A La Gazzetta dello Sport legutóbbi cikkében a Lazio kiváló hármasa, vagyis Stefan de Vrij, Sergej Milinković-Savić és Keita Baldé Diao helyzetét elemezte kicsit.
A Juventus vezetősége minden bizonnyal nem vonakodna, ha a Lazio három kulcsjátékosa az Öreg Hölgynél kötne ki, méghozzá azonnal: Stefan de Vrij, Sergej Milinković-Savić, Keita Baldé Diao komoly erősítést jelentene úgy védekezésben, mint támadásban.
A három játékos nagyon fontos szerepet kaphat a hétvégi Szuperkupa-döntőben, de emellett Simone Inzaghi három futballistája kapcsán további közös pont is létezik, méghozzá a vágyuk a Juventushoz való csatlakozás tekintetében.
Mindazonáltal a szavak és a tettek világa eltérő, és a tettek mezején előfordulhat, hogy a hármasból végül csak egy játékos marad: Keita Baldé Diao, mivel a szerb játékos kapcsán a Lazio vezetői szóba sem kívánnak állni senkivel, míg a holland válogatott kapcsán a klub még nem döntött a kivásárlási ár tekintetében.
Kezdjük is a holland védőjátékossal, akinek a szerződése Keitáéhoz hasonlóan 2018-ig érvényes, és mindeddig nem történtek végleges és döntő lépések a meghosszabbítás ügyében. A Juve kísérletei azonban döntésre vihetik a dolgok, bár egyelőre nem jelent prioritást a játékos. A pletykákra Claudio Lotito egy 40 millió eurós árral válaszolt, így ebben a formában a felek valószínűleg nem jutnak megegyezésre.
Mindazonáltal a bianconero csapat meggyőzheti a játékost, hogy ne újítsa meg szerződését, és ebben az esetben a holland futballista nyáron ingyen vagy januárban igencsak kedvezményes áron csatlakozhat az Öreg Hölgyhöz. A játékos álláspontja hasonló Keita Baldé Diao szempontjához, miszerint számos megkeresést elutasított, hogy alkalma legyen a Juventushoz csatlakozni.
A támadó a bianconero klubhoz kíván igazolni, és erre várhatóan sor is fog kerülni a hétvégi döntő után. A napokban feltehetően a torinóiak kicsit emelnek ajánlatukon. Jelenleg úgy tűnik, hogy augusztusban pozitívan zárulhat az ügylet a Juventus számára.
Sergej Milinković-Savić helyzete azonban nagyon eltérő. Massimiliano Allegri nagyon szívesen látná a futballistát keretében technikai és vezetői képességei miatt, azonban egy aprócska gond adódik: a játékos elérhetetlen. Amellett, hogy Claudio Lotito hallani sem akar 70 millió euró alatti ajánlatokról, az edző többször is hangoztatta, hogy a huszonkét éves játékosnak 2022-ig érvényes szerződése van a klubbal.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MickyLau 2017.08.08. 10:53:45
Vega88 2017.08.08. 10:57:44
MaRcika 2017.08.08. 10:58:08
Ádám.84 2017.08.08. 11:16:35
TYUKI 2017.08.08. 11:22:25
Persze adig baszakodik a vezetőség h lemaradúnk mind a kétt Lazios játékosról meg Cancelórol!
Nagyan ráérősen kezelnek mindent!
Matuidinek is már rég itt kéne h legyen!
Ámok 2017.08.08. 11:29:41
Pavel1988 2017.08.08. 11:34:54
Mindazonáltal úgy gondolom nem sürgős sem Keita, sem De Vrij leigazolása. Savic lenne igazán sürgős sajnos :/
pedronegroo 2017.08.08. 11:47:25
De Vrij, Keita elég jövőre is.
Zsolt16 2017.08.08. 12:23:52
DrinkTeam 2017.08.08. 12:24:32
TYUKI 2017.08.08. 12:58:34
Grinta 2017.08.08. 13:57:21
Glivenko 2017.08.08. 14:21:44
Szerintem ebből max Keita lesz, esetleg kisebb valószínűséggel De Vrij, aztán jövőre rámegyünk arra, akit most nem hoztunk el.
Spider81 2017.08.08. 17:51:44
MaRcika 2017.08.08. 18:24:39
Töltelékjátékosnak még jó
De virjt és keitát el lehetne hozni annyiért amennyit kérnek érte(vagy kivsit kevesebbért)
Savicot meg a savic= sturaro + rincon + 30millio rendszer szerint hozhatnánk
Cancelora csak marad egy kis apró....(bár úgy hallottam hogy rincon érdekli a valenciát...)
alexGicamo 2017.08.08. 18:25:09
Amúgy jó lenne .
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!
MaRcika 2017.08.08. 18:29:28
Tudom ezért sokan meg fognak kövezni de 2015ös barcába igazolásáig az atletico egyik legjobbja volt
Azóta tudom eltelt egy kis idő de lemináéknál így is jobb lenne és kevesebbe is kerul
De ez jelenleg nem fontos csak kiegészítés