Ügynöke szerint Pjaca nem fogad el még egy ilyen szezont

pjaca_marko_schalke_labdaval.jpgMarko Pjaca a héten a Schalke 04 csapatához került, s ma a Genk elleni barátságos mérkőzésen góllal debütált új csapatában. Most megszólalt a horvát támadó ügynöke, Marko Naletilić is, aki elmondta, ügyfele jövőre meghatározó játékosként akar szerepelni, s nem fogad el egy a mostanihoz hasonló szezont.

"Pjaca a Juventus játékosa, aki kölcsönben a Schalkénál szerepel." - foglalta össze a helyzetet Naletilić.

"Mentálisan megerősödött, mert nagy játékosokkal edzett és egy olyan jól felkészült edzővel dolgozott, mint Allegri.

Az a célja, hogy állandóan játsszon, s segítse az új edzőjét eljutni a Bajnokok Ligájába. Az a terve, hogy meghatározó játékosként tér majd vissza a Juventushoz, mert ha fizikálisan rendben lesz, nem fog elfogadni még egy olyan szezont, mint a mostani.

A Bologna elleni meccs után, amelyen egyetlen percet sem játszott, a srác megértette, hogy nem igazán van hely számára. Annak érdekében, hogy ott lehessen a világbajnokságon, úgy döntött, hogy kölcsönbe megy, s megkérdezte a Juventust erről a lehetőségről. Mindez a játékos ötlete volt, nem a klubé.

Marotta és Paratici meghallgattak bennünket, elfogadták a választást, s ragaszkodtak ahhoz, hogy vásárlási opció nélküli kölcsönről legyen szó. Problémát a megfelelő klub kiválasztása jelentette számunkra, ahol Marko játszhat, értelmetlen lett volna újra csak a padon ülni.

Számos klub mutatott érdeklődést iránta, s tiszteletlenség lenne elárulni, hogy kiket utasítottunk vissza. Több klub volt Németországból, köztük a Wolfsburg is, megtisztelő volt az érdeklődésük, de túl későn jelentkeztek.

A Schalke ugyanakkor, az edzőjük, Domenico Tedesco – aki roppant tehetséges és nagy jövő áll előtte – és Christian Heidel bizalommal voltak Pjaca iránt, s meggyőzték arról, hogy fogadja el az ajánlatukat. Most az ő feladata, hogy mutassa meg azt, amire mindenki szerint képes."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1313556533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.01.07. 17:52:32

"Az a terve, hogy meghatározó játékosként tér majd vissza a Juventushoz, mert ha fizikálisan rendben lesz, nem fog elfogadni még egy olyan szezont, mint a mostani." - Először a mondat első fele valósuljon meg. Maradjon egészséges és legyen meghatározó a Schalkénál. Az ügynök részéről minden későbbi dologról beszélni szánalmas. Ha így, ha úgy...pff. És nem csak kiböffenteni kellett volna, hogy mihez ragaszkodott Marotta, meg Paratici és azon nyávogni, mi lesz egy év múlva, hanem köszönetet mondani, hogy még mindig így bíznak a gyerekben. Én csak annyit tudok mondani, hogy remélem, 1 éven belül nem sérül meg megint. Pjaca számára ez lenne most a legfontosabb a folyamatos játéklehetőség mellett.

Alex8610 2018.01.07. 18:22:09

@Dr. Grant: Egyetértek előszőr álljon talpra a gyerek és bizonyítson minden más duma felesleges és igen inkább köszönje meg az ügynök nincs vásárlási opció sem bíznak a srácban.Azért ne felejtsük el hogy mennyiért jött és eddig mit mutatott még ha a sérülésekről nyilván nemis tehetett.Bízom Pjacaban van egy olyan érzésem hogy meghatározó lesz ő még nálunk

JuventusFanatikus 2018.01.07. 18:31:01

Jól kezdte a németországi kalandot, remélem a folytatás is hasonló jó lesz.

venember83 2018.01.07. 19:15:29

A Wolfsburggal szemben azért megengedett a tiszteletlenség, úgy látom. Mintha nem lenne amúgy is elég baja a VW-alakulatnak. :D

Attila F 2018.01.07. 20:00:10

Kb. másfél éve sérült, kár arcoskodni. Lehet, hogy lesz belőle valami, de felesleges úgy csinálniuk, mintha valami meghatározó játékos lett volna.

MaRcika 2018.01.07. 20:00:15

Pjaca milyen poszton játszott a Shalkeban?

Leram7 2018.01.07. 20:08:59

Az a helyzet, hogy volt ideje bizonyítani, de görcsös és rossz volt, amikor lehetőséget kapott, aztán jött a sérülés és még mélyebbre került. Pedig tényleg tehetséges.

Viszont nagyon sok tehetséges játékos volt már, aki nem tudott érvényesülni és szerintem Pjaca is ilyen lesz.

Dybla, Cuadrado, Costa, Bernardeschi, Orsolini(kölcsönben) és még Mandzu + Higuain és Kean (kölcsönben) megnézve nagyon durva névsorral kell felvennie a versenyt.

Én szerintem ő itt nem fog tudni formába lendülni, jövőre is kéne neki 1 év kölcsön mondjuk a sampdoria, udinese, sassulo, atalanta szintű csapatba, ahol vezér lehet, aztán lehetne a juvéról beszéli.

Patricco 2018.01.07. 20:16:44

@Leram7: azért Cudrado meg a Mandzu nem mai csirkék...kelleni fognak a fiatalok belátható időn belul

Apuleius 2018.01.07. 21:42:25

@patrik1112: A cikkben is belinkeltem a gólról a videót.

patrik1112 2018.01.07. 22:00:54

@Apuleius: az a link elbujt elolem..:D bocsanat akkor

2018.01.07. 22:10:03

@venember83: a cikkből nekem az jön le, hogy úgy értette, hogy őket nem (úgy, ahogy a többi csapatot) utasították vissza, mivel már későn jelentkeztek.

GGábr81 2018.01.08. 12:24:24

@venember83: elsőre én is így gondoltam, hogy őket név szerint is kiemelték. De aztán még egyszer átolvasva: őket nem utasították vissza. Azok nevét nem említi akiket visszautasítottak.

venember83 2018.01.08. 12:27:49

@Dr. Grant: oké, de aki későn jelentkezik, az nem balfasz, már elnézést a kifejezésért? Nem égő lemaradni, amikor napok óta átigazolásokról pletykálnak a lapok?

Watakuki 2018.01.08. 12:39:56

Simán tovább lehet adni minimum ugyanannyiért, mint jött, ha esetleg nem hozná azt, amit elvárnak tőle.

2018.01.08. 12:54:27

@venember83: végül is így is fel lehet fogni. :-D Lehet, hogy ő arra gondolt, hogy nekik nem volt annyira fontos, csak rákérdeztek. Nem biztos, hogy minden csapat élete lehetőségének tartotta Pjaca féléves kölcsönvételét. Lehet, hogy megbánják, de azért mérget nem lehet venni rá.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása