Allegri: „Könnyű a fotelből ítélkezni”

allegri_massimiliano_sajtotajekoztato_9.jpgA Juventus mestere védelmébe vette Gigi Buffont, miután a kapust kritikával illették néhányan a kiállítása kapcsán.

„Mindig könnyű kívülről ítéletet mondani. Ami Gigi Buffont illeti, húsz éven át példával szolgált arra vonatkozóan, hogy milyen is egy ember a pályán és a pályán kívül.” - mondta a mester a szombati sajtótájékoztatón.

„Ha egyszer, egy nehéz és bonyolult helyzetben, mivel harminc másodpercre voltunk a hosszabbítástól, ami nem jelenti azt, hogy tovább is jutottunk volna, de lett volna esélyünk hosszabbítást játszani, a bíró ilyen döntést hozott.

Nem tudom, hogy ez a döntés helyes volt vagy sem, de nem is érdekel, viszont Gigi Buffont kiállította, és ezzel megtagadta tőle az esélyt, hogy kivédje Cristiano Ronaldo tizenegyesét. Gigi reakciója érthető volt.

Úgy gondolom, hogy otthon ülve feszültség nélkül, figyelem nélkül hagyva a pszichológiai helyzetet, amin Gigi Buffon átment éppen akkor, nem igazán igazságos ítéletet mondani. Kihívás elé állítok a világon bárkit, hogy reakciótól mentesen viselje el a helyzetet.

Nyugodtság indokokolt, amikor minden lenyugodott, de a helyzet közepén szerintem bárki elvesztette volna a nyugalmát. Azok, akik nem képesek megérteni Gigi elmeállapotát az adott pillanatban, pszichológiai oktatásra szorulnak, másképp nem tudok segíteni nekik.

A bíró jó meccset hozott 90 percig, tényleg így gondolom. Aztán a végén kicsit eltévedt, mint amikor Monopolyban váratlan fordulatot eredményező kártyát húz az ember. Az ilyesmik előfordulhatnak.

Annyit mondanék csak, hogy ez a hiba a hosszabbítás percei kapcsán is megfigyelhető volt, mivel négy percet ítéltek meg, de csak egy szünet volt cserék miatt, az orvosok pedig nem is léptek a pályára, szóval nem volt szükség ennyi plusz percre.

Három nap után, amikor mindenki, és tényleg mindenki beszélt madridi eseményekről, nekünk félre kell tennünk a madridi meccset, és a Sampdoriára kell koncentrálnunk. Nem változtathatunk semmit a BL kapcsán, abszolút semmit. A szurkolók és a játékosok megérdemeltek volna további harminc percet, de ez már nem számít.

A Napoli leheletét a tarkónkon érezzük, ezért nyomnunk kell, és némi pszichológiai energiára kell lelnünk. Ez a célkitűzés nem megismételhető dolog, mivel sorozatban a hetedik bajnoki címet szerezhetjük meg. Ez semmiképpen sem csúszhat ki a kezünkből.

Holnap mindenkire szükségünk lesz, úgy a pályán a játékosokra, mint a szurkolókra a stadionban.

Hacsak valami nem történik, úgy Gigi Buffon, mint Juan Cuadrado kezdeni fog. Ki kell értékelnem a támadók helyzetét, az a kérdés, hogy játszhat-e együtt Gonzalo Higuain és Mario Mandzukic, vagy esetleg egyikük a padon fog helyet foglalni.

Hátul Daniele Rugani vagy Medhi Benatia fog játéklehetőséget kapni. Giorgio Chiellini nem szorul kimondottan pihenőre. Gonzalo Higuaín általában kicsit gyengébben teljesít a válogatott szünet után a hosszú utazások miatt, és ugye nem egyszerű az argentin válogatottban futballozni, de Madridban így is jó teljesítménnyel szolgált.

Továbbra is sok mindenért játszhatunk, mivel meg kell szereznünk a bajnoki címet és az Olasz Kupát, hiszen eddig még semmit sem nyertünk idén.”

A mestert ezt követően a jövőjéről kérdezték, azonban szokatlanul semmitmondóan reagált.

„Nem ültünk asztalhoz a klub képviselőivel ennek megtárgyalása céljából. Azt elmondhatom, hogy a BL-negyeddöntő nem jelent semmilyen különbséget a jövőm tekintetében. Ha bármit is ér, csak még buzgóbbá tesz a folytatás tekintetében.

Nem szeretnék egy évet kihagyni, mivel még mindig motiváltnak érzem magam, és szeretnék dolgozni. Azonban természetesen nem lehet tudni, hogy mit hoz az élet. Jelenleg az aktuális szezonra kell koncentrálnunk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8013834894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

m.martin91 2018.04.15. 11:47:11

Érdekesek ezek a Buffonnal kapcsolatos kritikák, hogy nem tudott uralkodni magán, ezért kiállították. Én éppen ellenkezőleg látom a szituációt. Szerintem Buffon egy kib@szott úriember volt ebben az elcseszett helyzetben, mert normál esetben szét kellett volna csapnia a játékvezetőt, miután felmutatták neki a piros lapot. Az én szememben még nagyobb ember lett volna, ha megteszi. Ez a véleményem.

Apuleius 2018.04.15. 11:54:24

@m.martin91: +1
A sportág történetének egyik legundorítóbb csalása történt, nekem is tetszett, hogy a Juventusnál nem fogták vissza magukat, s mindenki hangot adott felháborodásának. Ha mindig mindenki lenyeli ezt a varangyot, s elfogadja, hogy a Real Madridot tovább segítik, akkor tényleg örökké így marad.

Juvegaspy 2018.04.15. 12:10:19

@Apuleius: Kb a bayern meccsig lesz meg errol szo. Utana megy tovabb minden sajnos a megszokott kerekvagasban

rockitbaby 2018.04.15. 12:47:12

@Apuleius: Ezzel az egésszel csupán az a baj, hogy nem akarok hatalmas közhelyeket puffogtatni, de a Barca kiesése után érezni lehetett, az UEFA nem fogja engedni kiesni a másik kirakatcsapatát, hogy az utolsó meccsek - szerintük - érdektelenségbe fulladjanak.

Mindettől függetlenül nagyon helyes, hogy kiállunk, de sajnos nem érzem, hogy ezzel bármi is változna a közel, s távoli jövőben. A RM valahogy a Bayernen is túl fog jutni, lehet hasonló módon, mint most és a döntőt játszik...

De a meccshez is. Meg tudom érteni a Samp elnökének "problémáját". Ő azt szerette volna, ha hosszabbítás és továbbjutás, mert akkor fáradtak lennénk. Helyette kapott a csapata egy iszonyatosan mérges ellenfelet. Conte legszebb időszakában sem tudott annyi vért itatni a csapattal, hogy olyan vérszomjuk legyen, mint ami most lesz. Mészárlást várok, nem is kicsit.

Apuleius 2018.04.15. 15:19:56

@Juvegaspy: Majd a Bayern-meccset is elcsalják, s akkor ezt elfeledve, majd arról beszél mindenki :-)

@rockitbaby: Nekem sincsenek illúzióim, de akkor garantáltan nem történik semmi, ha mindig mindenki elfogadja és fülét-farkát behúzva tudomásul veszi a csalást.

rockitbaby 2018.04.15. 16:05:37

@Apuleius: Én sem azt mondtam, hogy le kell nyelni a békát. Azonban sajnos azt látni kell, hogy ezzel maximum annyit érhetünk most el, hogy csak azért is ki fognak velünk tolni legközelebb.

Juvegaspy 2018.04.15. 16:22:14

@Apuleius: pontosan erre gondoltam en is :)

2018.04.15. 16:34:09

@m.martin91: @Apuleius: +1 Buffon korrekt (szinte minimalista) hozzáállást mutatott. Jogos, hogy Allegri is megvédi egy otthonról belebüfögő, irigy bohóctól. Gigi helyzetében sokan az intenzívre küldték volna ott helyben a bírót, nem a fenébe.

Apuleius 2018.04.15. 16:36:19

@rockitbaby: Értettem, hogy nem azt mondtad, nem is azért írtam, hogy a véleményeddel vitatkozzak. Ugyanakkor azért szerintem van értelme a tiltakozásnak, felhívja a figyelmet a jelenségre, s így talán kénytelenek lesznek legalább visszafogottabban csalni, vagy néha csalás nélkül megpróbálni egy ilyen párharcot :-)

@Juvegaspy: :-)

rockitbaby 2018.04.15. 17:44:18

@Apuleius: Azok után, hogy Ramos még eltiltást sem kapott olyanért, amiért korábban egy meccset is adtak, én kicsit félek attól, hogy ez visszafelé fog elsülni.

GGábr81 2018.04.16. 21:32:12

Kicsit lemaradtam, voltak olyanok akik bírálták G1G1-t a piros miatt???? A pofám leszakad.
Elsőre az jutott eszembe, hogy annyival elintézem a dolgot, hogy az édes jó anyukájuk foglalkozását firtatom, de lehiggadtam.
Így csak annyit írok: nooooóórmális?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása