Allegri: "A hatodik bajnoki cím zsinórban nem magától értetődő"

allegri_massimiliano_arc.jpgA Juventus mestere, Massimiliano Allegri a Tuttosport-nak adott hosszabb interjút, amely során szó esett a történelmi, hatodik bajnoki címről, a  jelenlegi szezonról, valamint a zebracsíkos csapat taktikai felállásáról és játékáról is.

"Ez egy olyan év számunkra, amikor a lelkesedésünknek ki kell tartania a végéig." - mondta Allegri a Tuttosport munkatársának nyilatkozva. "Amikor a pályára lépek, a hatos számnak kell az eszemben járnia. Nem a formációnak, amelyben játszunk, hanem zsinórban a hatodik Scudettónak, amelyet elnyerhetünk.

A szurkolókban égető vágy kell munkálkodjon a stadionban, hogy egy olyan címet ünnepelhessünk, amely legendás volna. Meg kell élniük minden pillanatot, minden mérkőzést. Nem magától értetődő dolog zsinórban hat bajnoki címet nyerni. 

Tavaly nem volt magától értetődő huszonhat mérkőzésből huszonötöt nyerni. Nyáron leültem, s gondolkodtam ezen, az ember csak később fogja fel. Nem magától értetődő, hogy tizenkét mérkőzésből tízet megnyerünk, ahogyan azt ebben a szezonban tettük. 

Ezek azok a dolgok, amelyeknek a szurkolóknak örülniük kellene időről időre, anélkül, hogy bármit is természetesnek vennénk. Mert együtt legendává válhatunk, ahogyan a Michael Jordan-féle Chicago Bulls is azzá vált."

A szurkolók azonban nem is az eredményeket, sokkal inkább a mutatott játékot kifogásolják. Vajon látványosság tekintetében a Juventusnak a Barcelona játékát kellene megcéloznia?

"A Juventus az a Juventus, a Barcelona az a Barcelona, míg a Bayern München az a Bayern München. A saját erősségeinkkel kell dolgoznunk, ez pedig a taktika és egy kis ravaszság, mert, anélkül, hogy elvitatnám mások érdemeit, az olaszok mindig is tudatosabbak voltak."

A Juventus talán legproblémásabb csapategysége a középpálya lett, s az utóbbi időszakban a kezdő tizenegyben többször is lehetőséget kapott a Torinóban nem túl népszerű Hernanes is. 

"Hernanest még a jó mérkőzések dacára is kritizálják. A játékosokat azért támadják, mert olyan dolgokat várnak tőlük, amelyek túlmutatnak a képességeiken. Hogyan lehetne azt kérni Evrától, hogy ugyanúgy rohangáljon fel és le a szélen, mint Alex Sandro? Patrice más erősségekkel rendelkezik.

Allegri szót ejtett a klub történetének legdrágább igazolásáról, Gonzalo Higuaínról is, aki 90 millió euro fejében érkezett a Napolitól.

"A bajnokság végén odamentünk a klubhoz és azt mondtuk: »Higuaín az a játékos, akire idén szükségünk van ahhoz, hogy megerősítsük a csapatot.« Gonzalo olyan játékos, aki garanciát jelent a gólokra, ő egy bizonyított támadó. A klub igazán jó munkát végzett. A Juve fantasztikus a tervezés tekintetében."

Vajon mi várható a taktikai felállás terén? Melyik lehet az a szisztéma, amely a Juventus védjegyévé válhat?

"Pillanatnyilag olyan csapat vagyunk, amelynek nincsen fix játékrendszere. Nem csak egyet alkalmazunk. Kiszámíthatatlanok vagyunk, ez pedig előnyt jelent. Azzal, hogy kevésbé vagyunk rendszerezettek, kevésbé vagyunk kiszámíthatóak. 

Végezetül arról kérdezték a szakembert, hogy vajon ki lesz a 2017-es esztendő főszereplője a Juventus számára.

"Pjaca lesz az." - vágta rá a választ Allegri habozás nélkül.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1611959513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvegaspy 2016.11.14. 11:37:17

Az nagyon jo ha tudunk tobb felallasban jatszani de azert csak kene egy alap. Amugy rendben van ez a nyilatkozat az uccso mondat tetszik nagyon ;)

pedronegroo 2016.11.14. 11:52:39

@Juvegaspy: A felállás önmagában nem jelent semmit, a taktika ami meghatározza hogyan játsszuk azt. Persze az közel se mindegy hogy kik képezik az alap felállást, mely játékosok mivel minden játékos más jellemzőkkel bír. Mostanában kicsit átestünk a ló túloldalára ami a rotálást illeti, sokszor akkor is variál Allegri mikor éppen sérültek nincsenek (mondjuk ez elég ritka). Amire Te gondolsz meg ami szerintem is fontos lenne az az állandóság. Hogy meg legyen az alapkezdőnk, középen ne minden héten másik összetételben szerepeljenek a játékosok stb.. azután lehetne a játékunkat is testre szabni. De ameddig valamelyik fontos láncszem mindig hiányzik valamilyen sérülés miatt addig nyögvenyelős lesz a játékunk hiába variáljuk a felállást ha egyikbe se tudnak beleszokni a játékosok így továbbra is bármi a formáció az első számú szempont marad a biztonság és az eredmény a játék meg marad olyan amilyen.

A Jordan-es hasonlat miatt most már tudjuk hogy ki miatt kosarazgathatott Dybala. :)

Juvegaspy 2016.11.14. 12:06:37

@pedronegroo: igazad van akkor fogalmazzunk ugy h kell egy Gerinc a csapatnak!

The king of alibis 2016.11.14. 12:10:50

Nincs fix játékrendszer? A mai napig a 3 védőset tolnánk ha nem lenne mindig 2-3 belső védő sérült. Kényszerből váltottál mert nem tehettél mást. Utálom ezt az önfényezést....

venember83 2016.11.14. 12:53:38

A szurkoló mindig többet vár. Egy Hernanestől, Khedirától vagy éppen Sturarótól is. Anno Padointól is. A szurkoló már csak ilyen. Anno többet vártunk Téveztől, Vidaltól és Pogbától is, nem?

babo0410 2016.11.14. 18:16:38

@Gremsperger Elemér: Nyáron nem véletlenből próbálgatott Allegri annyi felállást. Szerintem akkor is variált volna, ha nem lenne ennyi sérült.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3386) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9921) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4160) mercato (4144) nyilatkozat (7442) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4174) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása