Rabiot: „Mindent beleadok, hogy a csapatot segítsem”

rabiot_adrien_ertekel_meccs_utan.jpgAdrien Rabiot a DAZN mikrofonja előtt beszélt a Salernitana elleni döntetlenről, amely végső soron elég volt a Juventusnak a BL-szerepléshez, hiszen vasárnap este az Atalanta legyőzte a farkasokat Bergamóban.

„Ezekben a hetekben folyamatosan ezt látjuk, az első félidő gyenge, a Juventushoz nem méltó, aztán a másodikban jobbak vagyunk, agresszívebben futballozunk. Egyértelműbbek kell lennünk a kapu előtt, mert sok helyzetet alakítunk ki, de nem értékesítjük ezeket. Nyugodtabbnak kell lennünk. Meg kell próbálnunk megnyugodni, mert szerdán fontos meccs vár ránk.

Ahogy a mester mondja, ez mindig mentális dolog, a második félidőben elkezdtünk játszani, s jöttek a lehetőségek is. A mester mindig azt mondja, hogy ilyen a futball. Ilyen hetekben veszítünk az önbizalmunkból, vannak kevésbé tapasztalt társaink, és előfordulhatnak az ilyen pillanatok. Két meccs maradt hátra a bajnokságból, játszunk még a Bologna ellen, akik előttünk vannak, és reméljük, hogy lesz némi önbizalmunk az otthonukban.

Próbálunk nem foglalkozni az Olasz Kupa-döntővel, nehéz meccs lesz, hiszen az Atalanta jól teljesít, de egyetlen meccs, ami dönt a kupa sorsáról. Bejutottunk a döntőbe, és meg kell szereznünk a kupát, ez jó dolog lehet mindenki számára, a klubnak, amely mindent belead a győzelemért, illetve olyan játékosoknak is, akik még nem nyertek semmit a Juventusnál, ez átkapcsolhat valamit a következő szezonra. Félre kell tennünk a bajnokságot, és a kupameccsre kell koncentrálnunk, aztán majd visszatérhetünk a mindennapi feladatainkhoz.

A jövő tekintetében én a csapatról beszélek, hiszen nem egyedül rólam van szó. Sokan nem tudják, mit tartogat a következő szezon, ez érvényes a stáb egyes tagjaira is, és sokunknak gondolkodnunk kell a jövőről. Nem tudom, hogy itt leszek-e jövőre, de mindent beleadok, és megpróbálok nyerni, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsam a csapat számára a következő évre.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4218403093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venember83 2024.05.13. 05:20:17

Így visszanézve, bőven jó/elég volt ez így. Megvan a BL-hely, csomó fiatal lehetőséget kapott tegnap is, a kitűzött célok kipipálva. A szerdai meccs csak barokkos dísze lehet ennek az amúgy teljesnek tekinthető szezonnak. Köszi Adrien, köszi mester, köszi srácok. Egy élmény volt.

Rikster91 2024.05.13. 08:15:18

Remélem az első között leszel, akik távoznak. Nekem az minden csak nem meggyőző, amit csinál. Tegnap is számtalan helyzet volt, mikor felpasszolhatta volna a labdát (Locaval egyetemben), erre kiteszi oldalra. Igazi alibista, kiskedvenc, akit nem ártana kimozgatni a komfortzónájából.

Gaben Smith 2024.05.13. 08:49:00

A Juve PR ugy latom olyan mint a politikai. Omlik a szar mindenkire ,de Te kiallsz a nyilvanossag ele es ugy teszel mintha minden rendben lenne.
Rabiot es Allegri szavai hamis kepet festenek a valosagrol kivancsi lennek , hogy ezeket kell mondaniuk ,mert koti oket a szerzodes vagy maguktol teszik mindenesetre teljesen művi hatasa van.

juve2121 2024.05.13. 08:53:29

Mit is lehet mondani a tegnapi meccsre?
Hihetetlen gyenge volt! Valószínű tényleg kell egy új edző, mert ez így siralmas!
Na, de a játékosok…!!!
Vlaho megint kihagyott egy meccslabdát, Mckennei vállalhatatlan, de hagyjuk is, mert ezt tudja mindenk.
Belenéztem az Atalantába, hát nem is értem, h az oddsz mesterek szerint a Juve az esélyes!
Amúgy a vertikális passzokat Rugani jobban csinálja mint Locatelli vagy Rabio!

SuperTrezi 2024.05.13. 09:22:23

Hát ez nem úgy végződik, mint a viccben a nászéjszakán, mikor levetkőznek a felek, mire a férfi:
- Hát, drágám, ezt tudom nyújtani...
- Ja, ha nyújtani tudja, akkor nincs baj!

Szóval, ha Adrien ezt tudja nyújtani, akkor azért van baj.

SuperTrezi 2024.05.13. 09:24:13

@venember83: Nem is tudom, mi kéne ahhoz, hogy ez a jelenlegi Atalanta ne verje szerdán bucira ezt a Juventust. És ez már önmagában elkeserítő, hogy azt lehet mondani: egy Juventus-Atalanta kupadöntőn egyáltalán nem a Juventus az esélyes.

venember83 2024.05.13. 09:54:05

@SuperTrezi: szerdán kupadöntő a Juve ellen, majd következő szerdán Leverkusen elleni döntő. Közte meg egy bajnoki, ami fontos lehet a BL-szereplés bebiztosítása miatt, de valószínűleg egy döntetlen is elég lehet a bergamóiaknak, hogy a Roma biztonságos távolságban maradjon. Szóval lehet reménykedni Gasp csapatának a kifáradásában. Csak aztán nehogy kiderüljön, hogy a Juve is legalább ugyanolyan fáradt európai kupasorozat nélkül.

Pavel1988 2024.05.13. 11:11:27

@SuperTrezi: Ez a Juventus mára teljesen elfelejtette hogyan kell nyerni.
Nem az Atalanta a lényeg, bárki lehetne az ellenfél. Nagyon alacsony esélyt látok a győzelemre.

Rocky80 2024.05.13. 11:31:29

Tudnak ezek játszani ha akarnak, csak sosem akarnak...

Világ vicce amúgy ez az egész helyzet, arcátlan, és még sorolhatnám a jelzőket. Mindegy is, hogy ki-kit hibáztat, de ez így nem maradhat az biztos.

A nevek és felelősségek boncolgatása nélkül én csak azt kívánom, hogy az a változás történjen a lehető leghamarabb, ami elindít minket felfelé ebből a gödörből. Viszont tartok tőle hogy ez kib*szott nehéz lesz és nem csak egy kirakóselem kicserélése ez az egész. Ennélfogva meg ennek a problémának a megoldása nem egynyári dolog lesz... :-(

Valaki emlegette itt a BL-t jövőre, meg hogy mit kíván ezzel kapcsolatban nekünk hogy be se jussunk: én ennyire fanatikus azért nem vagyok, szeretném a kedvenc csapatomat természetesen hetente többször látni és külhoni ellenfelek ellen is természetesen; de egy valami biztos: ennek a csapatnak jelen formájában semmi keresnivalója a Bajnokok Ligájában és a hazai topcsapatok között sem. Ez egy teljesen középszerű gárda. :-(

juve2121 2024.05.13. 12:48:51

@Rocky80:
Egyet értek!
Valaminek történik el kell, mert ezt így tovább nem mehet! Szerintem ez a játékos állomány katasztrófa, dehogy az utolsó, és már kieső Salernitana C-t sem tudjuk megverni, azért ott már felmerül az edző felelőssége is. Lehet, túl nagy felelősséget, vagy nyomást helyez egyes játékosokra?!? Nem tudom, valami biztos nem működik rendesen!
Amúgy érdekes volt nézni az Atalantaát, mert mikor váratlanul szépített a Róma, akkor egy kicsit megzavarodtak. Persze voltak helyzeteik, mert megnyíltak a hátsó területek, de a Róma kiegyenlíthetett volna!

venember83 2024.05.13. 13:25:08

@Rocky80: egyértelműen ki kell adni azok útját, akik a tegnapit teljesítménynek tekintik, mert ez elfogadhatatlan a kerettől. Nem gondolnám, hogy ezt Giuntoli másképp látja.

venember83 2024.05.13. 13:34:07

@Rocky80: Agresti amúgy a szakmai vezetés mély átfésüléséről is írt, mert a jelenlegi állapotok messze állnak a Juventus szintjétől.

JeetTrader 2024.05.13. 14:13:45

Így hogy most tuti lett a Bl indulás, indulhatnak az érdemi tárgyalások. Nagyfokú átalakulás szükséges minden fronton! Remélhetőleg ez szerencsésen megy végbe és nem egy újabb kudarcba fullad.

Nem egyedül az edző leváltása oldja meg a helyzetet, sőt!! Ugyanakkor egyértelműen szükségszerű az edző csere, mert az is látszik hogy egy nem kiforrott kerettel Allegri nem tud mit kezdeni.
Viszont nagyon sok játékost le kell cserélni, kit ezért, kit azért. Hogy ennyi játékos ne legyen fejben rendben az szinte hihetetlen. Éhes és intelligens játékosok kellenek ha valamit el akarunk érni.

Tudja ezt az egész vezetés, Guntolival az élen. Most aztán már lehet pörögni...

JeetTrader 2024.05.13. 14:16:38

@venember83: Ámen! mennyi dolog lehet még ami nem stimmel, bele se merek gondolni. Mi már csak az eredményét látjuk annak ami a háttérben nem működik...

Valahogy a kupával kapcsolatban azt érzem, szinte semmi esélyünk...de lehet ezt hiszi majd az Atalanata is és beleszaladnak egy 2-0-ba nekünk ;)

Attilio79 2024.05.13. 14:19:58

Jajaj, messzemenő edzőbuktatási elméletet látok, ami helytelen!
Volt 3 kapufa, amiből 2 simán befelé is pattanhatott volna!

A csapat gyengesége nem az akaráson látszott, inkább azon, hogy nincs olyan szervező a középpályán, aki fel tudná juttatni a labdát időben!

Mélységben áll Rabiot és Locatelli, kvázi hátvédként (igen, még a kiesett Salernitana ellen is).
Rabiot olyan lassú, hogy 5ször lefutja bárki.

Ha edzőbuktatáson gondolkoztok, Rabiot és Locatelli helyezkedési hibáit érdemes megtekinteni (meccsről-meccsre).
Emellett tegnap Rabiot (és Gatti) aludt el a gólnál.

Rocky80 2024.05.13. 14:20:44

Szerintem felszívják magukat, mégiscsak egy kupadöntő!

A rossz hír viszont az, hogy ugyanezt gondoltam a tegnapi meccsről is... :D

Rocky80 2024.05.13. 14:24:08

@Attilio79: Gattiból tegnap lett végleg elegem.
Oké, hogy akar, meg grinta, meg Chiellini utód, meg f*szomtudja, de egy ennyire suta meg ostoba játékos nem lehet nálunk a kezdőcsapat tagja.

gomorra21 2024.05.13. 14:30:35

Conte, Del Piero, Buffon majd Chiellini után csodás capitanónk van Danilo személyében, de Rabi baba is páratlan helyettes. Nulla vezetői karizmája van a srácnak.

@Rikster91: az alibi oldalpasszok szerintem követelmény a belső középpályán, nem egyéni ötlet.
Az ellenfél mögé kerülni max. a széleken, körbepasszolgatás, beívelgetés. Világosan látszik, hogy ezt nem véletlenül csinálják mindig így a játékosok, ebben van egy "ötlet" a Mister részéről.

Attilio79 2024.05.13. 14:33:33

@Rocky80: Számos dolgot nem értettem egész évben, ezek közül Gatti a kisebb probléma, bár az ő öngolja is mutatja, hogy fejben nincs ott mindig.

Sandro rég kuka, minek a keretbe?
DS szintén olyan játékos, aki nem érdemli meg a mezünket, Pogba visszahozatala (és a keretből történő elűzése) is egy talány.
Rugani (és Perin) többre lett volna képes a szezonban, rá lehetett volna nagyobb terhet is tenni.

A középpálya visszahúzásával egy űr keletkezett, amit nem játszik át senki, a széleken történő labdafelhozatalt már a Piacenza is levédekezné ellenünk, annyira átlátszó.
Barrenechea és/vagy Soulé visszahozatala nagyot lökhetett volna januárban, miért nem lehetett meghúzni? Ők azok, akik talán több variációt is tudtak volna adni Allegrinek, mégsem húzták meg.

Attilio79 2024.05.13. 14:35:33

@Attilio79: *márminthogy Pogbát már rég ki kellett volna tennie Allegrinek, mégsem tette meg (én ide se hoztam volna)

Rocky80 2024.05.13. 14:40:48

@Attilio79: nagyjából egyetértek, annyi kiegészítéssel, hogy szerintem csak a felszínt látjuk és biztos van valami ok ami miatt nem lettek már rég leselejtezve / visszahozva.

Ami biztos, hogy az anyagi lehetőségeink mindenféle erősítésnek gátat szabtak az elmúlt években, ennek is vagyunk az áldozatai.

Kellett volna szélsőhátvéd, középhátvéd, komplett középpálya. Abban nem vagyok viszont biztos, hogy Barr/Soulé akkorát lökött volna rajtunk, de most a szezon végét látva mondhatjuk természetesen hogy ennél ők is jobbak lettek volna... :-/

gomorra21 2024.05.13. 14:43:48

@Attilio79: én az edzőbuktatást eléggé kizártnak tartom. Nincs egy olyan masszív magja az öltözőnek, akik ilyet meg mernének tenni. Nincsenek nagy karakterek, akik régebb óta vannak, mint az edző. Inkább egyéni elégedetlenkedések lehetnek, frusztráció, motiválatlanság.

Ide egy játékmester kevés lenne, mert annyira mélyen játszunk, hogy a játékmesternek a kaputól nagyon messze kellene szerveznie. Allegrinek inkább egy olyan középpályásra lenne szüksége, mint Pogba, aki 30 méterről életveszélyes a kapura. Kevésbé a passzjátéka, elsősorban a lövőereje hiányozhat Allegrinek.
Tegnap Mirettinek volt egy bődületes lövése. Amennyire mélyen játszatja Allegri a csapatot, ezek tudnák/tudták volna a fociját megmenteni.

venember83 2024.05.13. 14:47:58

@Rocky80: "Gattiból tegnap lett végleg elegem."

Szezon végére kb. mindenki leírja magát szépen.

Attilio79 2024.05.13. 14:51:20

@Rocky80: Sajnos jó lenne több variáció a pályára, mert ez az egysíkú játékmenet nagyon olvasható.

@gomorra21: Az egész középpályát cserélni kellene, nekünk nincs Barellánk vagy Koopminersünk, sajnos motorként senki nem tud működni, McK és Weah kevéskének tűnnek technikailag (is). :(
Talán Fagioli az, aki építhető lehet.

gomorra21 2024.05.13. 14:59:24

@Attilio79: nem értek egyet, szerintem egy sokkal kontrolláltabb játék mellett Locatelli stabil játékos lenne. Ő egy jó katona, védekezni, szűrni tud, és Juventino. Biztos vagyok benne, hogy jövőre ki fog derülni, hogy jó-e ez a megérzés, mert se a klub nem akarja eladni, se ő nem akar távozni.
Fagiolinak megvannak az adottságai, hogy nagyot gurítson, és szerintem McKennie remek kiegészítő játékos lehetne.

Rikoo 2024.05.13. 15:04:47

Antonio Pintusnak is ideje lenne végre hazatérnie. Torinói szülött és a 90-es évek legendás csapatának az erőnléti stábjának volt a tagja, most pedig évek óta azt látjuk, hogy a Real Madridot kapja össze. Előtte pedig Conte magával vitte az Interhez.
Jó kis cikket írt róla a The Athletic.
Itt van magyarul: penamadridista.hu/2023/09/12/antonio-pintus-akit-egyszerre-gyulolnek-es-imadnak-a-jatekosok/

alexGicamo 2024.05.13. 15:04:57

@Rikster91: Abszolút egyetértek !
Ittvan nem is tudom hány éve ( pár ) , de engem nem győzött meg . Nem is értem, miért igazoltuk le ? Az meg , hogy ő lehet a csk ( Danilóval egyetemben ) ...kész vagyok, na !

Rikoo 2024.05.13. 15:05:35

@gomorra21: Stabil csere lehetne Locatelli, mint a válogatottnál.

alexGicamo 2024.05.13. 15:08:11

@SuperTrezi: Én tudom , mi kéne !
Az Atalanta játékosainak lónyugtató, a mieinknek mwg Energizer .

Attilio79 2024.05.13. 15:14:10

@gomorra21: Az ő helyzete a szerepkörön múlik, ezt gondolod? Elképzelhető, de nem hiszem, hogy azt kapta utasításba, hogy ő legyen a cövek és úgy érzem a jelenlegi hálátlan feladatkört egy éve csinálja, kérdés mennyire tud felpörögni a következő szezonra.

gomorra21 2024.05.13. 15:27:35

@Attilio79: vénember idézte be egyszer ezt az Allegri mondatot, úgyhogy megjegyeztem;)

"Manuel Locatelli fontos játékosunk, és javult az elmúlt két meccsen. Több labdát érhet el, ha nem fogják, de ha vándorol a pályán, akkor elveszít a csapat egy referenciapontot."

Ez elég világosan jelzi, hogy Allegri Locatellinek egy végtelenül statikus szerepkört adott. Ha Conte lenne az edző, akkor ugyanez a 3-5-2 egyben mozogna.

Rikoo 2024.05.13. 15:33:20

@gomorra21: Tökéletesen a komfortzónájában játszik, ez minden meccsen látható a statisztikáiból.

rabsic02 2024.05.13. 16:00:32

@Attilio79: teljesen egyetértek. Ezen a szinten már inkább fejben dől el a dolog (amiben ludas az edzői stáb és a játékos is)

Shyr Kahn 2024.05.13. 16:15:01

@venember83: Gasp csapata nem ugy tunik, hogy rosszabb formaban lenne hetrrol-hetre... inkabb ellenkezoleg. A formaidozites igen jol sikerult naluk es iszonyat jo focit jatszanak hetrol, hetre. Persze minden lehetseges, csupan ugy erzem, hogy ha feltetelezzuk, hogy a formajuk marad, akkor lehet meg a Leverkusen-t is elintezik (nemhogy a Juve-t).

Thuglife! 2024.05.13. 16:35:32

Ha 3 évre nézzük a stáb munkásságát,az hogy csak egy félidőt tudunk játszani az nem idei történet.
Tavaly is rendszeresek voltak a 0-0. -ás első félidők,olyan mennyiségben hogy arra már rá lehet mondani hogy szándékos.
Ez főleg akkor látványos ha hátrányba kerülünk.olyankor nagyobb sebességgel játszuk azt ami 3 év alatt sem lett automatikus.
Az hogy ezt a sebességet ne tudná 90 percig egy válogatott játékos mint Rabiot Mck vagy Loca Kostic azt képtelen vagyok elhinni.és hogy miért nem tudunk erőből megnyerni egy meccset 1 hét rákészüléssel és pihenéssel ha már nincsenek labdazsonglőrök akkor az edzésmunkában támadásvariációk teljes hiányában keresném a problémàt.ami látszik a szögletek gyakorlása és hogy ez az egyetlen fegyverünk olyankor minden játékos hirtelen lelkes lesz és önbizalommal megy a boxba.

Gaben Smith 2024.05.13. 17:07:19

@Attilio79: “Barrenechea és/vagy Soulé visszahozatala nagyot lökhetett volna januárban, miért nem lehetett meghúzni? Ők azok, akik talán több variációt is tudtak volna adni Allegrinek, mégsem húzták meg.“
Sztem ugyanugy nemigen jatszottak volna mint djalo es a kis argentin.
Az pedig meger egy gondolatot ,hogy Allegri es Guintoli kozott milyen a kommunikacio es a viszony a valosagban. Ugyanis szar anyagi helyzetben a klub erre januarba erkezik Alvarez akinek nem sikerult megtalalni a helyet persze alig volt jatszatva a djalo pedig konkretan 0 percet jatszott raadasul O nyaron teljesen ingyen érkezhetett volna.
Ketlem ,hogy Guintoli ezert igazolta volna le oket szoval en eleg eles ellentetet erzek a kettejuk latasmodjat illetoen.

gomorra21 2024.05.13. 17:16:16

@Rikoo: a komfortzónájában játszik. De ez mit bizonyít?

Nekem az az állításom, hogy Locatellit védekezéssel és biztonsági passzokkal bízta meg Allegri, mint ahogy korábban is ezt várta el ettől a poszttól.
Bármennyire is kedveltem Pjanicot, nem látom, hogy ő lenne az, aki hiányzik ebből a csapatból. Ebben az ólomnehéz 3-5-2ben vajon Pjanic olyan sokat jelentene?
Rabiot helyett egy jó passzban lévő Pogba sokat segíthetne Allegrin a rakétáival, de még a lesipuskás, surranó Khedira is karakteresebb előrejátékot eredményezne, mint egy Locatelli - Pjanic csere.
És nem feledkeznék meg Dybaláról sem. Hányszor húzódott vissza a mélybe Dybala szervezni - Pjanic helyett. Kérte a labdát, és osztotta tovább. Most van ilyen játékosunk? Aki ezt ösztönösen elvégzi? Nincsen.
És akkor ott van Bonucci a hosszú indításaival.
Szóval én nem gondolom, hogy a Pjanic féle Juventus Locatellivel beszakadt volna, és azt sem, hogy a Locatelli féle Juventus Pjaniccsal karakteresen jobban játszana.

gomorra21 2024.05.13. 17:28:17

@Gaben Smith: szerintem Barrenechea és/vagy Soulé visszahozatala nem jelentett volna igazán nagy fegyvertényt. Barrenechea védekező középpályás, nem ott vagyunk igazán gondban. Soulé meg akkor lett volna jó, ha Allegri mer 3 támadóval focizni. De nem mer.

Shyr Kahn 2024.05.13. 18:17:41

@gomorra21: Alapveto problema manapsag, ha ennyire egy jatekostol fugg egy csapat. Ez nem jo senkinek sem. Locatelli jo jatekos (egyetertek veled), de nem kellene senkinek sem ekkora terhet a vallara tenni (szoval abban is egyetertek, hogy Allegri rosszul jatszatja, mert tul merev feladatba nyomja es ott meg elvar tole olyan hatekonysagot, mint amit Pjanic-tol is elvart, de nem kapott meg sosem igazan, ui. egyikuk sem Pirlo).

Amit hozza akartam tenni a temahoz, hogy mikent a passzok soran erdemes ket opciot fenntartani, ugy a csapatnak is LEGALABB ket kreativ karmester kellene a palyan. Dybala ilyen szempontbol jo pelda, mert az eladasa ota kuszkodunk a kreativitassal a felso harmadban (bar Allegri focijaban, ahogyan sokan mondtak akkortajt, Dybala nem illett bele igazan). Chiesa sokaig ugy tunt, hogy betolti majd ezt az urt, de O nem ilyen tipusu jatekos es inkabb egy lenduletes, hatekony, veszelyes szelso.

Koopmeiners es Loca ezert lennenek jok egyutt. Rabiot Allegri rendszereben nehezen lathato. Elvileg O kellene, hogy legyen ez a masodik kreativ jatekos a palyan, de en nem latok tole kreativitast az esetek tulnyomo tobbsegeben.

Kerdeses, hogy vajon mind Rabiot, mind Loca csupan ennyire kepes, vagy inkabb a mester adott nekik olyan feladatkort, ami nem idealis szamukra. En az utobbira hajlanek, ha valasztanom kellene.

gomorra21 2024.05.13. 18:31:01

@Shyr Kahn: szerintem Locatellit bezárta Allegri egy nagyon fix feladatkörbe, míg Rabiot sokkal szabadabb szerepkörben játszik. Szóval a két játékos mintha eltérő problémával küszködne: Locatelli korrekten végrehajt egy nem jó koncepciót, míg Rabiot inkább motiválatlan, frusztrált, fejben nincs ott. Emiatt aztán képtelen azt a teljesítményt hozni, amit tavaly.

Attilio79 2024.05.13. 19:18:04

@gomorra21: Barrenechea Locatelli jelen feladatkörében játszhatott volna egy-két olyan meccsen, ahol Loca pihenhetett volna, ezért lett volna jó, ha visszarendelik (amikor kiderült, hogy 2 játékos off). Alcarazt nem akrtuk megvásárolni első perctől kezdve, kellett egy plusz ember, semmi másról nem szól az ő kölcsöne.
Souléval egyetértek, ő egy kapocs lehetett volna egy támadóbb Juventusban, még ha nem is kezdőként, de átformált támadó formációt lehetett volna erőltetni vele.
Allegri egysémás építkezése a támadásokban minden fortély és szenvedélyt mellőz és nem értem igazán, hogyan lehet az, hogy ezen egy kicsit sem tud/akar változtatni. Már csak annyival, hogy mást kér egy csere behozatalánál.

Wizzurah 2024.05.13. 19:56:43

De örülnék, ha elpusztulna a csapattól ez a középszer. Annyit ér mint az edző a nagy fizetéseikkel.

ggbuffon 2024.05.13. 21:51:14

@gomorra21: kb Rabiot az egyetlen aki az elmult 2 évben Juvehoz méltó statokkal operál..

Míg Locatelli minden 5. meccsén hoz értékelhetőt..

Legalabb ne beszeljunk hulyeket. Rabiot valszeg a 10es évek 2.felében sima kezdő lett volna..

Fagiolitol se tudom mit varunk, kvazi kihagyott egy évet, és tegyük hozzá h bár ígéretesnek indult de vele se voltunk tavaly előrébb..kb a nagy nihil a kpn mondatja azt h húdevárjuk, de sztem ez inkabb az az hianyzik aki nincs effektus..

Én nagyon sokaig Allegri mellett voltam, de ilyen 3 honap utan már védhetetlen ő is, na meg a keret nagyrésze aki erre rájátszott..

gomorra21 2024.05.13. 23:05:41

@ggbuffon: "kb Rabiot az egyetlen aki az elmult 2 évben Juvehoz méltó statokkal operál.." Tavalyi szezonban jól játszott, idén nem. Az ő posztján lehet a támadást segíteni, de nem megy neki. Örülök, ha jók a statjai, de azzal nem vagyunk beljebb.

"Míg Locatelli minden 5. meccsén hoz értékelhetőt.." Lehet, annyit írtam, hogy ha kicserélnénk a fiatalabb Pjaniccsal, nem lennénk beljebb. Nem az ő posztján megy el a játékunk.

"Legalabb ne beszeljunk hulyeket." Oké, megértettem;)

"Rabiot valszeg a 10es évek 2.felében sima kezdő lett volna.." Matuidi helyett talán. Rabiot képzettebb, mondjuk Matuidi meg kidolgozta a belét. A döntős 4-2-3-1ben nem fért volna be, és gyengébbek lettünk volna, ha miatta 3 belső középpályással játszunk, és cserébe elveszítünk egy támadót.

Rikoo 2024.05.15. 02:18:17

@gomorra21: Hogy pontosan azt hozza, amire képes. Felesleges belelátni többet, mert olyan elvárásaink lesznek vele szemben, ami teljesen irreális.
26 éves játékosról beszélünk, akinek láthatóan korlátozottak a technikai képességei és a játékintelligenciája.
Mindenki döntse el maga, hogy szerinte Locatelli egy erős Juventusban kezdő szintű játékosnak számíthat-e vagy sem.

Nagyon jó statisztikákat képes produkálni még a Sassuolo-s idénye óta, szóval ha ezt nézzük, akkor konkrétan a liga egyik legjobb középpályása.

Az én szubjektív véleményem, hogy ő soha nem volt topjátékos és nem is lesz. A helye pontosan ott lenne, mint az EB győztes válogatottban. Amikor Verratti még nem volt elérhető, akkor tudott kezdeni az első két meccsen, viszont a visszatérése után Locatelli vagy az utolsó percekben állt be csereként, vagy végigülte a meccset.
Ő egy erős csapatnak a kiegészítő játékosa lehetne, de építeni rá, mint kezdő és kulcsjátékos, ez Allegri egyik legnagyobb f@szsága.
A mentalitása és a képességei is középszerű.

Hozzáteszem, hogy a közönség is a stadionban gusztustalan, amiért rendszeresen fütyülték őt. Ilyen szempontból jó, hogy az ultrák visszatértek a stadionba, mert legalább valami klubhoz méltó hangulatot tudtak varázsolni a szezonban.

venember83 2024.05.15. 04:51:46

@Rikoo: "Mindenki döntse el maga, hogy szerinte Locatelli egy erős Juventusban kezdő szintű játékosnak számíthat-e vagy sem."

Mivel elég régen láttunk egy erős Juventust, ez azért nagyon szubjektív kérdés, plusz az erős csapatokban is voltak vízhordó középpályások, aminek Loca megfelelne.

gomorra21 2024.05.15. 15:46:29

@Rikoo: az én alapállításom, hogy legyen egy világos koncepció, hogy mit játszunk, és milyen erősítések kellenek hozzá. Kezdjünk el csapatot építeni, és amikor elkezd valami összeállni, akkor sokadik lépésként lehet azzal is foglalkozni, hogy Locatelli van-e elég jó a kezdő szinthez. Jelenleg nem az ő posztja a fő probléma - vagy ahogy korábban fogalmaztam, ugyanez a felfogás, ugyanezzel az edzővel és játékosokkal, de Locatelli helyett Pjaniccsal - ugyanez a sz@r lenne (vagy talán egy kicsit máshogy lenne sz@r).

"Mindenki döntse el maga, hogy szerinte Locatelli egy erős Juventusban kezdő szintű játékosnak számíthat-e vagy sem."
Szerintem ha ebben a csapatban ezt a felfogást kellene képviselnie Conténak, Tacchinardinak, Deschamps-nak, náluk is felmerülhetne a kérdés. Ezzel nem azt állítom, hogy Locatelli ez a szint lenne, hanem azt, hogy jelenleg nehéz ezt megmondani, mert alapvető problémáink vannak a felfogásban.
(Marchisio mi volt Conte érzekéséig? Középszer.)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása