Lippi: "Ez lehet a megfelelő szezon a Juve számára"

lippi_marcello_gondolkodo.jpgA Juventus egykori mestere, Marcello Lippi úgy látja, hogy a zebramezes csapat a jelenlegi szezon során összes célját sikerrel elérheti, s a Napoli kivételével hazai színtéren nem lát vetélytársat.

A torinóiak kedd este az Old Traffordon adtak leckét ellenfelüknek, jelezve, hogy idén nem lehet más a cél, mint a Bajnokok Ligája elhódítása.

"Szinte azonnal az az érzésem támadt, hogy ez lehet a megfelelő szezon." - mondta egykori csapata kapcsán Lippi a Corriere dello Sport-nak nyilatkozva.

"Évek óta mondom, hogy ez a csapat, amely az elmúlt években kétszer is döntőbe jutott a Bajnokok Ligájában, olyan szintre ért, amely közel van a három legerősebb klubhoz: a Barcelonához, a Real Madridhoz és a Bayern Münchenhez. Nos, eljött az idő, hogy kijelentsük, a Juventus vezeti az esélyesek csoportját.

Az elismerés a Juventust illeti, s ügyelniük kell arra, hogy ne becsüljenek alá bizonyos ellenfeleket. A motiváció nagyon erős a Bajnokok Ligájában, mindig vannak legyőzendő csapatok. Mindig.

Téves volna egyetlen esélyesről beszélni, de a Juve által megszerzett tekintély és önbizalom a motor, ami a legmagasabb szintekre hajtja őket, azután megszerezték Cristiano Ronaldót is.

Olyasvalakit szereztek meg, aki öt aranylabdát, öt Bajnokok Ligája-győzelmet és szezononként ötven gólos átlagot, valamint 159 gólt hoz magával a Bajnokok Ligájában. Messi kivételével nincsen még egy olyan játékos, aki ennyit javíthatna egy csapat teljesítményén, mint Cristiano Ronaldo, a világ legjobb játékosa.

Zizou egy csodálatos ember és játékos, aki együtt fejlődött a Juvéval, míg CR7 egy fenomenális plusz érték.  Pluszt ad olyan, egyre inkább tökéletes játékosoknak, mint Bernardeschi és Dybala, nem említve olyan igazolásokat, mint Cancelo és Bonucci.

Egy látványos Juvét láttam az Old Traffordon. Igazán nagyon tetszett a csapat. Élveztem, ahogy uralták a mérkőzést a világ egyik legnehezebb és legdicsőségesebb stadionjában. A legnehezebb mérkőzésen olyan tartást mutattak, ami igazolja a fejlődésüket. 

Másfelől meglepett a Manchester United passzivitása. A United nem teheti meg, hogy egy órán keresztül csak áll és nézi a másik csapatot, még ha egy szuper Juvéról van is szó.  

José Mourinho? Egyetértek a véleményével, hogy Bonucci és Chiellini a védelemről taníthatnának a Harvardon. Meg kell azonban ismételnem, hogy egy ilyen minőséget képviselő csapat visszazárt, ahogyan hosszú ideig a Chelsea ellen is tette."

Lippit véleményét természetesen kikérték a győztes hadvezérről, Massimiliano Allegriről is.

"Ismét fejlődött, a világ legjobb edzőinek egyike, aki a világ egyik legerősebb csapatát vezeti. A triplázás? A Juventus mindig, minden szezont úgy kezd, hogy megpróbál megnyerni mindent. Ez így volt a múltban, az én időmben is.

Ez egy olyan pszichológia jellemvonás, ami nem az önteltség jele, hanem a tudatosságé a saját erejükben. A tapasztalat azt mutatja, ha az ember meg akar nyerni valamit, arra kell törekednie, hogy mindent megnyerjen. 

Hiba lenne azt állítani, hogy ha valaki nem nyer ebben az évben, akkor nem nyert semmit sem, még ha meg is értem. Fogalmazzunk úgy, hogy ezúttal az az érzésem, hogy a Juve mindent megnyerhet."

A Juventus nagy lendülettel, kezdett, s a Genoa elleni mérkőzésig pontot se veszített, miközben a lehetséges kihívók botladoztak a bajnokság eddigi fordulói során.

"A szezon kezdetéhez viszonyítva, úgy gondolom, hogy észre kell venni az Inter fejlődését, amely olyan helyzetbe került, ami jobban megfelel az értékeinek. Azután ott van a Napoli, Carlo Ancelotti mesteri irányítása alatt, s úgy gondolom, hogy csak ők lehetnek versenyben a Juvéval a bajnoki címért."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6814321069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FeriGjuve 2018.10.25. 14:35:30

Hát a Sinter elég magtalan volt,beszari gyáva játékkal álltak elő,pedig ez a bőrszalonna igencsak elkapható a gyámoltalan védelme miatt.Ráadásul most a kertitörpe sem volt velük.

alexGicamo 2018.10.25. 15:27:29

Nagy respect Lippi mesternek ! Nálam ő a best of edző . Örökre !
Bár lenne igaza az öregnek !

2018.10.25. 15:59:17

A nagybetűs EDZŐ.

Juvegaspy 2018.10.25. 18:25:56

@alexGicamo: Szokott igazsagokat beszelni.
Tisztan emlekszem 1 kijelentesere meg a Conte era elejerol:
" A Juventus evekre maga ala gyurheti a Seria A-t."
Azota folyamatosan Bajnokok vagyunk :)

alexGicamo 2018.10.25. 18:27:17

@Juvegaspy: Na, igen !
Lippi mester nagyon érti a dolgát ! :-)

Watakuki 2018.10.25. 18:44:00

Nagyon örülök, hogy Lippi is így gondolja, de félek ez a túlzott magabiztosság, és a vállunkra rakott elvárások miatt nagyot bukhatunk.

"Nos, eljött az idő, hogy kijelentsük, a Juventus vezeti az esélyesek csoportját."

Elösször jussunk tovább csoportelsőként, majd szépen fordulóról fordulóra haladjunk, mint az elmúlt években. Majd a negyeddöntőből ha továbbmentünk, lehet esélyeket latolgatni.

del pipi 2018.10.26. 05:11:06

igen ő az én kedvenc edzőm ! és ami még fontos talán ő volt a juve-nál a legjobb pedagógus !!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása