Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) első embere, Giovanni Malagò ma bejelentette, hogy a Serie A soron következő, 2018-19-es kiírásától kezdődően néhány fontos változtatás lép majd életbe.
"A Serie A következő szezonja augusztus 19-én veszi majd kezdetét, a Szuperkupa pedig augusztus 12-én kerül megrendezésre, a helyszín később kerül kijelölésre." - mondta ma Malagò.
"Jövőre két szünet is lesz szeptemberben és áprilisban, továbbá a menetrendbe a karácsony másnaapján is játéknapot vezetünk be, így december 22-én, 26-án és 30-án is lesznek mérkőzések, s a szezon január 30-án folytatódik.
A január 13-i játéknapot teljes egészében az Olasz Kupának szenteljük, s ennek lebonyolításában is változások lesznek. Mostantól nem lesz kötelező érvényű, hogy a kiemelt csapatok játszhatnak hazai pályán, erről sorsolás dönt majd.
Ami az átigazolási piacot illeti, ezen a téren jelentős átalakításokat eszközöltünk. A nyári időszak augusztus 18-án, huszonnégy órával a Serie A rajta előtt zárul majd. Ugyanez lesz a helyzet a januári átgazolási időszak esetében is, amely várhatóan január 19-én zárul majd."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.