gólt.
Szóval nem tudom ki számitott itt egy BL döntős hajtásra, szerintem teljesen jók a fiúk, legalábbis védekezés terén.

Il Principino 2019.12.11. 22:32:51

Gyönyörű volt,ez a játék :) Bravó

pedronegroo 2019.12.11. 22:35:19

Az önző nagyképű Dybala!

Sztovicska 2019.12.11. 22:35:29

Gyerekek az elmúlt percek után mondja valaki azt hogy nem szebb a játékunk. Na EZ foci! Igy kell ezt. Ilyenből legyen több és ellenfelünk nem lesz

piff10 2019.12.11. 22:36:20

Mennyit számít Dybala Berna helyen.. Mindenki elekezdett passzolni, mozogni.. Demiral pedig piszok jó!

Il Principino 2019.12.11. 22:36:20

@pedronegroo: ezt muszáj volt leadnia már nem azért..
Rómában is passzolhatott volna..

Apuleius 2019.12.11. 22:38:24

Ez a Demiral nagyon jó, többet kell játszatni.

Direct_01 2019.12.11. 22:40:42

Ez most halàl komoly,hogy mi így is tudunk focizni?Akkor miért kell hétről hétre végig szenvedni a meccseket?Egyérintős jàtékkal sz.patjuk a fricceket,bámulatos.Gólt nem akarunk rúgni ,az tény,de ez érthetetlen szàmomra,miért kell ezt a szürkejàtékot erőltetni a mai 2.félidei jàték helyett.

MdewC 2019.12.11. 22:40:52

Szép gól!

Könnyű meccs.

Il Principino 2019.12.11. 22:41:48

@Apuleius: hatalmas arc :) és ami még feltűnő hogy lerí róla a magabiztosság ezen a meccsen.

MdewC 2019.12.11. 22:42:33

@Direct_01: ez a német gárda sokkal gyengébb mint egy masszív olasz középcsapat. Úgyértem az utóbbiakat 100x nehezebben törjük meg.

MdewC 2019.12.11. 22:50:16

Bufi kacsintását a kapunkban látni arany, felbecsülhetetlen, többet ér mint az egész BL. :)))

Andras74 2019.12.11. 22:54:29

Nem fura, h a fakó kombinatívabb játékot nyomott, mint az alap csapat?
Nekem frissebbnek is tűnt az összkép.
Demiralt nem szabad eladni. Rugó - sajnos - mehet.....

Apuleius 2019.12.11. 22:54:31

Kellemes meglepetés volt ez a meccs, szép volt ez a csoportkör. Hajrá az egyenes kieséses szakaszban!

Sztovicska 2019.12.11. 22:54:38

Jól mondja a kommentátor. Eddig soha nem jött ki ennyire Sarri stilusa mint ma a második félidőben. Ez mutatja hogy jó az irány. Dybala ma is zseniális volt. És hogy mennyire nem tudnak hárman együtt játszani: Ronaldo gól, Higuain gól, Dybala 2 assziszt. Ennyit erről

peti78 2019.12.11. 22:54:58

Ez is megvan jöhet a chelsea...

Juventino86 2019.12.11. 22:55:52

@MdewC: Igaz, egy így van. Gyenge csapat nagyon ez a Leverkusen, viszont szerencsére nem védekeznek 30 méteren zártan, így volt terület. :)

Nekem amúgy tetszett ez a meccs. Dybala beszállása nagyon sokat lendített. Onnantól tényleg kijött Sarri stílusa, szemre szépen játszottunk. Bernardeschi pedig már télen mehet, amerre lát. Gyalázat, amit művel. Rabiot viszont egészen feljavult a második félidőre, és szerintem Cuadrado is.

A meccse ember egyértelműen Demiral. Nálam De Ligt most kicsit be lett árazva. Kaphatna a török sokkal több lehetőséget a jövőben.

Leram7 2019.12.11. 22:56:11

Gyakorlatilag ez egy tét nélküli meccs volt, nem szabad rá nagyon támaszkodni.

Jól játszottunk, kevés helyzet és kapauralövés volt megint, de legalább nyertünk.

Demiralt még remélem sokat láthatjuk és és inkább legyen 4-3-3... A csapatnak nem fekszik a 4-3-1-2

Leram7 2019.12.11. 22:58:27

@peti78: Remélem nem a Chelseat kapjuk, mert az könnyen kiesés lehet. Nagyon jó csapat van ott alakulóban. Lyon, Dortmund jobb lenne ellenfélnek. Nem lenne jó angolok ellen játszani.

Alex8610 2019.12.11. 22:59:00

En nagyon kivancsi voltam erre az osszeallitasra de jol ereztem magam vegre meccs kozben.Kulonosen a 2.felido ment elmenyszamba.Oke egy Leverkusen volt az ellenfel de jo sorozatban voltak es nekik fontos volt ez a meccs nekunk nem.Nagyon jo volt latni ezt a felszabadult helyenkent latvanyos jatekot.Remelem kezd vegre alakulni valami.Demiralt pedig nem szabad eladni.

JuventusFanatikus 2019.12.11. 22:59:25

Jó kis meccs volt! Csodálom, hogy senki nem említi meg, de Danilo rohadt jó volt! Igazából az egész védelem nagyon egyben volt, Higu kiérdemelte azt a gólt, CR-nek meg nagyon kellett az a találat. Nagyon idegesít, hogy Dybala milyen jól tud trequartistát játszani, de a kis argentin mégsem szeret ott igazán játszani.

JuventusFanatikus 2019.12.11. 23:00:43

Most muszáj kiemelnem Ruganit is, jó volt Ő is, de Demiral vitte a prímet.

Il Principino 2019.12.11. 23:00:51

1.:Kiesett az sinter,helyette az Atalanta jutott tovább!

2.:Felforgatott védelemmel Demiral vezetésével kapott gól nélkül hoztunk le végre 1 meccset!

3.:Ronaldo úgy fest visszatalált a helyes útra 2 meccs 2 gól,Higu is már rászolgált aki parádésan játszott össze Dybalával.

4.:Tanulság:Dybala-Higu-CR többet kellene együtt játszaniuk,Dybala Berna csere játszósabbá tett minket.

5.:Slusszpoén pedig,hogy DS köténnyel indult a vezető találatot eredményező támadásunk :D

Hétfőig lehet csemegézni: Real Madrid-Tottenham-Dortmund-Chelsea-Lyon,egyik sem lesz sétagalopp. Jó éjszakát Mindenkinek :)

Ádám.84 2019.12.11. 23:00:58

@Apuleius: pont ezt akartam kérdezni, miért nem lehet ezt a török gyereket játszatni?

danimester1 2019.12.11. 23:03:11

Azért csak kikerekedet a különbség a végére!Örülök hogy láthattam ezt a hármast,nagy különbség Berna és Dybala,de ezt tudtuk.Nincs cserecsatárunk,így szerintem ez nem lesz sűrűn.A 2. gólnál szép volt az argentíntangó.Ilyen győzelmekkel lehet az önbizalmat felépíteni,ami ráfér CR-re és Demiralra is.Utóbbi jó volt ma,így lehetőséget kell neki adni legalább csereként.Esetenként kezdőbe tenni kisebb csapatok ellen.Gratulálok a srácoknak szépen teljesítettek a csoportban.Remélem a tavaszra helyre áll minden és bele lehet csapni a lecsóba teljes gázzal!Forza!!

2019.12.11. 23:06:16

Gyerekek, ez nagyon jó meccs volt! Főleg a második félidő, de nem csak a Mi részünkről volt izgalmas. Így kell játszani! A hátsó gárda nagyon tetszett, szinte biztosabbak is voltak, mint az alap ötös (A Polákot leszámítva), de azért ez a Lever se nyomott annyira. Gondolom szünetben látták az Atleti-meccs eredményét, vagy azt, hogy Roncin nincs hajpánt, aztán elment a kedvük. :D
Egész magabiztos menetelés volt ez eddig, talán a két Loko ellenit, de összeségében elégedett vagyok a Srácokkal. Remélem nem kapunk verhetetlent a 16 között, bár ha így játszunk, nincs félnivalónk.
Fino alla fine!
Forza Juve per sempre!!

2019.12.11. 23:08:07

@Holloka: Loko ellenit leszámítva *

2019.12.11. 23:19:13

@JuventusFanatikus: Gondoltam rá, de nem akarom azzal megbélyegezni magam, hogy Őt bántom, mert nem ez a célom a Neki címzett írásaimmal. Remélem, most rácáfolt Sarri, és Ő is tud örülni a győzelmünknek, mert most valóban ezt kell!

pott70 2019.12.11. 23:32:44

Olyan kis kellemes este volt ez.Játéklehetőség a cseréknek,köztük több jó és néhány reménykeltő teljesítmény.Helyenként igazán szép játék,és még a magabiztos győzelem is megvan. Még Sarrit se akarta ma senki kirúgni.Tök furcsa.Mehetünk aludni.
Hajrá Juve!

babo0410 2019.12.12. 01:37:41

@Holloka: Mire cáfolt rá Sarri? Ez volt a jó meccs? Egyrészt látszott a csapaton, hogy ez már tét nélküli meccs, másrészt kijött, hogy tartalékos a csapat, kevesebb játékpercet kaptak ezek a játékosok.
Azon meg nagyot mosolyogtam, hogy a nagy önző, hatalmas egoval rendelkező Dybala, aki Ronaldoval rivalizál, alig állt be, és gólpasszt szórt neki. :)
Nyertünk, ennek nagyon örülök, de azon mosolygok, hogy nektek minden meccs tetszik, amit Sarrival játszunk. Ha vesztünk, még azt is kimagyarázzátok (érdekes Allegrinél pont fordítva volt, azaz a győzelmeket is meg kellett magyarázni, miért sz@rok) Pedig a mai meccsen is jobb volt az ellenfél. Csak nekünk a padon ült egy Dybala, aki beállva különbséget tudott jelenteni. Ennyi. Különben reggelig se lőttünk volna gólt, ha ő nincs.
Ezt a meccset nem kell túlmisztifikálni, ezen a meccsen nekünk semmi nem múlott. Viszont, ha ma mind a két meccset a másik csapat nyeri, akkor a Leverkusen tovább ment volna. Tehát nekik hajtani kellett, nekünk meg nem. Ez látszott is. De nem is annyira izgatott a meccs. Illetve olyan szempontból, hogy vajon hogy teljesítünk.
A védelem meglepően jól helyt állt, viszont elől Dybala nagyon kellett. Nélküle ez nem lett volna meg.
Ellenben a vicc az, hogy Sarrit mentegetitek, hogy idő kell neki, miközben a neki teljesen új szerepkörben játszó Bernardeschit meg kezdetektől fogva köpköditek, hogy de sz@r, el kell adni. Neki nem jár az idő? Vagy őt nem kedvelitek? Vagy csak egyszerűen mindig kell valakit köpködni? Majd belejön. Érdekes Allegri alatt jól játszott. Igaz ott a posztján, a szélen.

del pipi 2019.12.12. 05:17:52

Este eltipegtem aludni, pedig gondoltam hogy írok egy ilyet: Gyere @babo0410: rontsd el! De inkább hagytam, mert szólni sem kell jön és intézkedik. Babo most már biztos hogy tudom kivagy:www.youtube.com/watch?v=x8RU9aUuah0 :)))) A meccshez pedig : örülök hogy lehoztuk a BL-T veretlenül, voltak jobb teljesítmények, és erről van szó, két gólpassz olyan mint két gól. Nem spilázom túl engem már a hétvégi meccs érdekel! Meg a hétfő, én remélem Isten és Fortuna most egy kicsit mellénk áll és kapunk első körben egy Lyont vagy egy Dortmundot. Ha nem hát akkor azt kell leverni aki jön, nincs mese! Forza Juve! UI:@Il Principino: Bírtam ahogy egész meccsen a Dybala önzőségéről beszéltél, azért a végén szar volt hülyének lenni nem? Majd legközelebb mesélj Roni passzív életéről is a kapu térségében, érdekel! :))))))

GGábr81 2019.12.12. 06:10:40

@babo0410: volt egy haverom aki direkt a-t mondott mikor mindenki más b-t. Persze nem mindig van a többségnek igaza, de néha már csakazértis miatt és nem is meggyőződésből. Biztos vagyok benne, ha most a többség Sári bácsit ekézné, te hirtelen meglátnád a szarban elrejtett mazsolát.

Sunny21 2019.12.12. 06:48:20

@del pipi: Én is akartam írni meccs után, hogy szép a győzelem, de mit sem ér.... Ez kevés volt a cáfoláshoz. Talán ha 0-9 az eredmény és az ellen nem lő kapura, akkor talán babo is látna bíztató jeleket..
Bezzeg kedden az a másik edző.. Ő tűzbe hozta a csapatát az ifik ellen, Ő tudott 7 pontot gyűjteni egy halálcsoportban, ott már minden kerek és egész.. Mi pedig 16 ponttal szégyenkezhetünk.
Ami pedig a meccset illeti, személy szerint nekem nagyon tetszett a 2. félidei játék. Demiral meggyőző volt, Dybala szintén.
Rabiot és Berna viszont gyengén muzsikált ismét.
Lyonnak örülnék én is, de jöhet Mou is nem bánnám.

Watakuki 2019.12.12. 07:35:17

@babo0410: Érdekelne, hogy mikor játszott jól tavaly Berna. Amióta nálunk van, 2 jó meccse nem volt egymás után, idén pedig egyenesencsalódást keltő, ahogyan játszik.

Génmanipuláltházikecske 2019.12.12. 08:08:08

@babo0410: 5 győzelem 1 döntetlen... Van még mit magyarázni....

Andras74 2019.12.12. 08:46:30

@pott70: szerintem mindenki felfogta, h miről szólt a tegnapi meccs.
Meggyőződésem, h akik máskor bírálják Sarrit, azért teszik, mert ők is a legjobbat akarják a Juvénak.
Ki kell velünk b.....ni, és úgy játszani, h ne lehessen belekötni!

Andras74 2019.12.12. 08:50:46

A török gyerek játékában még ott volt az a plusz, hogy lehetett érezni a brutális energiát, frissességet, lendületet, erőt.
Tetszett, ahogy minden labdáért küzdött, és nem szart be akkor sem, ha fel kellett vinnie a labdát a szélen. Ügyes, gyors a srác!

venember83 2019.12.12. 09:38:40

A csapat annyi pontot szerzett a BL-ben, mint Allegri alatt soha. Lehet kritizálni a játékot, a középpályásokat, és persze a mestert is, de én remélni szeretném, hogy ez a tizenéve nem látott teljesítmény valamiféle pozitív irányt mutat. Persze nyugodtan le lehet engem inteni egy "vén hülye" elmormogásával, semmi gond, de úgy szeretnék már hinni ebben a csapatban/klubban

Il Principino 2019.12.12. 10:13:46

@del pipi: Nem érzem magam annak képzeld!!!Csak ezen a meccsen nem volt az,mondjuk olyan helyzetekből már inkább leadta,mert esélye sem volt a gólszerzésre ha FIGYELTÉL volna ;)
Vagy netán szóltak neki,hogy öcsi néha le kellene adni a labdát a jobb helyzetben levőnek,ahogy Higu is tette igaz pontatlanul az első félidőben..
Kicsi Dybalad könnyen fickándozott a már fáradtabb és enerváltabb védők közt :)Majd a Real vagy Spurs ellen villogjon az a szint tudod,mivel eddig csak egy Barca elleni duplát tud felmutatni ami nem most volt és amire akkor csettintettünk ;)
Na pacsi kisfiam ;)

Pavel1988 2019.12.12. 12:09:36

@babo0410:
Erősen érződik az indulat az írásodon, ezért nem is biztos, hogy pont így gondoltál mindent.
1, Nagyon sok vélemény jön az edzőkre, rendre vegyes a megítélésük, legyen az bárki. Allegri sok Juve szurkoló szerint a világ legjobb edzője (én is közéjük tartozom), de sokan mindig szídták, mert nem a látványos játékra törekedett. Úgy néz ki Te csak az utóbbi véleményekre emlékszel, volt pozitív bőven ezek mellett.

2, Sarrit nagyon sokan szídják, ugyanazt a hatást látom. Sarkítasz azért, hogy igazold a mondandódat.

3, Bernardeschi Allegri alatt sem játszott jól. Nem kapott túl sok lehetőséget, csak a jobb szélen játszott jól és akkor is inkább elvétve volt ez igaz. Szélsőnek lassú, középre túl gyenge a védekezése és a passzjátéka, emellett üres a helyezkedése.
Senki nem gondolhatja komolyan, hogy Juventus szintű labdarúgó.

del pipi 2019.12.12. 13:06:11

@Il Principino: Nem mindig tudok oda figyelni mert muszáj meccs közben hülyeségeket írnom, és különben is te jobban olvasod ezt a sportot! Arra próbáltalak rávezetni hogy ne felejtsd el mások hibáira is felhívni a figyelmet, nyugi én azokat is látom, olyankor nem nézek félre,hehe! Azt is mondhatnánk hogy Higu passza jó volt csak Roni volt lassú, nem igaz? A kicsi Dybalám meg könnyen eldönti a meccseket, de miért is? Ja futballozik, tényleg ez jó! Na pacsi kisfiam! :)

del pipi 2019.12.12. 13:09:47

@Sunny21: :)))) Hallod? Szerintem meghasadt a tudata, vagy valami ilyesmi. :)

del pipi 2019.12.12. 13:26:33

@venember83: Én lájkoltam amit mondtál! Ez a beszéd! :)

Il Principino 2019.12.12. 13:52:15

@del pipi: :) Igazán lehetnének egyszerre is a pályán,csak a védekezésből is ki kellene venni mindegyiküknek a részét,vagy ha nem is akkor olyan emberek kellenének a középpályára..Na megint ott lyukadunk ki,az a fránya kp....Pool-Barca-City-Real,náluk működik a 3 támadós szisztéma Torinóban sajnos nem :(

del pipi 2019.12.12. 13:59:34

@Il Principino: Mert a jelenlegi KP alkalmatlan rá, Vásárolni kell. Ha azt hiszik Paraticiék hogy ezzel a Kp-val hosszútávon(májusig) meg lehet bármit is nyerni, azt még az én optimizmusom sem tudja kimondani, de ha mégis akkor elzarándokolok bazze! :)

Il Principino 2019.12.12. 14:11:59

@del pipi: csodaszámba menne az tuti,pláne ha ebben a csúnya mezben nyernénk meg..
Még mindig nem tudom megszokni!!!

del pipi 2019.12.12. 14:16:47

@Il Principino: Én belemennék...már megszoktam.

babo0410 2019.12.12. 18:34:32

@GGábr81: Biztosan nem. Sarri eddig nem mutatta meg miért kellett Ő annyira nekünk. Mert addig rendben, hogy Allegrivel nem működött a végén sajnos. Neki váltania kellett. De pont Sarri, aki nem tudja a csapatot kellően tüzelni?
@Watakuki: Nézd vissza.
Allegrinél nem szereztünk ennyi pontot soha, ez lehet, de Allegri nem is a csoportkörökben akart villogni. Nála mindig az volt a fontos, hogy a kieséses szakaszra kerüljünk a legjobb formába. Azért akármennyire is ezt a csoportot megnyertük, összesen két pontot vesztettünk, ez szép, de a játék azért nem olyan, hogy a 16 között bárki ellen mi legyünk az esélyesebbek. Elismerem, hogy szép, amit a csoportban elértünk, de nekem az a fontos, hogy a kieséses szakaszban álljon össze a játék, és ott legyünk magabiztosak. Mert azt valljuk meg, nem volt túl nehéz a csoportunk.

Roland Máté 2019.12.12. 19:07:11

@Il Principino:
Ahogy már korábban írtam is, én nagyon mérges vagyok Dybalára. Nagyon sok pénzt buktam el, mert nem nyert a kedvenc csapatom a Lazio ellen.
De nem hibáztatom azért, mert nem passzolt. A kapus odagurítja a labdát, hát még egy középpályás se passzoljon akkor Ronaldonak, hanem be kell lőni az ajándék labdát. Amiért haragszom, hogy nem lőtte be. De ettől nem önző. Csak b@lfasz volt.

De azért, hogy a Barca dupla óta nem tud semmit felmutatni ... azért az kicsit erős. Tavaly előtt pont a Spurs elleni továbbjutást rúgta meg. Man. United ellen is a góljával nyertünk. A Young Boys elleni mesterhármast ugyebár sehol sem jegyzik, vagy a Spartac elleni győzelmet. De az Atletico ellen most az ő góljával nyertünk.
Ez nem vitatkozás, csak azért nem kell elvenni az érdemeit.

Szép estét Mindenkinek!

JuventusFanatikus 2019.12.12. 19:29:21

@babo0410: Miből szűröd le, hogy nem tudja feltüzelni a csapatot? Van valami alapja is ennek a kijelentésnek?

Juvegaspy 2019.12.12. 19:35:10

@JuventusFanatikus: vagy bailyen kijelentesnek amit o mond?

JuventusFanatikus 2019.12.12. 19:43:07

@Juvegaspy: Nem igazán, de mindig kíváncsi vagyok, hogy ugyan mire alapoz.

Watakuki 2019.12.12. 20:22:08

@babo0410: Ezzel most rendesen megvédted, úgyhogy vissza is nézem:

Bernardeschi 2018/2019:
38 meccs
2 gól, 4 assziszt
82,5 % os passz --> 3. legrosszabb a mezőnyjátékosok közül
6.68 - as értékelés --> 3. legrosszabb mezőnyjátékos

Mondhatsz bármit, és tudom, hogy a statisztikák számodra nem sokat érnek (bár Sarri ellen más a helyzet) de egy ilyen szezon minden, csak nem jó kategória.

Tiszta óvóda, de meg kell kérdeznem: Téged ki bántott, hogy napi szinten beleszállsz a közösségbe? És itt most nem az ellenkező véleményről van szó, hiszen sok dologban én is egyetértek veled, de ez a gyerekes, passzív agresszív stílus röhejessé tesz.

Tudom, falra hányt borsó ezeket huszadszorra is leírni, a válasz ugyanaz lesz.

del pipi 2019.12.12. 20:31:39

@Juvegaspy: @JuventusFanatikus: @Watakuki: Csináljuk azt ( most @babo0410: úgyse hallja) hogy kezdjük szidni de tiszta erőből Sarrit, fogadjunk hogy 10 perc és átállt a barikád túloldalára! :)

JuventusFanatikus 2019.12.12. 20:33:12

@Watakuki: A statisztikák honnan vannak? Mert szerintem nem igazán helytállóak.

del pipi 2019.12.12. 20:39:45

@JuventusFanatikus: JAAAAJ! Berna ügyvédje a házban! :))))

JuventusFanatikus 2019.12.12. 20:41:23

@del pipi: Jól van, na, de ránézésre látom, hogy az osztályzat az nem helytálló:D Ha statisztikázunk, akkor statisztikázzunk rendesen:D

Juvegaspy 2019.12.12. 20:55:41

@JuventusFanatikus: Ha itt ott teves is a lenyeg h tavaly sz@r szezonja volt.. S most se megy neki.
Sarri azert jatszatja mert jobban vedekezik mint Dybala. En kiprobalnam Matuidi helyen amugy.

JuventusFanatikus 2019.12.12. 21:02:31

@Juvegaspy: A tavalyi szezonja szerintem egyáltalán nem volt szar, pláne, ha a többi támadóhoz mérjük. Az ősze kiválóra sikerült, tavasszal jött neki a trequartista szerepkör, ami betett neki rendesen, akkor tényleg gyenge volt, idén már lehet rá mondani, hogy szar. Ha nem is pont Matuidi helyén, de a középpályán lehet még jövője, mert a trequartista szerepkör nem neki való.

Watakuki 2019.12.12. 22:18:26

@JuventusFanatikus: WhoScored BL+bajnokság. Megpróbáltam összevonni a kettőt. Melyikre gondolsz?

Watakuki 2019.12.12. 22:20:28

@JuventusFanatikus: Igen, közben elolvastam. Szóval a WhoScored-t vettem alapul, nem nagyon szoktam használni, javíts ki ha benéztem valamit :D
(Legkevésbé Berna ellen igyekszem beszélni)

JuventusFanatikus 2019.12.12. 22:26:57

@Watakuki: Főleg az osztályzata tűnt fel igazán, hogy nagyon alacsony. A Sofascoretól 6.98-at kapott a bajnokságra, amivel több játékostól is jobb, a BL-ben meg pláne, ott 7.07-et kapott.
A passzpontosságnál már kisebb az eltérés, fél százalék. Ez egyébként sem gondolnám, hogy fontos szempont, más tulajdonságok figyelembe vétele szerintem jobb ötlet lenne.

Watakuki 2019.12.12. 22:38:45

@JuventusFanatikus: Ez esetben megkövetem magam, hogy túlzó amit írtam, mindenesetre a három évet összevetve én továbbra is flopnak tartom. Ahogy írjátok, középpályán megkaphatná az esélyét, de nem látom Sarriban, hogy ilyen kreatív dolgokkal elő tudna jönni.

Vergilius1897 2019.12.13. 00:41:37

@babo0410: Mi van akkor, ha Sarri se a csoportkörben akart villogni? Ez a játék elég volt. Ahogy írtad az alapján Allegrivel se teljesítettünk úgy a csoportban ami miatt lehetett volna bizakodni az egyeneskieséses szakasz előtt...

babo0410 2019.12.13. 01:36:13

@Vergilius1897: Allegri már a Mialannal ért el olyan eredményeket, hogy azt mondtam, hogy tuti nem fogunk szégyenkezni a BL-ben. Én hittem benne, és igazolta is. Ezzel nem azt mondom, hogy Sarri is engem fog, és nem is örülnék neki.
Nem tudom az hogy lehet, hogy nem akar villogni, aztán még is? Nyilván Allegri is szeretett volna mielőbb továbbjutni a csoportban, de nála lehet tudni, hogy az igazán jó forma az a szezon második felére jön meg.
Sarrinál ellenben a Napolinál és a Chelsea-nél is azt láttam, hogy igazán nincs meg mikorra kell a forma, hanem hullámzik. És olyan csapatoktól kaptak ki, hogy az hihetetlen. Pl. a folyamatosan a kiesés elől menekülő, nagyon gyenge, és a PL egyik legcsóróbb csapat a Southampton ellen nem tudtak nyerni. És lehetne sorolni. És ebből is azt láttam, hogy a csapat feltüzelése nem igazán megy neki. Ráadásul úgy, hogy a nyáron a kérésére igazoltak játékosokat. A kerete megvolt. Pl. Tottenhamet verik, Burnley ellen 2-2, vagy az Everton veri őket 2-0-ra, a Wolves ellen 1-1, a City meg 6-ot, a Bournemouth meg 4-et rúgott nekik. Mindezt úgy, hogy azzal a feltétellel érkezett, hogy azt kap meg, akit csak kér. Conte első szezonban bajnok lett, Sarri meg fényévekkel lemaradva a 3. És úgy, hogy azért olyan ellenfeleket nem vert meg, akiket illett volna, és a City meg a Pool is vesztett bőven pontokat. És az utolsó fordulókban annyi pontot vesztett a Chelsea élén, hogy csak a Tottenhamnek és az Arsenalnak lehet hálás, hogy éppen csak dobogós lett. Csak egy meccset kellett volna még nyerniük. És szerintem pont ennek is köszönhető, hogy az EL-t megnyerték. A bajnokságban igen gyengén teljesítettek, biztosra mentek. Mert, ha a BL hely nagyon biztos lett volna, szerintem nem kínlódnak az EL-ben. Nagy csapatok nem igazán szeretik.

JuventusFanatikus 2019.12.13. 09:55:40

@Watakuki: Berni a nyáron tanulgatta a mezzala szerepkört, ezt Sarri nyilatkozta.
@babo0410: Akkor nincs válasz arra, hogy Sarri miért nem tudja feltüzelni a játékosokat?

dobor norbert 2019.12.13. 12:10:54

@JuventusFanatikus: Apukám!Ez a babo-s történet feszett fejsze nyele. Nem tudom értelmezni,h mi történt vele. Ráadásul,ha emlékszel még a múlt szezonban volt egy pozítív energiát sugárzó mozgalmunk is vele,de ez mára eltűnt. Nem értem,pedig akkor azon kevesek egyike volt aki tudott a sok negatív dolgokon kívül optimisra lenni,mint Te is,én is.

babo0410 2019.12.13. 12:45:20

@JuventusFanatikus: Ott van fent egyel, csak nem lett külön neked címezve. A Chelsea-s szezonja jól példázza. Vagy említhetném a Napolis korszakot is, olyanoktól kaptak ki, akiket kis lelkesedéssel verni kellett volna pláne, ha bajnokok akartak lenni.

babo0410 2019.12.13. 12:49:38

@dobor norbert: Mi lett? Nem hiszek Sarriban. Nem tartom sokra. Egyébként én meg azt nem értem miért kezdett el hírtelen mindenki olyan hurrá optimista lenni. Elég volt annyi, hogy "sarriball"? Nekem még semmit nem igazolt Sarri. Még az EL győzelem ellenére sem, amit egy Chelsea-vel azért nem kéne ennyire nagy szó legyen. Én nem tudok benne hinni egyelőre. És a játékunk se olyan. Annak ellenére sem, hogy a BL-ben összesen csak két pontot vesztettünk.

JuventusFanatikus 2019.12.13. 12:52:27

@babo0410: Fél éve már a Juventus edzője, ebből az időszakból vártam példát.

JuventusFanatikus 2019.12.13. 12:58:22

@dobor norbert: Tudom pontosan, hogy teljesen felesleges bármiféle eszmecsere vele, mert mindig az van, hogy Allegri idején ez volt, meg a közösség ilyen, meg olyan.... Csak arra vagyok kíváncsi, hogy amiket mond, az saját gondolata, vagy valahol olvasta és azt mondogassa. Azt tudom, hogy értelmes válasz úgysem érkezik.
Úgy tűnik, hogy a pozitív Babo nem is létezett. Volt egy Babo, aki elfogult volt bizonyos emberekkel, és ennyi.

dobor norbert 2019.12.13. 13:06:01

@babo0410: Baboka!
Nem Sarrinak kell szúrkolnod,hanem a Csaptnak!Annak örülj,h nyer a csapat!A Csapat sikere az enyém is ezzel próbálj azonosulni!Engem nem az érdekel,h ki milyen formában dolgozik nálunk,hanem az,h azt hogyan teszi!Ha ezt globálisan nézed akkor vagy igazi Szurkoló. Világbéka!

babo0410 2019.12.13. 13:11:09

@dobor norbert: A sikereknek örülök. De ettől még nem fogok olyat írni, amit nem úgy gondolok. Majd a 16 között kiderül mit tudunk. Addig meg a bajnokságban kell minél több pontot szerezni.

dobor norbert 2019.12.13. 13:12:36

@JuventusFanatikus: Szeretem a kihívásokat! Volt benne akkoriban egy optimista szemléletü ember,ezt keresem. Ahogy már leírtam neki is,számomra a Csapat sikere fontos. Nem kívánom egyénekre lebontani,mert ez csapatsport. Együtt kell megnyerni a bl-t.Kell egyéni villanás alkalmanként,de hosszútávon mind a húsz játékosra szükség van!Világbéka!

JuventusFanatikus 2019.12.13. 13:20:20

@dobor norbert: Sajnos ez a Mission Impossible, vagy a Kincs, ami nincs:/

babo0410 2019.12.13. 13:22:52

@JuventusFanatikus: Bármelyik meccset megnézed, az jön át, hogy hú bassza meg, de fel voltunk pörögve? Pláne a Napoli ellen, vagy a múlt hétvégén?
Én nem te vagyok, ne magadból indulj ki. Én nem mások véleménye szerint formálom a sajátomat. Nem vagyok elfogult senkivel, azok ti vagytok. Nektek kell mindig találni valakit a csapatban, aki sz@r, akárhogy játszik, le kell húzni. Nincs Khedira, akkor van Berna. És ugyanez itt is. Valakibe mindig beleköttök. És nektek remek talaj vagyok, mert nem tudok azonosulni a gonolataitokkal. Előszeretettel gúnyolódtok is rajtam, pedig én ehhez a meccshez se akartam sokat hozzáfűzni, örültem a győzelemnek, ennyi. De nem, nem szóltam hozzá, rögtön belém kellett állni. És engem kritizálsz. Gondolkodni kéne.
Az meg, hogy nem hiszek Sarriban, nem adott túl sok bizakodásra okot, az miért baj? Vagy nekem mindig azt kellene gondolnom amit itt eldöntötök?
Majd akkor fogom elhinni, hogy jó lesz Sarri, ha ezt be is bizonyítja, és nem csak ilyen fellángolásokra. Mert amit a Lazio ellen láttam, az siralmas volt. A gyenge Leverkusen ellen voltak biztatóbb jelek, de még mindig azt éreztem, hogy vagy ennyit tud a nagy "srriball", vagy nem is akarunk igazán harcolni már a csoportgyőzelem biztos tudatában. Ha nem jött volna be Dybala, akkor bizony nem lett volna meg a meccs. Ahhoz kicsivel jobban kellett volna harcolni.

babo0410 2019.12.13. 13:28:16

Ja és még annyi, hogy a taktikánk jelenleg annyi, hogy ha játszik Dybala, akkor majd ő megoldja, ha nem játszik, akkor semmi kreativitás nincs elől. És azt ne mondjuk, hogy ez a keret ilyen gyenge lenne, mert ez nem igaz. A BL bizonyítja. Akármilyen gyengének is bizonyult a csoportunk, egy gyenge keret nem tud két pont hijján 100%-os lenni.
És ha azt mondjátok, hogy ehhez az edzőnek nincsen köze… Nekem ez a gondom.

JuventusFanatikus 2019.12.13. 13:41:51

@babo0410: Mostmár értem, szóval aki egyetért mással, akkor az más véleménye alapján formálja a véleményet. Persze, hogy én is ilyen vagyok, végülis én szoktam videókat bemásolni válasz helyett.
Akkor értem, hogy Te miért mész szembe mindenki más véleményével.
De mégis a kedvenc részem, mikor jön a töbesszám, és engem is a Berna-ellenesek közé sorolsz. Az ilyenek miatt vagy gúny tárgya, hogy úgy fogalmazzak, mint Te. Saját magadat rangsoroltad be, nem Mi pécéztünk ki, mert nem vagy szimpatikus. Nem azért próbáltam régebben tanácsokkal szolgálni, hogy légyszi változtass egy picit magadon, mert rosszat akarok neked, hanem azért, hogy ne jussunk el ide, hogy közellenséggé vállj. Mert nem az a baj, hogy nem tetszik Sarri munkája neked, rengeteg szurkoló nem elégedett vele, hanem mert mindig leírod és olyan dolgokat hozol fel ellene, ami nem éppen helytálló, mint például most is. Azt hittem képes vagy megváltozni, de tévedtem. De ne feledd, amíg minden hozzászólásban egy egész közösséget támadsz, addig nem Te leszel az ártatlan, akibe csúnyán belekötnek. Ennyit szerettem volna.

gomorra21 2019.12.13. 15:44:18

@babo0410: Dybala teljesen leépült az előző edző alatt, Sarrinál meg végre formában van. Ha Sarrinak annyi az ötlete, hogy legyen Dybala jó formában, már több értelme van a filozófiájának, mint az Allegri féle kiscsapatos, reménytelen ívelgetésnek.

del pipi 2019.12.13. 16:44:56

@babo0410: Szevasz Babo! Rögtön az jutott eszembe amikor láttam mennyit termeltél hogy: mi van Babo? Szabadnapos vagy? :) Azon tényleg el kéne gondolkodnod hogy most mi is van itt? Mindenki hülye? Vagy csak te vagy repülő? Most pedig békülés képen mesélek neked, képzeld ma vissza kellet vinnem a fifa20 játékot a bótba mert tegnap fel installáltuk és a Fifa Volta nem indult rajta. Na most mert én is nagy toronyeszű srác vagyok az volt az első gondolatom, meg a második is hogy biztos hibás a játék, de aztán felhomályosítottak hogy valószínű a szoftver elavult, és frissíteni kell. oké! Na most hogy mire is akarok kilyukadni? Arra Babokám hogy mindig ugyanazt a szoftvert használod és frissítsd már légyszí! A Babo 7.0-át ajánlom, elérhető ingyenes frissítés. Szerintem egy csomó barátod lesz hirtelen! :)))))

Grinta 2019.12.13. 17:18:52

Szeretnék kérni Nekije egy külön topikot népharag címmel.Szerintem kiérdemelte.

dobor norbert 2019.12.13. 17:53:26

@Grinta: Szia Grinta Bácsi!Mától szabin vagyok,lesz időm dolgozni az emberen. Régen is különös volt a manus,de szerethetőbb.

dobor norbert 2019.12.13. 17:54:53

@del pipi: Amikor nem a focin jár az agyadban,akkor mi?Szeretném tudni,kérlek!

Grinta 2019.12.13. 18:05:27

@dobor norbert: Az a baj,hogy ha azok felé is elégeted a zsinórt,akik eddig az oldaladon voltak-akkor ki marad?Ez az egyik.
Másik pedig az,hogy ha Ők mondják hogy valami nem kerek,akkor azon minimum el kell gondolkozni-és hátrébb lépni.
Mert ha nem olyankor,akkor mikor?

JuventusFanatikus 2019.12.13. 18:07:14

@dobor norbert: Könyörögni fogsz a Főnöknek, hogy ismét munkába állj:P

dobor norbert 2019.12.13. 18:16:59

@JuventusFanatikus: Hát szerencsére a magam ura vagyok. Január 20-ig tervezem a munkanélküliséget,de ezt mind nem a kollégára szánnám. Csak gondoltam,h most gyakrabban írok,olvasok a blogon.

dobor norbert 2019.12.13. 18:21:18

@Grinta: Tudod alapjában véve pozitív gondolkodású vagyok,főleg kedvenc csapatommal kapcsolatban. Nem akarom ezt minden áron másra is ráeröltetni,de reménykedem,h amit írok,megosztok itt az hatással lehet másokra is.

6utbolcse 2019.12.13. 20:05:47

Sziasztok! Inkább olvasója vagyok a blognak,de most... Rövidre fogom,nem nagyon szoktam kommentelni,de most kikívánkozik belőlem pár gondolat.
Az utóbbi két szezonban szinte nézhetetlen focival szembesültünk. Néha már kínosan éreztem magam,hogy elalszom meccs közben,de volt rosszabb is amikor kikapcsoltam a streamet. Soha nem volt olyan a 18 éve tartó szurkolói pályafutásom alatt,hogy ne néztem volna végig a meccsünket,nyilván ami elé odakerültem.
Allegri minden tiszteletet megérdemel,felőlem lehetett volna még 20 évig is a Juve edzője,de ez a kapcsolat szemmel láthatóan megfáradt és egy pár szurkolótársamnak meccsnézés közben erős fizikai fájdalmai voltak,köztük néha nekem is. Talán ha Allegri meg tudott volna újulni játékfelfogásban egy kicsit,de nem.
Örültem Sarrinak,gondoltam focira emlékeztető dolgokat is láthatunk majd a pályán. A felkészülési meccseken egy pár elem látszódott is,kicsit gyorsabb lett a játékunk,gyorsabban passzolunk,egyérintők,kis háromszögelések (ekkor gondoltuk,hogy Rabiot de fasza lesz,nem feltétlen lett így :D). Ez az első öt meccsen tényleg csak 15-30 percig volt látható. Nem sok,de ilyen ínséges idők után a kiéhezett fajtánknak örömteli pillanatok ezek. Köszönjük!
Itt megjegyezném,hogy van egy Real szurkoló barátom aki néha átjön és áldozatul esik egy-egy Juve meccsnek. Nyilván tisztában van minden körülöttünk levő dologgal,rohasztom az agyát rendesen. Ő az első 5 meccsből 2őt látott és megjegyezte hogy valami látszódik azé' a edzőváltásból. Utoljára az Atalanta és a Sass. meccseket látta. Az Atalanta meccsen kérdezte meg hogy visszajött e Allegri? Me' ugyan az a fos játék mint tavaly,de a végén nyertek. Mondom nem,csak 7-8 meccse ezt kell néznem,Sarri az edzőnk nem tom' mivan. Aztán jött a Sassuolo elleni meccs,amire azt mondta,hogy bassza meg végre futball,élvezte minden pillanatát és a végén odanyögte,hogy nem lehet 4-5 ajtó ablak helyzetet kihagyni,ezt a meccset 6-2re nyernetek kellett volna.
Szóval azt akarom ebből a történetből kihozni,ha azokat a pozitívumokat amit a szurkolók nagy többsége is lát (még a haverom is) és ehez nem kell Juve szurkolónak lenni,azt Babo te hogy nem látod?? Csak szeretném megkérdezni,ne vedd támadásnak,nem ezért jöttem.
Elindult valami Contéval,ami Allegrivel befejeződött. Ez a Juventus történelmének legsikeresebb időszaka! (ha nem tévedek).Reméljük folytatódik!
Nagyon sok hibával játszunk,de nekem Chiellini szavai csengenek a fülembe: A Juve DNS-ének módosításán dolgozunk!!! Ez szerintem nagyon fonos mondat,hogy megértsük mi kezdőtött el. Próbálkozunk kicsit modernebb,támadóbb szellemű játékot játszani,nem megy minden egyről a kettőre. Igenis türelemre van szükség,merőben más játékstílust próbálunk megvalósítani,a keret pedig csak félig-meddig alkalmas rá. Leírhatnám Matuidiól meg Khediráról is a véleményem,de tudja midenki :D Forza Juve!!!!

babo0410 2019.12.13. 20:33:28

@6utbolcse: Mit? Mond meg mit? Akar valamit Sarri, de az nem elég, hogy támadj vaze, azt valaki majd megoldja. Ennyit látok. Engem nem a játék képe aggaszt leginkább hanem az, hogy nincs semmi elképzelés. Majd egy klasszisunk megoldja. Nekem ez nem fejlődés. Az, hogy kicsit támadóbb lett a játékunk nekem nem ér semmit se. Ezerszer jobban szeretem a taktikai focit, mert ez lenne az igazi lényege. Allegri is tudott szépen játszani. Voltak rossz meccseink, az utolsó szezon nem volt a legszebb, de nekem ezerszer többet ér ennél, ami jelenleg van. Most nem látom mit is akarnánk igazán. Elől csak szenvedünk. Sarri szerint meg nem lehet ennyire mélyen védekezni, még ha vezetünk se. A Lazio meg is mutatta az utolsó gólnál. Senki nem volt hátul, akkora potyát lőttek nem igaz. Szerintem ennél mélyebben kéne védekezni, mert a védőink nem elég gyorsak ahhoz, hogy vissza érjenek.
Nekem csak ennyi ami nem tetszik. És ráadásul az a nagy támadó foci arra jó, hogy kevesebb gólunk van, mint Allegri alatt, viszont többet is kaptunk.
Jelenleg inkább csak más felfogásban kinlódunk. Néha kijön a lépés, de legtöbbször, ahogy szerdán is, ahhoz egy klasszis villanása kell, nem Sarri zseniális meglátása.
Ennyi a gondom.
De majd év végén lehet értékelni Sarri mennyire is volt jó. Addig meg biztosan fogunk még vitázni, de én se nem vagyok vak, se nem lehet engem egy kissé támadóbb taktikával megvenni.
Pl. hiába támadó foci, nekem Guardiola játéka se tetszett a Bayernnél. Nagyon idegen volt tőlük az a játék. És az idei City is hiába támad, retek gyenge.

6utbolcse 2019.12.13. 21:51:28

@babo0410: Én teljesen megértem,a leírtak alapján,hogy neked mi nem tetszik és az is hogy ezzel a nyíltabb és szarabbul védekező rendszerrel Te nem tudsz azonosulni. Biztos lehetne stabilabb a védelmünk ebben a szisztémában is,lehet több idő kell vagy az is hogy nem lesz változás,mivel feljebb van tolva a védelmünk,benne van a pakliban hogy átrohannak rajtunk,Chiellini is hiányzik.Még nagyon rozsdásak vagyunk. Elfogadom a véleményed,de sajnos amíg Sarri itt van,nem sok meccs fog neked teteszeni,biztos lesz ami kedvedre való,de ez lesz elenyésző számban. Megértettem hogy te erre sose leszel vevő.Köszönöm a válaszod. A Lazio 3. góljánál 10 emberrel játszottunk akkor már,meccs végén hulla fáradtan....naaaaa. Szerintem ellenük is jól játszottunk egy ideig,aztán kiállítás és tudjuk mi történt.
Én viszont tök jól szórakoztam jó pár meccsünkön és még a pontok is jöttek. Szerintem egy korszak lezárult,benne van a pakliban hogy nem leszünk bajnokok (ne legyen így),na de abból csak még erősebben jövünk vissza,mert azt nem lehet hagyni hogy mordor egymás után sorozatban bajnok legyen.

del pipi 2019.12.14. 08:15:14

@Grinta: De hogy gondolod a hátralépést? Egy sima hátralépés? Vagy egy ilyen? w.youtube.com/watch?v=_pQfY2NqRzE :))))@dobor norbert: Család, kaja, kutya,Babo...de ezeket mind megelőzi a Juuuuuveeeeeee! Csak az asszony meg ne tudja...:)@6utbolcse: Szerintem nem olyan könnyű át állni egy új szisztémára, de meg lesz, a többivel mind egyetértek, köszöntelek köztünk!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása