Az olasz és az angol sajtó értesülései szerint a Manchester United kész megválni Matteo Darmiantól, aki akár már a januári átigazolási időszakban visszatérhet Itáliába.
Francia hírforrások szerint a manchesteri klub mestere, José Mourinho szeretné megszerezni az AS Monaco játékosát, Fabinhót, így megnyílhat az út Darmian távozása előtt, s az Inter, a Napoli és a Roma mellett a Juventus is nyomon követi a fejleményeket.
Előbb a Calciomercato számolt be arról, hogy a Juventus érdeklődik az olasz válogatott játékos iránt, majd ma a Tuttosport már azt is tudni véli, hogy Mourinho már áldását adta a 26 esztendős Darmian eladására, akit jelenlegi szerződése 2019 nyaráig köt a Manchester Unitedhoz.
Darmian tavaly nyáron a Torino együttesétől, 18 millió euro, valamint bónuszok fejében igazolt az angol klubhoz, s a napilap szerint januárban 15 millió euróért igazolhat vissza hazájába. Első manchesteri szezonjában 28 bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget, s ezalatt egy találatot és egy gólpasszt jegyzett.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
m.martin91 2016.09.06. 12:40:11
Lisandro 2016.09.06. 12:45:08
Sok minden fog addig történni!
babo0410 2016.09.06. 13:39:29
m.martin91 2016.09.06. 13:46:54
bulldeo 2016.09.06. 14:12:38
Már annak örült az ember, ha De Sciglio játszott helyette.
Ha már olasz wing-back, én Calabriának örülnék a legjobban (idővel mindkettőt túl fogja szárnyalni.)
JuventusFanatikus 2016.09.06. 14:39:58
Aléb 2016.09.06. 14:42:55
2016.09.06. 14:56:56
bulldeo 2016.09.06. 15:20:04
kozagaha 2016.09.06. 15:20:21
Chiellini 2016.09.06. 15:24:49
MEG leírtam, hogy hátul kicsit nagy a tömeg, erre lehurrogtak hogy én ilyen olyan meg még olyanabb vagyok.....ja meg, hogy szurkoljak másik csapatnak.
Jé eljött a szeptember Lichtsteiner nem játszik, nem lett nevezve a blben az utolsó pillanatban vinné az inter és, most meg ő magyarázkodhat és mindenki maga dönti el hogy elhiszi e a megegyezést az interrel.
Alves jobb, mint Lichti sajnos ez van viszont mi a JUVE vagyunk és tiszteljük az értékeinket(legalábbis többnyire) de még az is lehet, hogy Cuadrado játszik a másik kettő meg nem.
Középen: kell a minőségi csere, de Benatiát én annyira nem szeretem, de védőt ennyiért padra... mert ha játszik akkor ki padozik??, Rugani akkor még ennyit sem fog fejlődni...NEM BALHÉZNI AKAROK: Ha meg úgy vagyunk vele, hogy Bonu nem hozza azt a szintet a kora miatt, akkor elgondolkodhatunk Buffonon is...
A bal szél detto ugyan ez Sandro korához, posztjához viszonyítva keveset játszik, de van egy Evránk, aki azért jött, hogy játszon annyira nem rossz, de az eb-n nem szárnyalt, meg már itt is vesztett a formájából, de mégsem hozunk helyette, helyére senkit mert itt van és nem akarjuk kidobni, jaaaa és elől simán lehet hogy Asamoah lesz nem védő(már játszott azon a poszton) Pjaca mögött kicsit hátrébb.
Il Principino 2016.09.06. 17:45:13
bulldeo 2016.09.06. 17:56:55
Rocky80 2016.09.06. 19:02:26
Drotkoszoru 2016.09.06. 19:49:55
Barolo4 2016.09.07. 09:08:13
Nálam egyedül Bonu lenne tuti kezdő a védő 3-asból.
Barzát a kora miatt pihentetném gyakran, Chiellininek pedig (bármennyire szar is ezt leírni) abszolút hullámzó volt a teljesítménye az elmúlt években és rengeteg baromságot is csinál. Szóval remélem, hogy Rugani és Benatia is sok játékpercet kap majd. Forza Juventus!