A Cagliari elleni keret
A Cagliari elleni keret

Az Inter elleni győzelemmel, valamint a Crotone elleni pótlással a Juventus hét pontra növelte előnyét a Romával szemben, s a Napoli pénteken átmenetileg hat pontnyira közelített, a bajnoki címvédő meggyőző határozottsággal menetel zsinórban hatodik diadala felé. A zebramezesek…

Morata: „Édes lenne a Napoli feletti győzelem”
Morata: „Édes lenne a Napoli feletti győzelem”

Álvaro Morata nem tagadja, hogy tekintve a Juventusnál eltöltött két évet, örömmel venné, ha sikerülne a Bajnokok Ligájában legyőzni a Napoli csapatát. „Nem vagyok olasz, ám mindent beleadtam a Juventus mezében, és kész lettem volna még évekig a klubnál maradni.” -…

A City előnybe került Paulo Dybala ügyében?
A City előnybe került Paulo Dybala ügyében?

A The Sunday Mirror értesülései szerint a Manchester City meglepetésre vezeti a Juventus csatárának, Paulo Dybalának a megszerzéséért zajló versenyt. A napilap szerint az olasz bajnok inkább a Premier League-be engedné a játékost, mintsem a Real Madridhoz, amely klub a másik komoly név, amely…

Spalletti: „Radja mondott pár ostobaságot”
Spalletti: „Radja mondott pár ostobaságot”

Luciano Spalletti próbálta temperálni a kedélyeket Radja Nainggolan legutóbbi őszinte, ámbár korántsem diplomatikus vagy megfontolt nyilatkozata után. A mester a Crotone elleni holnapi mérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatót, ám a kérdések jelentős része nem a mérkőzésre vonatkozott, hanem inkább…

Pjaca: "Már eddig is sokat tanultam a Juventusnál"
Pjaca: "Már eddig is sokat tanultam a Juventusnál"

A Bianconeri ifjú horvát támadója, Marko Pjaca legutóbbi nyilatkozatában kifejtette, hogy érkezése óta nagyon sokat tanult a Juventusnál és büszke arra, hogy egy ilyen gazdag történelemmel rendelkező csapat tagja lehet. A horvát válogatott játékos a Sky Sport Italiának…

A Juventus érdeklődik De Gea iránt?
A Juventus érdeklődik De Gea iránt?

Francia és angol napilapok értesülése szerint a Juventus a Manchester United kapusát, David De Geát szemlélte ki Gigi Buffon utódjának. Az olasz legenda várhatóan visszavonul a 2018-as világbajnokságot követően, ami nem is lenne meglepő, hiszen tavaly töltötte be a harminckilencedik életévét. A Le…

Caldara: „Azt hittem, csak vicc a Juve érdeklődése”
Caldara: „Azt hittem, csak vicc a Juve érdeklődése”

Az Atalantánál kölcsönben szereplő védő, Mattia Caldara nemrégiben arról beszélt, mennyi mindent köszönhet Gian Piero Gasperininek. A huszonkét éves futballista játékjogát a Juventus megvásárolta januárban 15 millió euróért, ez az összeg pedig további 5 millió euróval növekedhet, viszont a védő…

A Juventus Sarrival is egyeztetett a jövőről?
A Juventus Sarrival is egyeztetett a jövőről?

A Napoli mestere, Maurizio Sarri jogi lépéseket fontolgat, miután egy napilapban megjelent cikk szerint találkozott a Juventus képviselőivel. Mostanában több cikk látott napvilágot, amelyek szerint Massimiliano Allegri a szezon végén távozik az Öreg Hölgy együttesétől, ezért a…

Nainggolan: "Gyűlölöm a Juventust"
Nainggolan: "Gyűlölöm a Juventust"

A Roma belga válogatott középpályása, Radja Nainggolan ismét szavakba öntötte elmélyült szellemiségét, s a Corriere dello Sport oldalára felkerült videofelvételen arról beszélt, mennyire negatív érzéseket táplál a bajnoki tabellán reménytelenül utolérhetetlennek…

Inter: „Torinóban félnek az Intertől”
Inter: „Torinóban félnek az Intertől”

Az Inter vezetősége közleményt bocsátott ki, amelyet egyértelműen a Juventus vezetőinek címzett, és amelyben beszél úgy a múltról, mint a jövőről. A nerazzurro csapat rendkívül elégedetlen volt a vasárnapi Derby d’Italián látott bíráskodással, meg nem adott…

Hernanes: "Köszönöm a Juventusnak!"
Hernanes: "Köszönöm a Juventusnak!"

A Juventus ma hivatalosan is bejelentette, hogy középpályása, Hernanes a Hebei Fortune együttesénél folytatja pályafutását, s a korábban a Lazio és az Inter kötelékében is megforduló brazil játékos az Instagram közvetítésével köszönt el az Öreg Hölgy…

Allegri elhagyja a Juventust?
Allegri elhagyja a Juventust?

Az elmúlt hetek során nem csillapodnak a pletykák azzal kapcsolatosan, hogy változások következhetnek a Juventus kispadján, s a Calciomercato értesülései szerint immár eldőlt, hogy szezon lezárultát követően, a zebramezes csapat mestere, Massimiliano Allegri elhagyja a torinói…

HIVATALOS: Hernanes a Hebei Fortune csapatához igazolt
HIVATALOS: Hernanes a Hebei Fortune csapatához igazolt

Az elmúlt napok során már ténynek tűnt, hogy a korábban az Intertől igazolt brazil középpályás, Hernanes Kína felé veszi az irányt, s a Hebei Fortune együttesénél folytatja pályafutását, ma este azonban a hivatalos bejelentés is megérkezett az ügyben. "A Juventus Football Club ma megerősítheti,…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása