A Crystal Palace az egyik olyan klub, mely élénk érdeklődéssel követi a Juventus gaboni középpályását, Mario Leminát, s akár a nyári átigazolási időszak alkalmával ajánlatot is tehet a játékosért.
A 23 éves válogatott futballistát már többször szóba hozták a Premier Legague csapataival, tavaly nyáron például a Watford és Stoke City mutatott érdeklődést a futballista iránt, a német bajnokság részéről pedig a Schalke kopogtatott a torinói vezetőség ajtaján.
Mindezek ellenére Lemina végül Olaszországban maradt, és úgy döntött megharcol a helyéért. Azonban az idei szezonban Massimiliano Allegri továbbra is perememberként számol vele, hiszen 2015-ös érkezése óta minden sorozatot figyelembe véve csupán huszonkét alkalommal küldte pályára a őt.
A távozás tehát küszöbön állhat, hiszen a játékos helyzete nem valószínű, hogy radikálisan változni fog. Ebben az esetben pedig több csapat is készenlétben áll.
A címben említett angol csapat menedzsere, Sam Allardyce állítólag kész szerződtetni a közpéppályást, és ennek érdekében akár 17 millió fontot is hajlandó a Juventus számlájára utalni, ugynakkor a Watford sem tett le Lemina megszerzéséről.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
JuventusFanatikus 2017.02.20. 15:50:32
.Bulldeo 2017.02.20. 15:59:04
4Evorg 2017.02.20. 16:01:24
The king of alibis 2017.02.20. 16:26:23
JuventusFanatikus 2017.02.20. 16:53:38
ToTTy-Juve 2017.02.20. 17:04:25
Rikoo 2017.02.20. 17:05:59
Egyébként szerintem jó játékos a Lazios, ha jól tudom a La Masian nevelkedett bár ez nem biztos.
Csak, hát neki is ugye a hozzáállása a legnagyobb problémája. De most úgy tűnik mentálisan nagyon megerősödött.
De a kettejük összehasonlításában ami még fontosabb, hogy Pjaca játékstílusa nem igazán illik a Serie A-ba.
.Bulldeo 2017.02.20. 17:19:06
Allegri nem igazán szereti az ilyen forrófejű fiatalokat, nem tudja őket jól kezelni, ezért nem csodálkoznék, ha idén Lemina, jövőre Pjaca távozna.
(Megjegyzem, ha Allegri felfogásába nem passzolnak bele, akkor jobb is őket eladni, ez egyértelmű).
Rocky80 2017.02.20. 17:54:26
Nála nem az a gond mint amit láttunk pl. Comannál, hogy egyszerűen kicsi és gyenge volt ebbe a bajnokságba; hanem azt, hogy a cselei ülnek, gyorsasága jó, elnyomni nem tudják, csak a helyezkedése, "taktikai illeszthetősége", illetve a forrófejűsége az ami miatt nem találjuk a helyét a csapatban. Ez pedig mind tanulható.
Nyilván Coman is szedhetett volna fel magára egy pár kiló izmot, de valahogy nála sosem éreztem azt amit Pjacánál, hogy "hú, ez egy kurva jó játékos lesz nálunk". Ha sikerülne beépíteni, szerintem szájtátva néznénk. Legalább olyan jó lenne mint Cuadrado, de szerintem jobb.
Az meg hogy mi illik a Seria A-ba és mi nem: valamilyen szinten az összes bajnokság már "nemzetközi", elmosódófélben vannak ezek a határok. Miért, Dybala az esernyőivel meg ilyenekkel illik ide? Inkább a spanyol bajnokságba illene, mégse rója ezt fel neki senki.
Lemina meg kb. ugyanez a kategória nekem mint Pjaca. Mutatott nagyon ígéretes dolgokat, szerintem lenne helye nálunk ha benő a feje lágya.
Egy valami viszont biztos: ha a hozzáállásuk nem megfelelő és lazsálnak, akkor valóban nincs helyük itt, bárhogy is fájna értük a szívem.
delpi0823 2017.02.20. 18:05:40
2017.02.20. 18:22:37
Rikoo 2017.02.20. 18:30:49
Dybalaval nem lehet összehasonlítani őket, mert Dybala kiváló a kisjátékban és illik a játéka az olasz focihoz, nem mellesleg a kapu előtt is jó, a bal lába pedig világszinten kiemelkedő.
Coman és Pjaca pedig területet keres a pályán amit a Serie A-ban hiába keres.
Esetleg a Napoliba vagy Romába jók lennének, mert ők sokat kontráznak.
De Coman legalább már a Bayernben bizonyított, sőt szerintem a mostani felállásunkban jobb lenne ,mint Pjaca.
Ha lehozza a szezont 0 gól gólpasszal akkor szerintem biztos, hogy nem fog maradni.
Rocky80 2017.02.20. 19:01:14
Il Principino 2017.02.20. 19:02:38
Nathas 2017.02.20. 19:15:13
Roli984 2017.02.20. 19:25:47
Flachs 2017.02.20. 19:30:27
mrdel 2017.02.20. 19:45:41
Pjaca meg inkább olyan, mint Henry - még a végén Wenger elviszi és középcsatárt farag belőle.
Coman inkább Gionvico klónja volt. - eltiportják.
delpi0823 2017.02.21. 12:13:58
Shyr Kahn 2017.02.21. 16:01:31
Meltatlanul keveset szerepelt a korahoz es potencialhoz kepest, ami benne van.