A Juve 40 milliót ajánlott Haaland játékjogáért

haaland_erling_2.jpgA Juventus vezetősége és Mino Raiola továbbra is próbál együttműködni közös érdekek érvényesítése érdekében. A szuperügynök védi Erling Haaland érdekeit, és a pletykák szerint már meg is történt a kapcsolatfelvétel a norvég csatár vonatkozásában.

A torinói klub képviselői már jó ideje figyelemmel követik a köztudatba berobbant csatárt, aki a Bajnokok Ligájában nagyszerűen teljesít az RB Salzburg mezében, így pedig Matthijs de Ligt után az Öreg Hölgy második igencsak jelentős sztárigazolása lehet.

A calciomercato.com értesülései szerint a tárgyalások már kezdetét vették, nem meglepő módon azonban a klubok álláspontja között óriási szakadék tátong, hiszen az osztrák klub meglovagolná a hullámot, és ezért 80-100 millió eurós áron válna csak meg a norvég futallistától.

Természetesen a bianconero klub nem kíván erre az összegre rábólintani, és árversenyben sem kíván részt venni, első ajánlatként pedig 40 millió euró plusz bónuszokat ajánlott az osztrák illetőségű klub képviselőinek.

A Juve reménykedik benne, hogy ki tudja használni kiváló kapcsolatát Mino Raiolával, aki járatos saját akaratának egyik vagy másik klubra erőltetésében, így ez az első licit minden bizonnyal csak a kezdet, és a háttérben folyhatnak a tárgyalások és egyeztetések.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7415309528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lanzafame 2019.11.17. 12:01:13

Nem rossz pénz egy Aspergeresért!

alexGicamo 2019.11.20. 08:47:25

Már első ránézésre is egyértelmű, hogy nagyon keveset ajánlottunk érte ! Nyilván nem fogják odaadni gombokért ...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása