A Juventus bosnyák játékmestere, Miralem Pjanić a Corriere dello Sport-nak adott hosszabb interjút, s a beszélgetés során szó esett a gyermekkori példaképekről, a Rómában töltött időszakról, s természetesen az esti rangadóról is.
"Fiatalkoromban Zidane volt a példaképem." - kezdett egy vallomással Pjanić. "Szerettem őt, különösképpen akkor, amikor a Real Madridnál volt. Mindig is emlékezni fogok arra a döntőre Cardiffban, a gesztusaira, s a világbajnokságokra, amelyeken szerepelt.
Miatta kedveltem a Realt, de más csapatokat is szeretek, mint például Messi Barcelonáját. Szeretem azokat a játékosokat, akiknek a hatására az emberek a labdarúgásról álmodoznak.
Egy álom volt, hogy egyszer Zidane szintjére érjek, az, hogy egy olyan csapatban játszom, mint a Juventus, azt jelenti, hogy közelebb kerülhettem ehhez az álomhoz. Bízom benne, hogy tovább fejlődök, s még többet teszek a klubért és a csapatért.
Roma? Öt fantasztikus évet töltöttem náluk. Kétségkívül az volt a pályafutásom legfontosabb szakasza. Egy nagy klubra leltem, amely nagyon közel állt hozzám, de még ha időnként kiválóan játszottunk is, s az élmezőnyben végeztünk, nehéz volt versenyre kelni a Juventusszal, amely túl sokkal a többiek előtt járt.
A Juve már évek óta meg akart szerezni. Először elutasítottam, mert nem értettem őket, s szerettem volna Rómában maradni. Azután úgy éreztem, hogy eljött az idő. Győzni akartam, s fontos célokat akartam elérni. Egyetlen a Juventusnál töltött szezon alatt megnyertem a bajokságot és játszottam a Bajnokok Ligája fináléjában.
Egy játékos pályafutása rövid, soha sem állhatunk meg. Új kihívásokat akartam, s a Juventus volt a tökéletes csapat számomra. Mit érhetünk el ebben a szezonban? Az az igazság, hogy kiváló keretünk van, s ezt senki sem kérdőjelezheti meg.
Természetesen vannak olyan dolgok, amikben fejlődnünk kell. A bajnokságban legtöbbször az a csapat nyer a végén, amely a legkevesebb gólt kapja. A Bajnokok Ligáját ugyanakkor gyakran a legveszélyesebb csapat hódítja el. A legfontosabb célunk, hogy zsinórban hetedszer is megnyerjük a bajnokságot, s azután a Bajnokok Ligájára összpontosítsunk.
A Napoli-Juve mérkőzés döntő lehet-e? Nagy meccs lesz a bajnoki cím két várományosa között. Titkolják, de egyértelmű, hogy a bajnokságot akarják megnyerni, s a többi sorozat kevésbé fontos számukra.
Őszintén gratulálok Sarri csapatának mindazért, amit tettek. A bajnokság csodálatos, nyitott bárki számára, s majd meglátjuk. Mindenki abban reménykedik, hogy a Juventus veszít, már csak ezért is még jobb lenne győzni."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.