Dybala: "Boldogan odaadnám a bajnoki címet a Bajnokok Ligájáért"

dybala_paulo_young_boys_ellen.jpgA Juventus argentin támadója, Paulo Dybala úgy látja, már tavaly is a zebramezeseké volt Európa legerősebb csapata, így idén már tényleg nem lehet más a cél, mint a Bajnokok Ligája megnyerése.

"Boldogan odaadnám a bajnoki címet a Bajnokok Ligájáért. Most az elvárások igazán nőttek, de a mentalitás ugyanaz maradt: mindent megnyerni." - mondta Dybala a La Gazzetta dello Sport-nak adott hosszabb interjú során.

Az előző kiírás negyeddöntőjében a Juventus hazai pályán megalázó vereséget szenvedett a Real Madridtól, azonban a visszavágón ledolgozta hátrányát, s a hazai csapat csak Michael Oliver hathatós közreműködésével, egy időn túli büntetővel maradhatott versenyben.

"Nem hiszem, hogy tavaly lett volna erősebb csapat a Juvénál. Igaz, hogy a Real Madrid győzött, de nem mutatkoztak erősebbnek nálunk. Ha továbbjutottunk volna abból a körből, minden más lett volna. Úgy hiszem, hogy megnyertük volna a Bajnokok Ligáját, s mindenki azt mondta volna, mi vagyunk a legjobbak. Nem volt erősebb csapat nálunk."

Dybala idő előtt hagyta el a pályát a torinói első mérkőzésen, így nem lehetett részese a madridi diadalnak.

"A Bernabéuban aratott győzelem még több erőt és hitet adott nekünk. A csapat elképesztő elszántsággal  és harcossággal győzött Madridban. A csapattársaim elmondták, hogy a Real játékosai igazán szenvedtek, s zavarodottan néztek egymásra, mert ritkán kapnak így három gólt.

Úgy gondolom, hogy ez volt az a mérkőzés, amely Ronaldót a  Juventus felé terelte. Ez volt, amikor felismerte az erőnket, s döntést hozott. Nagyon intelligens, s másoknál korábban meglátja a dolgokat.

Ronaldo kapcsán az volt számunkra a leginkább elképesztő, hogy mennyire normális. Ha a közösségi médiában vagy a televízióban látja az ember, más véleménye alakulhat ki arról, hogy milyen, de valójában olyan, mint bármelyikünk.

Nagyszerű edzésmunkát végez, minden egyes edzésen százszázalékosan koncentrál, de ugyanúgy viccelődik, mint mindenki más. João Cancelóval szokott viccelődni, s azt mondja az olasz nyelvtudása már most jobb, miközben elkezdett matét inni, mint mi, dél-amerikaiak."

Alessandro Del Piero azt nyilatkozta, hogy Dybala és Kylian Mbappé lehetnek majd Messi és Cristiano Ronaldo örökösei. 

"Ahhoz, hogy ez így legyen, Messinek és Ronaldónak pályafutásuk alkonyához kell érniük, de ők még mindig elképesztő dolgokat művelnek. Messi és Cristiano túl vannak a normalitás határán. Az a célom, hogy első legyek az emberek között. Az emberek közül kedvelem Iscót, mert soha sem veszíti el a labdát, de Neymar és Mbappé is kiváló játékosok.

Gyerekkoromban a tábortűz mellett ültem, s azt kívántam, hogy megnyerjem az Aranylabdát. Ha fejlődni akarsz, nagy célokat kell magad elé tűznöd."

Dybala a szezonban első alkalommal lépett pályára  a Bajnokok Ligájában a Young Boys ellen, s nyomban mesterhármast, köztük egy szépségdíjas találatot ért el a svájci bajnok ellen.

"Bizonyos helyzetekben az embernek csak egy pillanatnyi ideje van a gondolkodásra. Amikor láttam, hogy a védő nem éri el a labdát, úgy döntöttem, hogy belsővel próbálom, mert úgy jobban tudom irányítani, másként bárhová mehetett volna. Azt is láttam, hogy nincs idő a levételre, mert a kapus kimozdulhatott volna, ezért próbáltam gyors megoldást találni."

Erős túljelentkezés alakult ki a szabadrúgásokra, amelyeket eddig többnyire Cristiano Ronaldo végzett el, hiszen Paulo Dybala és Miralem Pjanić is lehetőségre vár.

"Tavaly volt egy megállapodás Mire és köztem: ha a bal oldal felől jár, ő végzi el, míg, ha a jobbról, az enyém. Amikor Ronaldo megérkezett, azt írtam neki a chatszobánkban: »Sajnálom Mire, de szerintem idén már nem lesz több szabadrúgásod...«.

Viccet félretéve, tudjuk, hogyan működik ez: a balon ott van Ronaldo, mi csak azért állunk ott, hogy szép fotó készülhessen róla. A büntetők tekintetében egyértelmű a rangsor: első Ronaldo, aztán én, majd Pjanić."

A szezon kezdetén a sajtó azt találgatta, vajon Dybala megfér-e Ronaldo mellett a zebramezesek kezdőcsapatában.

"Allegri szabadságot ad nekem, hogy mozogjak. Attól függően, hogy éppen kik a csapattársak, azt kéri, hogy játsszak szabadabban, kötöttebben vagy kössem össze a csapatrészeket. Beszélni szoktam Allegrivel, így az ellenfél jellemzőinek függvényében kitaláljuk, hol találhatok több szabad területet. Összességében a tavalyi szezon nehézségei és a sérülések segítettek abban, hogy érettebbé váljak.

Rengeteget tanultam a Juventusnál, például arról, hogyan kell beszélni a játékosokkal a mérkőzés előtt. Gigi Buffon, Giorgio Chiellini, Dani Alves, valamint mások is fontos tanároknak bizonyultak, de szükség van akaratra ahhoz, hogy az ember hallassa a hangját. Most folytatnom kell a tanulást. Buffon remek bizalmas volt, most itt van Chiello. 

Nagy felelősség a 10-es mezt viselni, mert az ember példakép a gyerekek számára, s az egész világ figyel. Amikor nem játszom, nem gondolok a mezem számára, s soha sem kértem volna el a 10-est. Amikor a klub felajánlotta nekem, tíz perc sem kellett a döntéshez. Tudtam, hogy mit vállalok, s hogy a második rossz meccs után már kritizálni fognak. Semmi sem változtatnék meg."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6714284779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2018.10.06. 13:51:48

Nagyon intelligens csávó, tetszik a nyilatkozata.

Ez a szabadrúgásos rész viszont rendesen felidegesít. Itt egy kis statisztika:
scontent.fiev1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/43193411_2122926654394590_2808780797652238336_n.jpg?_nc_cat=102&oh=b25ae63dfb48c33c42d9a964c03cefc8&oe=5C56D0F8

babo0410 2018.10.06. 13:56:26

@JuventusFanatikus: Igen. Csodálom, hogy nem csap senki az asztalra, hogy márpedig a legjobb szabadrúgáslövőnek kell lőnie. Roni az egyik legrosszabb európai viszonylatban. Vicces, hogy mégis ő áll a rangsor élén.

alexGicamo 2018.10.06. 14:29:22

@JuventusFanatikus: Durva ez a stat ! Nem is értem, ennek ellénére, miért ő az első számú ? Nyilván a show kedvéért ... Gondolom !

Drotkoszoru 2018.10.06. 15:15:35

Ez a szabadrúgás dolog engem is zavar. A 11-eseket még csak-csak elfogadnám (bár azt is jobban lövi Dybala), de a szabadrúgásokat jobbról Dybalának, balról Pjanic-nak kellene lőnie, esetleg Ronaldo kaphatna pár szabadrúgást jobb lábas szögről, bizonyos távolságból (mert erőt azt tud bele vinni, szóval ilyen 30 méter körülről még okés is a dolog, de 16-28 méter között sokkal jobban helyez Dybala és Pjanic is). Jó lenne, ha Allegri ezt letisztázná Ronaldóval. Most még nincs is ezzel gond, mert hozzuk a meccseket, de "éles", kiegyenlített, sorsdöntő találkozókon sok múlhat rajta.

west30 2018.10.06. 17:55:38

@JuventusFanatikus: Viszont ami erdekes,hogy Ronaldonak tobb szabadrugas golja van,mint Pjanicnak es Dybalanak egyuttveve.

Rivendell 2018.10.06. 20:09:04

@west30: mert mindenhol o volt a vegrehajto...kene hozza %-os értékesítési statisztika

2018.10.07. 08:25:58

Nagyon szimpatikus nyilatkozat. De ez a szabadrúgásos dolog engem is (kezdettől fogva) idegesít. Szerintem szinte mindenkit. Itt üt vissza kicsit az a bizonyos rangsor a játékosok között, ami valamelyik másik posztnál került szóba nemrég. (Bernardeschi kapcsán)

2018.10.07. 08:26:47

@Rivendell: Úgy van. Nehéz úgy sok szabadrúgásgólt lőni, ha valaki csak nagyon ritkán állhat oda. :-(

del pipi 2018.10.07. 08:49:42

idén ezért is rúgja rosszabbul Bübala mert nagy a nyomás Ronaldo alatt egyel , pedig piszok jól rúgja a srác , fel kéne osztani pontosan ki mibe jobb és úgy rangsort állítani. csípem Ronit de pl tegnap az udinese ellen kellet volna még kettőt rúgni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása