Massimiliano Allegri az Atalanta elleni egygólos idegenbeli győzelem után a tizenegyest hárító Gigi Buffont méltatta, és természetesen elmondta, hogy a győzelem ellenére a továbbjutás még nem garantált.
„Fontos győzelmet arattunk, amelyet az első félidőben alapoztunk meg, jó futballt játszottunk, a labdát egyik oldalról a másik oldalra járattuk, és így széthúztuk az Atalanta csapatát.” - mondta a mester a Rai Sport munkatársának.
„A második félidőben természetesen az Atalanta visszatámadott, és mi kicsit elfáradtunk, azonban jól kitartottunk. Fontos eredmény ez számunkra, bár semmi sem dől el a visszavágó végső sípszaváig.
A srácok nagyon jó 45 percet teljesítettek. Jobban kellett volna járatnunk a labdát a második félidőben jobbról balra, de kicsit belebonyolódtunk a dolgokba, és nem alakítottuk úgy a helyzeteket, amennyire kellett volna.
Miralem Pjanić egyes pillanatokban mintha a tű hegyén szeretné áttolni a passzt, miközben az adott pillanatban inkább a szélek megjátszása lenne megfelelő, hogy széthúzza az Atalanta csapatát.”
Gonzalo Higuaín korai gólját követően a meccs kulcspillanata Papu Gómez tizenegyese volt, amit kivédett a vendégek negyvenéves legendája.
„Örülök Gigi teljesítményének, aki már öt éve nem játszott Coppa Italia meccsen. Azonban nem felejtett el semmit csak azért, mert 45 napig nem játszott.
Pár hétig pihent, talán arra volt szüksége, hogy kicsit kinyújthassa a lábait, azonban most visszatért, és ő a csapat első számú hálóőre. Az olasz válogatott hiányában Wojciech Szczęsny jól teljesített és egy bajnok, viszont Buffon az Buffon. A kapusokat segíti a védelem és a csapat többi része, akik azért dolgoznak, hogy oltalmat nyújtsanak a védősornak.
Az Atalanta nemigen tudott kapura lőni a tizenegyesen kívül az utolsó 10 percben. Az ellentámadásnál jobban kellett volna teljesítenünk, és nem nyújtottunk elég támogatást Gonzalo Higuaínnak. Van mit javítani, azonban ez jó eredmény.
A következő ellenfelünk a Sassuolo és a Fiorentina, majd jön a Tottenham, tehát inkább haladjunk lépésről lépésre, ne előzze meg a kocsi a lovat. Örülök, hogy ismét tisztelettel adózunk a Coppa Italia küzdelmeknek ebben az évben is.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
epaska 2018.01.31. 11:55:43
Dybala hiányában a mester erőlteti a széleket. A balon Sandro ok, de Mandzukic nem fog megverni 1 az 1-ben senkit, még egy Palominot sem. Jobbon DS kuka, Costa meg szvsz a balon jobban érzi magát. A béna DS-el karöltve tegnap nem volt egy nagy eresztés. Pjanic le van butítva. Khedira számomra értékelhetetlen.
A kp-re kell igazolni plusz a védelemből senkit nem elengedni és egy értékelhető jobbhátvédre mindenképpen szükség van.
Egyre inkább azt érzem, hogy Allegri kihozza a védekezésünkből a maximumot, viszont a támadójátékunk szürke, kiismerhető, gyenge! Nem dőlnék a kardomba, ha lelépne az biztos. Bárcsak rám cáfolna.
Rikoo 2018.01.31. 14:05:02
Nem volt 10 jó passzuk egymásnak egész meccsen.
delpi0823 2018.01.31. 14:18:33
epaska 2018.01.31. 14:51:00
Pjanicból sem tud többet kihozni a mester. Pedig lenne még ott mit a tejbe aprítani.
Rikoo 2018.01.31. 15:03:26
Utolsó 13 meccsből 12 győzelem és 1 döntetlen jött össze és 1 gólt kapott a csapat, azt a bizonyos Cáceres gólt. Azért ez elég komoly stat..
CsakÚjváros 2018.01.31. 15:06:13
CsakÚjváros 2018.01.31. 15:06:56
epaska 2018.01.31. 15:18:43
bulldeo 2018.01.31. 15:31:34
"A támadóink védekezzenek, holott Khedira nem képes azt elvégezni, ami egy középső középpályás feladata lenne." Hát ezekkel abszolút egyetértek.
@Rikoo: ebből a csapatból azért máshogyan is ki lehetne hozni a maximumot. Az, hogy 13 meccsen kaptunk összesen egy gólt, egy nagyon szép statisztika, de a szezon végén már senkit nem fog érdekelni igazán. Az viszont, hogy nem jön ki a keretben lévő játékosokból egyénileg a maximum, az elég zavaró. Mert a nagy BL meccsekre csak úgy lehetne készülni, ha nem mindig a tartalékolós, "annyit adtunk ki magunkból, amennyit kellett" mentalitással játszanánk. Van most már elég bő a keret ahhoz, hogy sokat kiadjunk magunkból, miközben folyamatosan lehet pihentetni. A szezon elején vertünk pár olyan meccset, amiből arra lehetett következtetni, hogy gyilkos idényt fogunk produkálni. Bentancur 3-4 meccsenként simán lehetne kezdő, és akkor lenne plusz egy jó középpályásunk. A potenciál meg van benne, de élni nem tudunk vele. Ide fiatal tehetségeket vétek hozni, azoknak meg ha van egy csöpp eszük, elkerülnek minket.
Bodnar Daniel 2018.01.31. 16:04:19
78juve 2018.01.31. 19:01:53
Rikoo 2018.01.31. 19:31:41
Bentancur nem rossz, de nem véletlenül nem játszik. Technikailag és fizikailag sincs helye a csapatban. Inkább Marcit hiányolom, remélem felépül normálisan.
GGábr81 2018.01.31. 21:21:00
Az eredmény viszont nem ezt mutatja, mert, ha ennyien lettek volna közepesek, akkor nem verjük idegenben az Atalantát.
Voltak akik szerint Matyi volt kiemelkedő, én az elpuskázott lövéseire emlékszem inkább. Volt aki Sándor Sándor munkáját becsülte nagyra, néha vakon volt szegény. De mondom mégegyszer ezért szép a foci.
Viszont megint megkukkantottam a statisztikát. A két legjobb Hugi és Gigi, ez rendben van. DE nem akartam elhinni, hogy én ennyire vak vagyok, hogy nem veszem észre, DS csoda teljesítményét. Hogy a bánatba kaphatott ilyen osztályzatot?
JuventusFanatikus 2018.01.31. 21:44:40
2018.02.01. 11:46:37
JuventusFanatikus 2018.02.01. 13:20:47
De Sciglióra visszatérve azért nem kis teljesítmény akkora ködbe hatástalanítani az "égimeszelő" Papu Gómezt.:D Benatia előtt állt pár méterre az argentin, Beni meg nem látta és lepasszolta neki.