A Juventus vezetősége és Mino Raiola továbbra is próbál együttműködni közös érdekek érvényesítése érdekében. A szuperügynök védi Erling Haaland érdekeit, és a pletykák szerint már meg is történt a kapcsolatfelvétel a norvég csatár vonatkozásában.
A torinói klub képviselői már jó ideje figyelemmel követik a köztudatba berobbant csatárt, aki a Bajnokok Ligájában nagyszerűen teljesít az RB Salzburg mezében, így pedig Matthijs de Ligt után az Öreg Hölgy második igencsak jelentős sztárigazolása lehet.
A calciomercato.com értesülései szerint a tárgyalások már kezdetét vették, nem meglepő módon azonban a klubok álláspontja között óriási szakadék tátong, hiszen az osztrák klub meglovagolná a hullámot, és ezért 80-100 millió eurós áron válna csak meg a norvég futallistától.
Természetesen a bianconero klub nem kíván erre az összegre rábólintani, és árversenyben sem kíván részt venni, első ajánlatként pedig 40 millió euró plusz bónuszokat ajánlott az osztrák illetőségű klub képviselőinek.
A Juve reménykedik benne, hogy ki tudja használni kiváló kapcsolatát Mino Raiolával, aki járatos saját akaratának egyik vagy másik klubra erőltetésében, így ez az első licit minden bizonnyal csak a kezdet, és a háttérben folyhatnak a tárgyalások és egyeztetések.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.