Marotta: „Komoly ajánlatot tettünk Lukaku kapcsán”

marotta_beppe_szomoru_conte_mellett.jpgBeppe Marotta a pletykák szerint problémákba ütközött Romelu Lukaku és Edin Dzeko átigazolása ügyében, ezért az Inter újabb célpontot szemelt ki Edinson Cavani személyében.

A Sportitalia értesülései szerint a nerazzurro vezetőség rájött, hogy Antonio Conte első számú csatárai egyszerűen nem megfizethetők a milánói klub számára, és a klub nem kíván jobb ajánlattal előrukkolni.

A klubot vezető Giuseppe Marotta a Sky Sport Italia munkatársának beszélt a Juventusszal közös célpontnak tűnő Romelu Lukaku kapcsán.

„Komoly ajánlatot tettünk, amely érvényes, és megfelel a játékos átigazolási értékékének, azonban nem sikerült megegyezésre jutnunk a klubbal.

Továbbra is figyeljük a helyzetet, az átigazolási piacon pedig bármi megtörténhet.”

Ezzel a nyilatkozattal a szakember talán arra utalhatott, hogy a klub nem javít a továbbított ajánlatokon, miközben az AS Roma is legalább 20 millió eurót követel Edin Džeko játékjogáért, akivel a hírek szerint elégedett Paulo Fonseca, és a legutóbb a csapatkapitányi karszalagot is megkapta a bosnyák futballista.

Ebben a helyzetben a Sportitalia átigazolási szakértője, Alfredo Pedullà szerint az Inter a B tervet próbálja megvalósítani, amely Edinson Cavani megszerzése.

A 32 éves csatár rendelkezik olasz tapasztalattal, hiszen a PSG előtt a Palermo és a Napoli csapatánál futballozott, és állítólag már érdeklődött is nerazzurro honfitársainál, Diego Godínnál and Matías Vecinónál az Inter helyzete kapcsán.

Az uruguayi csatárnak év végéig szól a szerződése, az elmúlt szezonban pedig 23 gólt és 9 gólpasszt jegyzett 33 tétmeccsen, és talán megfelelő társa lehet Lautaro Martineznek, miközben megfelelő BL-tapasztalattal is rendelkezik.

Ezen fejlemények kapcsán egyre valószínűbb a 85 millió euróra értékelt Romelu Lukaku bianconero mezbe öltözése, ami Paulo Dybala távozása esetén valósulhat meg.

A Juventus által 100 millió euróra taksált argentinért állítólag a Tottenham Hotspur és a Paris Saint-Germain érdeklődik, viszont a futballista nem kíván távozni a klubtól, mielőtt egyeztetne Maurizio Sarrival a mester elképzeléseit és a várható játéklehetőséget/szerepkört illetően.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9714986106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peti78 2019.07.30. 09:38:24

Figyu kobra tőlünk vidd el a burgerhasu barátodat 90milleuroert... Nálad már bizonyított. .. Neeem

peti78 2019.07.30. 09:39:39

Legyen mégegyszer életed igazolása

jeneiPALI 2019.07.30. 09:42:42

Szerintem most hogy az intert kiutöttük lukaku kapcsán hanyagolhatnánk is a Belgát nehogy már Dybalát ha eladjuk rá költsük azt asok pénzt , mikor itt van higany Kean is már a csapatba Cr rol nem is beszélve, nagyon tulárazott játékos bár a séria á fekudne neki mert erös mint egy bika.:D

JuventusFanatikus 2019.07.30. 09:56:35

Ezel a lépéssel legalább kiütöttük az inter kezéből Lukakut, de ha Cavanit szerzik meg helyette, akkor nem sok haszna volt ennek a műveletnek, sőt még magunknak ártanánk, hogy egy véleményem szerint jobb csatárt vesznek a belga helyett. Abba nem akarok belegondolni, hogy mi lenne, ha Lukaku érkezne.

Ádám.84 2019.07.30. 10:13:11

@JuventusFanatikus: Cavani valóban jó játékos, de ne feledd a korát! Egy 32 éves játékosért több tíz millió eurót kiadni őrültség. Ráadásul állítólag a PSG nem adná olcsón, hiába a jövőre lejáró szerződése.
Lukakut meg remélem nem hozzák ide, Dybala viszont mehet.

JuventusFanatikus 2019.07.30. 10:23:06

@Ádám.84: Persze, nem mai gyerek, de ha nem olyan nagyon drágán tudják megszerezni, akkor egy hatalmas üzlet lenne. Nagyon jól ismeri a Serie A-t, és több képességben jobb, mint Lukaku, aki egy hatalmas lutri. Nincs még az inter olyan szinten, hogy 80 milliókat dobálgasson ki, szerintem a biztosabb opciókat kellene választaniuk, ha eredményt szeretnének elérni. Az uruguayi szerintem az inter számára hibátlan lenne.

peti78 2019.07.30. 10:25:45

Kell egy erőcsatár ki legyen az?

MdewC 2019.07.30. 10:28:10

Juves és volt Juves szakemberek játszótere lett a Serie A. :D

Magyar Közöny 2019.07.30. 10:42:49

Ez a Lukaku ügy remélem,nem komoly. Most már arról cikkeznek,hogy ő + 20 misi Dybaláért.

Pavel1988 2019.07.30. 10:46:03

Én örülnék Lukaku érkezésének, BL szintű erőcsatár aki alázatos és példaértékű a viselkedése. A statisztikái is magukért beszélnek, nagyobb hasznunkra lenne, mint Dybala.

Ádám.84 2019.07.30. 10:46:32

@JuventusFanatikus: Gondolod? Mondjuk egy év még biztosan van benne, de aztán mit csinálnak vele, meg a fizetésével? Ráadásul a PSG állítólag 50 milliót kér érte! Úgyhogy hajrá Marotta!

peti78 2019.07.30. 10:47:00

@Ádám.84: cavani+80milleur=dybala+matuidi

Nathas 2019.07.30. 10:50:46

Még mindig nem tudom komolyan venni a Lukakuval kapcsolatos pletykákat.

JuventusFanatikus 2019.07.30. 11:06:11

@Ádám.84: Fizikailag kiváló állapotban van, van benne több év is, mint egy, pláne a Serie A-ban. Ha viszont tényleg 50 milliót kérnek érte, akkor vigyék ezek a bolondok, ez rengeteg pénz érte, én 30 milliót reálisnak tartottam volna érte, de ugye a PSG-nél a realitás nem sokat számít.

Ádám.84 2019.07.30. 11:22:28

@JuventusFanatikus: ha megveszik, abból az 50 millióból egy vasat sem fognak viszont látni, ellenben 7 millió plusz bónuszok (összesen kb 9 millió) lehet a fizuja. Az urut egyébként én is jó játékosnak tartom, jöhetett volna anno Torinóba, kár hogy a szardobálóknál kötött ki.

GabeTR 2019.07.30. 11:39:27

@JuventusFanatikus: A P$G és City típusú kluboknak nincs szükségük a játékosokból befolyó bevételekre. FFP? Ugyan már... Ezeknek a csapatok évek óta több száz milliót tapsolnak el a piacon, miközben a Citynek az utóbbi a 10 évben 2(!) 20 millió feletti eladása volt. Diszkont áron kidobálják a ballasztot, ha már nincs szükségük rá. De amíg valamennyire hasznosak szinte lehetetlen megszerezni senkit.

Bianconeri Thomass 2019.07.30. 11:56:37

Dybala+Matuidi +100milla(5év alatt fizetve) =Neymar +Cavani
Tudom srácok ez nem a fifa manager:D

Il Principino 2019.07.30. 12:37:48

@Bianconeri Thomass: :D :D hát ez az
Cavani és Neymar ismét egy csapatban?"Országos cimborák" :)

Rivendell 2019.07.30. 13:01:48

Ennek az lesz a vege,higy Lukaku+eriksen ha penzt is ad az mu,mert khedira-matu arat melle teszik meg azt hali,bar en meg mindig nem fizetnek 50+m-t eriksenert,akkor kivarnam a telet,vagy kov nyarat

Bianconeri Thomass 2019.07.30. 13:47:40

@Il Principino: Igazad van;) erre nem gondoltam! Bár ez a Juventus nem kis lány nevelde mint a psg:D

Juvegaspy 2019.07.30. 14:47:19

En kezdek akar Lukakuval is megbaratkozni..Oreg Mandzsunk CR el osszehozott 10golt akkor a fiatal Belga erzesem szerint ezt siman megduplazna.
Kean menjen Liverpoolba ha annal a kozepcsapatnal 10+felett termel el lehet gondolkozni a visszavasarlasan szal 1 opcio azert kene. Higu meg uljon a padon kis meccseken meg a kupaba igyis termelne 10golt.

Alex8610 2019.07.30. 16:13:27

Továbbra is figyeljük a helyzetet, az átigazolási piacon pedig bármi megtörténhet.”
Conte itt tephette szét az újságot mikor ezt olvasta :)
A jó öreg Marotta fèle nyilatkozat :)
Raertek még úgy van!

Ádám.84 2019.07.30. 16:19:52

@Alex8610: plusz a másik kedvencem, a "nem bocsátkozunk licitháborúba", magyarán nyugodtan viheti más a játékost, ha ráajánl még plusz egy eurót. Ugyanis azt olvastam máshol, hogy természetesen ezt is nyilatkozta.
Szerintem Marotta beépített ügynök :DD

Alex8610 2019.07.30. 18:03:47

@Ádám.84: :) Hát van ami nem változik :) amúgyis meg csak augusztus van hova kapkodjon :)

Ádám.84 2019.07.30. 20:57:55

@Tombi1986: szevasz Contelegend!
Pontosan azért tartja a klub fontosnak a fiatalítást (szerencsére), hogy ne történjen az meg, ami az interrel 2010 után. Ezért sem bánnám, ha Higu, Mandzu, Khedira és Matuidi is távoznának, kevesek már ide, idősek és sokat keresnek. Nincs itt semmi gond, haladni kell ezen az úton tovább és előbb-utóbb jönni fog a BL is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása