Higuaín: „Megértem a Napoli szurkolóit”
Higuaín: „Megértem a Napoli szurkolóit”

A Juventushoz igazolását követően Gonzalo Higuaínt számos kritika érte a dél-olaszországi szurkolók részéről, egyesek szerint ő testesítette meg a Napoli bátor harcát és reménységét a nagy ellenfél, a Juventusszal szemben. Az argentin válogatott legutóbbi nyilatkozata…

Iuliano: "A Juventus helyesen tette, hogy eladta Pogbát"
Iuliano: "A Juventus helyesen tette, hogy eladta Pogbát"

Mark Iuliano szerint helyes döntés volt a Juventus részéről, hogy eladta Paul Pogbát a Manchester Unitednek olyan kondíciók között, ahogy az üzlet történt. A francia középpályás átigazolási világrekordot jelentő 105 millió euróért igazolt nyáron az Old Traffordra, amit…

Inzaghi: "A Juvénak nincsenek versenytársai"
Inzaghi: "A Juvénak nincsenek versenytársai"

A Milan korábbi legendája és edzője szerint a Juventusnak hazai környezetben nincs kihívója, ennek ellenére a legjobbakat kivánja a Rossonerinek és a Lazionak. Super Pippo ugyan csak egy idényen keresztül irányította a milánói gárdát, ez azonban elég volt ahhoz, hogy edzői karrierje elkezdődjön és…

Elutasították a Juventus 444 millió eurós kártérítési keresetét
Elutasították a Juventus 444 millió eurós kártérítési keresetét

A Lazio Körzeti Közigazgatási Bíróság (Tribunale Amministrativo Regionale, rövidítve TAR) elutasította a Juventus 444 millió eurós kártérítési követelését, amelyet a torinói klub az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) és az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) ellen emelt. A Juventus becslése szerint…

Darmian visszatérhet Olaszországba?
Darmian visszatérhet Olaszországba?

Az olasz és az angol sajtó értesülései szerint a Manchester United kész megválni Matteo Darmiantól, aki akár már a januári átigazolási időszakban visszatérhet Itáliába.  Francia hírforrások szerint a manchesteri klub mestere, José Mourinho szeretné megszerezni az AS Monaco…

Alex Sandro: "Mindent meg akarok nyerni a Juvéval"
Alex Sandro: "Mindent meg akarok nyerni a Juvéval"

Az első két bajnoki mérkőzés megnyerését követően, a Juventus szombaton a Sassuolo ellen folytathatja a menetelést zsinórban a hatodik bajnoki cím felé. A csapat brazil játékosa, Alex Sandro bizakodva, komoly célokkal tekint a szezonra.  "Nagyszerű formában vagyok, s jelenleg minden egyes edzéssel…

Scholes: "A Juventus bármelyik angol csapatot legyőzné"
Scholes: "A Juventus bármelyik angol csapatot legyőzné"

A Manchester United legendája, Paul Scholes úgy véli, hogy az általános vélekedéssel szemben, az olasz labdarúgás egyáltalán nem unalmas, s a Juventus a Premier League bármelyik csapatát legyőzné. "Azt hallani, hogy az emberek arról beszélnek, az angol labdarúgás a legjobb. Én…

A csapattársak elárulva érezték magukat Pogba távozásakor
A csapattársak elárulva érezték magukat Pogba távozásakor

Paul Pogba távozása a Manchester United csapatához a korábbi csapattársait sem hagyta hidegen és a sajtó szerint Buffon és Dybala is becsapva érzezte magát. Az angol óriásklub világrekordot jelentő 89 millió fontért igazolta le a francia középpályást, s ezzel Pogba négy éves torinói kalandja véget…

Az Inter szívélyessége győzte meg Gabigolt
Az Inter szívélyessége győzte meg Gabigolt

A nyári átigazolási időszak során a Juventus által is sokáig nyomon követett Gabigol végül az Inter szolgálatába szegődött, s a Santos egykori tehetségének ügynöke most beszámolt arról is, hogy miért nem a zsinórban hatodik bajnoki címére törő Öreg Hölgy lett a befutó az ügyben. "A Juve csak tett…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása