A sérüléséből visszatért bosnyák középpályás a Juventus hivatalos oldalának beszélt a Sportingnak lőtt gyönyörű góljáról, a soron következő, Udinese elleni mérkőzésről, illetve a pályán betöltött szerepéről.
"A válogatott szünet alatt az orvosi stábbal dolgoztam együtt, és jól ment a dolog. Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhettem. A Sporting elleni kilencven perc után ugyan egy kicsit fáradtnak éreztem magam, de ez normális. Még mindig szükségem van egy vagy két meccsre, hogy százszázalékos legyek, de jelenleg jól érzem magam és napról napra egyre jobban leszek.
Paulo és én az edzéseken szabadrúgás-versenyeket tartunk, és gyakran megverem őt. Ennek ellenére Paulo is nagyon jól lövi a szabadokat. Ő inkább jobb oldalról lövi, ahonnan a bezárt szög inkább a ballábasoknak kedvez, de a másik oldalról is elvállalja. Mindenki a saját módján lövi el a labdát, s jó érzés szabadrúgásból betalálni, legyen az harminc méterről vagy tizenöt méterről megítélve.
Nagyon értékes és nehéz három pontot szereztünk a Sporting ellen és egy nagyon jó és kiválóan szervezett, fizikálisan erős csapat ellen játszottunk. Nagyon fontos volt, hogy a kezdőrúgást követően egyből rákényszerítsük játékunkat az ellenfélre. Bonyolult és nehéz meccs volt, de mindent kiadtunk magunkból és végül erőfeszítésünknek meg lett az eredménye.
Ugyanakkor még mindig nem értünk el semmit, még mindig el kell utaznunk Lisszabonba és nyernünk, annak érdekében, hogy kivívjuk a továbbjutást. A csapat bebizonyította, hogy képes erre és meg vagyok győződve arról, hogy ezt a következő meccseken is bizonyítani fogjuk.
Ami a bajnokságot illeti, csalódottak vagyunk, hogy az utóbbi két mérkőzés eredményét tekintve. Volt némi balszerencsénk is, de ez a futball része és mi elfogadjuk. Tudjuk, hogy fejlődnünk kell, mind egyéni, mind csapatszinten és több elszántságot mutatni a meccseinken.
Kétszer olyan keményen dolgozunk annak érdekében, hogy újra a tabella élére kerüljünk, s azért, hogy az ellenfeleink ismét egy olyan Juvéval kerüljenek szembe, aki sosem adja fel. Csak magunkkal foglalkozunk és nem azzal, hogy az ellenfeleink mit csinálnak. Közvetlen lesz a konfrontáció azokkal a csapatokkal akik a riválisaink, s ezeken a mérkőzéseken a maximális pontot kell megszereznünk. Jelenleg viszont csak az Udinese elleni mérkőzés jár a fejünkben, akik a maximumot fogják nyújtani ellenünk és nekünk is ugyanígy kell tennünk a győzelem érdekében."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2017.10.22. 11:10:49
4Evorg 2017.10.22. 11:49:45
A yard az kevesebb mint egy méter, így igazából tényleg azt mondta, amit lefordítottam.
2017.10.22. 12:10:44
2017.10.22. 12:40:32
2017.10.22. 12:43:56
Amúgy szerintem Pjanic klasszisokkal jobban lövi a szabadrúgásokat, mint Dybala. Nálam mindenhonnan Ő lenne az első számú rúgó. A BL döntőben is felidegesített, hogy Palika elrúgta előle egy jó helyről talán már 1-1-nél...
Spider81 2017.10.22. 14:04:33
venember83 2017.10.22. 14:08:11
GGábr81 2017.10.22. 14:47:03
2017.10.22. 16:24:25
A szabadrúgás ilyen esetben maga a legurítás. Ha a legurítás után belőné akkor sem a szabadrúgás góljai közé írná be senki.