Az Olympique Lyon elleni keret

bajnokok_ligaja_logo.jpgAz európai babérokról álmodozó Juventus az Olympique Lyont fogadja ma este, s a francia együttes elleni összecsapáson egy esetleges győzelem már bebiztosítaná a zebramezesek helyét az egyenes kieséses szakaszban, ebben az esetben pedig a hátra levő két találkozón már csak a csoport első helyének megszerzése volna a feladat.

Ahogyan azt tegnap délutáni nyilatkozatában Massimiliano Allegri megerősítette, a hosszú lábadozás után visszatérő Claudio Marchisio a kezdőcsapat biztos tagja lesz, azonban a mester nem számíthat majd a sérült Giorgio Chiellini, Marko Pjaca és Paulo Dybala játékára, a harmadik számú támadó szerepe így ismét a klub 16 esztendős tehetségének, Moise Keannak marad majd.

Az Olympique Lyonnak viszonylag friss emlékei lehetnek a Juventus Stadiumról, hiszen a francia együttes az Európa Liga 2013-14-es kiírásában Torinóba látogatott, s onnan 2:1-es vereséggel térhetett haza, így 3:1-es összesítéssel a torinóiak léptek tovább az elődöntőbe.

Az Olympique Lyon vendégjátéka a Juventus Stadium történetének huszadik Bajnokok Ligája-mérkőzése lesz, míg a Juventus legendája, Gigi Buffon századik alkalommal lép majd pályára a legrangosabb európai kupasorozatban.

A mérkőzés játékvezetője a holland Björn Kuipers lesz.

A Juventus 21 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Audero

Védők: Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Dani Alves, Rugani, Evra

Középpályások: Pjanić, Khedira, Cuadrado, Marchisio, Hernanes, Mattiello, Asamoah, Sturaro

Csatárok: Higuaín, Mandžukić, Kean

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1611920897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2016.11.02. 22:26:29

@babo0410: Azért szenvedjük végig mert Juventus szurkolók vagyunk én pl holnap 5kor kelek mégis végignézem a meccset.De attól még ami mostanában és mais muattunk az kalap szar.Buffon is megmondta ez elég Olaszországban de Európában kevés lesz...ÉÉÉÉÉS TESSSSSÉK közben megis jött a válasz MEGÉRDEMELTÜK!!!!

juve28adam 2016.11.02. 22:26:32

Gratulálok magunknak, megérdemeltük!

Watakuki 2016.11.02. 22:26:35

@babo0410: Semmi sértés, de ez most tényleg egy moslék meccs, brusztolós, nem hajt senki, ami helyzetünk van, azt elbohóckodjunk. Nem Juve ellenes ember az, akinek sikerül belátnia, mennyire nem tud a csapata. ja és 1-1.....

4D 2016.11.02. 22:26:37

Ezt megérdemeltük.

FinoAllaFine 2016.11.02. 22:26:43

Tessek bmeg. Errol dumal a blog 90%a. Babo te meg kussolhatnal.

Rikoo 2016.11.02. 22:26:44

Teljesen megérdemelt!

2016.11.02. 22:27:36

És a gólhoz asszisztált: a teljes Juve védelem, köszönjük h minket választottak.

Hoods. 2016.11.02. 22:28:13

Orulhetunk, hogy nem 1-2 oda.

babo0410 2016.11.02. 22:28:28

Marci mi a f.szt csináltál? Istenem. Sajnos nagyon visszaálltunk. Sose értettem miért nem lehet belőni legalább 2 gólt, és utána visszavenni?

Rikoo 2016.11.02. 22:28:30

Persze, Higanyt is lecsérelte Allegri, hogy véletlenül se maradjon olyan játékosunk aki képes gólt lőni.

venember83 2016.11.02. 22:28:33

Fontos az egy pont, ennyi. A Juve elöl fogalmatlan Dybala nélkül, nem csoda, hogy hátul problémák vannak.

Apuleius 2016.11.02. 22:28:43

Egy hatalmas nulla volt a mai teljesítmény, s szerintem sajnos ennyit az első helyről.

The king of alibis 2016.11.02. 22:28:55

Sevilllaban tuti kicopunk. Oda nem győzni járnak a csapatok

venember83 2016.11.02. 22:29:22

@hellan: rögzített helyzetnél sajnos ez várható idén.

FinoAllaFine 2016.11.02. 22:29:23

Bocs elragadtattam magam. Ez rohadt idegesítő..

babo0410 2016.11.02. 22:29:53

@FinoAllaFine: Vissza kéne venni a stílusból! Ettől függetlenül jó a meccs, sajna túlságosan visszaálltunk, nem kéne ennyire.

2016.11.02. 22:30:34

@venember83: No igen, vicc h 2 ember is teljesen üresen volt.

Tothtihamer 2016.11.02. 22:30:38

@Rikoo:Rúgott egy tizit. Na bumm.
Moratát mikor szidtam?

Mellesleg megérdemeljük.
Megértem azokat akik nem szeretik az olasz focit.

Rikoo 2016.11.02. 22:31:13

Az egész keretünk a védekező játékosokra épül. Nem véletlen, hogy egy kalap sz@r az egész támadójátékunk.
Míg a Real a támadókat gyűjti, nekünk 2x annyi védőnk van, mint az összes topcsapatnak.

Magyar Közöny 2016.11.02. 22:31:20

Sima meccs helyett oda a csoportelsőség,fasza baszki..

Alex8610 2016.11.02. 22:31:33

Egy agyonnyert meccset baszunk el már sokadjára és nem tanulunk belőle soha.Pedig a BL elvileg prio.Vicc gyerekek

2016.11.02. 22:32:20

Amúgy nagyon jó lenne, ha sérültjeink összekaparnák végre magukat lassan, mert az h védelembe egyedül Benatia, előre pedig Cuadrado az egy szem opció kezd idegesítő lenni.

sleepy8 2016.11.02. 22:32:32

Ezt nagyon megérdemeltük :D

2016.11.02. 22:36:02

Az kellett volna még ha összebalfaszkodjuk a végén...

juve28adam 2016.11.02. 22:36:22

Örülhetünk az X-nek a végére..

mpite 2016.11.02. 22:37:02

Köszi, ment a mixem

2016.11.02. 22:37:08

El kell gondolkozni, mert a továbbjutás meglesz, de ez a teljesítmény nem BL győztesekre jellemző.

The king of alibis 2016.11.02. 22:37:09

Jó a meccs....xd
Ez a tag nem normális. Vagy troll vagy beteg

Tothtihamer 2016.11.02. 22:37:10

Pjanictól sokkal több kell.
Higuain meg hozta ami eddig is egyértelmű volt hogy fontos meccseken egy nagy nulla!
Allegri is inkább őt hozta le mint a sérült Mandzukicot.

sleepy8 2016.11.02. 22:37:15

Allegri nem kicsit volt ideges

venember83 2016.11.02. 22:37:18

Remélem, hogy a Pescara és/vagy a Sevilla ellen már játszani fog Dybala, mert nélküle semmire sem megy a csapat Pipitával meg Mandzuval.

Barza ma kapott kötényt is, ha nem tévedek, most meg majdnem gól is született a megmozdulása után. Nem az ő meccse volt.

Hoods. 2016.11.02. 22:37:21

Sirok, siman megerdemeltek volna, hogy nyerjenek. Kik vagyunk mi, tiszta szegyen egy Lyon ellen otthon. Bl alom nevetseges..

Apuleius 2016.11.02. 22:37:29

SZÉÉÉGYEN!!!!! Egészen gyalázatos volt ez a "teljesítmény", s a két kezünket összetehetjük, hogy kihúztuk döntetlenre. Le a kalappal a Lyon előtt.

Magyar Közöny 2016.11.02. 22:37:59

Vicc,ilyen undorító szart.
Ez felér egy vereséggel, a Sevilla innen csoportelső.

Rikoo 2016.11.02. 22:38:06

Najó elmehet mindenki a picsába!:D
Ez szégyen b+!
Ebben a mezben ilyen teljesítményeket csinálni.
Evra WTF?!
Khedira?
Gusztustalan, arrogáns csapat voltunk ma.

Type-R 2016.11.02. 22:38:23

@Alex8610: és ez megy már évek óta, ebben egy dekát nem fejlődtünk.

Györijuventino 2016.11.02. 22:38:38

Sok a sérülés + olyan játékosok akik még nincsenek formában. Nagyon jókor jön a ávlogatott szünet! Remélem szinte senkit sem engedünk el a vállogatottba!
Kienegedtük a gyözelmet kezünkből sajnos!
Nézzük a pozitivat: Másodikkéntm együnk tovább mint a Bayern-Real-Napoli.
Csak a Barca-Atletico-t kell elkerülni.

Leram7 2016.11.02. 22:39:58

Hát ezt nem jól mérte ki Allegri. A második félidőben a koncentráció nem volt rendben.

Nem érdemeltünk győzelmet.

m.martin91 2016.11.02. 22:40:02

Iszonyat gyenge. Vállalhatatlan. 4 pontot szereztünk a Lyon ellen, de nem érdemeltünk egyet sem. A 13. percben le akartuk fújni a meccset, aztán a szokásos alibizés, mint a bajnokságban, feljön az ellenfél, de most nem jön a szerencsés, kiizzadt gól, nem jön semmi, sőt, a Lyon szorongat. Ez a Lyon egy fokkal sem gyengébb csapat a Juventusnál. Borzalmas állapotba kerültünk az évek során. Hol van már a Vidal-Pirlo-Pogba időszak. Összejön a mezőny, az olasz mezőny, egyre közelebb lesznek a riválisok kínai pénzen, kiöregednek a védők és Buffon, és vége. A futball ciklikus. Dybala kiesett, összeomlott a támadójáték. Pjanic formán kívül. Katasztrófa. Szégyen.

2016.11.02. 22:41:10

Idáig - a két Milánói meccset kivéve - mindig védeni próbáltam a Juvét. A Passzolás, a labdaátvétel és a helyezkedés egyenlő a nullával.

alexGicamo 2016.11.02. 22:41:40

Valaki magyarázza már el nekem , legyen szíves, hogy miért kell mindig elherdálnunk az előnyünket ?! Fúúú, de pipa vagyok ... akárcsak Maxi ! ⚽️

Rikoo 2016.11.02. 22:42:11

És azt se felejtsük el, milyen jól megünnepeltük a szülinapot. Biztos nagy buli lesz este...
Fizumegvonás garantált.

Mixbetegállat 2016.11.02. 22:42:17

@Rikoo: Pedig tanulhatott volna a bayern meccsböl.

m.martin91 2016.11.02. 22:42:37

@m.martin91: Kifelejtettem, hogy elbúcsúzhatunk az első helytől, ha nincs szerencsénk, a 16 között ki is eshetünk. Tavaly is ebbe buktunk bele, de semmit nem tanultunk belőle. Kaptunk egy könnyű csoportot, ez is kevés. Nem tudom, ki kellett volna ellenfélnek.

2016.11.02. 22:43:18

@Leram7: Most kivételesen ő sem fog kertelni, elég idegesnek látszott.

venember83 2016.11.02. 22:43:19

@m.martin91: második hely lesz, ahogy Maxi csapatainak mindig.

babo0410 2016.11.02. 22:44:30

@norbi9107: Szerintem ezt inkább nem kommentálom.
Komolyan kérdezem, ha nektek ennyire nem tetszik már évek óta szinte nagyon Ritka kivételtől eltekintve egy meccsünk sem, minek szenveditek végig. Nem kötelező. Egyébként mindig ilyenek voltunk a csoportkörben. Majd a kieséses szakaszban jobbak leszünk. Most Allegri nagyon visszaállt, sajnos 1-0 után ennyire nem lenne szabad. 2-3 gólig nyomni kéne, és utána lehet visszavenni. De ha ez nem tetszik, akkor vajon a Capello érában hány meccset ültetek végig? Ott is ugyan ez ment csak hatványozottabban. Pedig az az akkor egyik legerősebb keret volt (nem, mintha a mostani keret nem lenne top5-ös).
Komolyan nem értem, hogy mire jó állandóan kritizálni a csapatot.
Egyedül Allegri hülyeségét érheti kritika, hogy folyton visszaállunk a vezető gól után, aztán ha gólt kapunk, lehet kapkodni.

epaska 2016.11.02. 22:45:06

Na most aztán ki fogja szídni a károgókat?

Mixbetegállat 2016.11.02. 22:45:33

@m.martin91: A két végleg. Babóca képtelen felfogni hogy ma szarok voltunk.Te pedig már meg is szüntetnéd a csapatot.

babo0410 2016.11.02. 22:46:49

@Györijuventino: A Sevilla-t még megverjük, és elsők vagyunk. És még a Lyon megverheti a Sevilla-t. Nem kell rögtön pánikba esni. Nem olyan rossz ez a csapat, csak Allegrinek kéne a hozzáállásán kicsit változtatni.

venember83 2016.11.02. 22:46:53

@babo0410: nem Allegri állt vissza, hanem a csapat. Maxi ott ordibált és űzött mindenkit, de hiába. Jó edző, számos szempontból sokkal jobb Toniónál, de motiválni azt bizony nem tud, tetszik vagy sem.

Mixbetegállat 2016.11.02. 22:47:29

Bízzunk a tavaszi formaidözitésbe..Jó éjt ALL

2016.11.02. 22:47:50

@babo0410: Én sem szeretem a folyamatos kritizálást, de ez a meccs most tényleg szörnyű volt.

Rocky80 2016.11.02. 22:48:42

Nincs támadójátèkunk egyáltalán...

Ezt a hátul - meg hátra passzolgatást egyszerűen borzalmas nézni...
Vagy felíveljük és várunk vmire, vagy Sandro vagy Cuadrado megtolja a szélen és vagy be tudja adni vagy nem...

Pjanic és Khedira iszonyat gyenge.
Higany meg akar, de valahogy bizonytalanabb lett meg sutább mint volt.

Nem értem a vezetés után mit hittünk? Sokadjára csináljuk ugyanezt! Kijárna a korbács.

babo0410 2016.11.02. 22:49:46

@venember83: Ja szerinted a játékosok maguktól állnak vissza a vezetés után? Allegri üvölt, mert nem figyelnek eléggé a játékosok. És teszem hozzá jogosan. De azt nem hiszem, hogy a játékosok maguktól húzódnak ennyire vissza.

Rikoo 2016.11.02. 22:49:56

@babo0410: Nem tudom Te mit néztél.
Allegri végig ordibálta a meccset, hogy hajtsa őket előre.

Lisandro 2016.11.02. 22:52:05

Ne parázzátok azért túl ezt az x-et!
Én sem ezt vártam,de sajnos ebből most megint tanúlmi kell.Megverjük a Sevillat azt készen vagyunk.Meg az sem biztos,hogy nyernek Lyonban!Szar így lefeküdni,de annál jobb lesz a következő forduló!
Ma ez szar volt,de lehet javítani!
Forza Juveeee!

Barolo4 2016.11.02. 22:52:51

Nagyon gyenge meccs volt sajnos és nem is akartunk igazán, engem ez zavart a legjobban. A fő problémák persze megint a kp.-n voltak leginkább (bár Higany azért eldönthette volna a meccset már az első félidőben), de azért Allegrinek is van felelőssége bőven. A meccsnél már csak a kommentátor és a 'szakértők' voltak gyengébbek. Nem kell temetni a csapatot szerintem, de muszáj, hogy néhány játékos (leginkább középen) formába kerüljön, mert különben nagyobb baj lesz. Matematikailag amúgy nincs nagy jelentősége a mai meccsnek, mivel a Sevillát így is, úgy is meg kell(ene) verni a csoportelsősséghez, ami a jelen formánk alapján kurva nehéz lesz. Annak azért örülök, hogy Allegri felrobbant a végén..... Forza Juventus!

steven.h 2016.11.02. 22:54:04

Ez nem tudom mi a bánatos lóf*sz volt...ezért aztán siethettem haza mint az állat, hogy legalább a második félidőt lássam, erre ez fogad...

Legyen már január és jöjjön Witsel, mert Khedira teljesen átment botrányba, Sturarot meg hagyjuk...

The king of alibis 2016.11.02. 22:54:28

Sevillában akkor sem nyerünk, ha csak 9-en állnak ki

Rikoo 2016.11.02. 22:54:41

@babo0410: Jézusom, tehát Allegri kéri őket arra, hogy visszaálljanak. OK!
Látszik, hogy életedben nem fociztál.
Ez sokkal inkább az olasz mentalitásnak köszönhető, csakúgy, mint mindig.

alexGicamo 2016.11.02. 22:54:52

@norbi9107: Lehet, hogy 2 különböző meccset nèztünk, mert szerintem pont ő volt az egyik legaktívabb és szerintem jól is játszott .

Rikoo 2016.11.02. 22:55:03

@norbi9107: MIért ne nyerhetnénk?

Watakuki 2016.11.02. 22:56:06

A legjobb hogy amikor a kommentátor mondja, hogy a Juvétól több gólt, és több aktivitást várt volna, belül mindannyian tudtuk, hogy ez kósza álom....

Zombijuve 2016.11.02. 22:56:58

Azt hiszem most fogom utoljára leírni: mi is volt tavaly???!!!!

Mitya10 2016.11.02. 22:59:24

@epaska: +1 èn esküszöm vállalom h károgó vok xD direkt nem irtam semmit ma már mielött az 1-2 rózsaszin felhős ember le nem csesz h minek nézem ha nem tetszik :D ez nem A Juventus ez pár ember juve mezben. Ez katasztrófa. Ma leirtam a meccs elején h tetszik Sturaro. Mikor nyomott 1 balett táncot mert annyira labdaügyes magamat röhögtem ki h erre az emberre irtam h tetszik :D fateromnál néztem a meccset sok juve meccset megélt már de erre ma már nem tudott mit mondani csak bontotta a söreit és mérgelődött :D

Babo ne gyere a múlttal ennyi erővel Platini idejében meg gyönyörű focit játszottunk ez a jelen ez 1 szar ettől függetlenül mindenki ugyanúgy izzig vérig a juve család része de h te minden ki.aszott dolgot próbálsz megmagyarázni h képes vagy a blog 99% val szembe menni már beteges. FOGD MÁR FEL H EZ A JÁTÉK + FELFOGÁS 1 KALAP SZAR! november van már mindjárt féltáv és tudod mi változott nyár óta? Az időjárás barátom...

Apuleius 2016.11.02. 23:00:42

@babo0410: Őszintén mindig csodálom és tisztelem a pozitivizmusodat, de a Juve mai teljesítménye hihetetlenül gyenge volt. Az, hogy Te ezt jónak látod, számomra olyan kb. mintha valaki egy csúnya, szakállas férfira mutogatva arról beszélne, hogy az ott egy bombanő.

Györijuventino 2016.11.02. 23:09:50

Azt mondom mint eddig , hogy középre kéne két kreatív középpályás és nem lennénk nagy gondban.
Két rutinos közáéppáláyst hoznék: Yaya Toure-t és Fabregas-t.
Mindegiyk hozható és rutin és kreativitás meg minőség is érkezne!
E kettő játékos mellett 2-3 -an távozhatnának is.

patrik1112 2016.11.02. 23:12:46

Nem sokat lattam a meccsbol, de a kommentekbol sokmindent leszurtem sajnos... valaki azert leirna roviden milyen volt?

Juvegaspy 2016.11.02. 23:13:06

Hat nem razodtak fel a sracok a 2.felidore sem. Nem volt jo meccs de azert van meg ido a Sevillaig..javulni kell nem keveset

delpi0823 2016.11.02. 23:32:53

Hat gyerekek en altalaban pozitiv vagyok a csapattal kapcsolatban de ez a teljesitmeny nalam is kibaszta a biztositekot,a milan meg az inter ellen ahol kikaptunk ott se volt ennyire szar a csapat,mi jatszottunk hazi palyan de azt lehetett erezni mintha a lyon lenne,nagyon orulhettunk a vegen az 1pontnak.Gyakorlatilag mindegy hogy 1 vagy 2ik helyen vegzunk a csoportba mert ezzel a teljesitmennyel akarki ellen kieshetunk,annyi szerencsenk van hogy addig meg sok ido van es fejlodhet a csapat, sot hogy pozitivum is legyen valami a mai meccsben hogy ettol mar szarabbak nagyon nem lehetunk:)Altalaban Allegrivel egyetertek sok mindenben meg nagyon kedvelem tovabbra is tartom hogy o a megfelelo edzo szamunkra de az hogy egy ilyen fontossagu meccsen a majd 40 eves evrat kell neznem sandro helyett szinten kibaszta a biztositekot nalam,egyszeruen nem ertem miert nem jatszatja egy Pescara v chievo ellen ahol siman megengedhetjuk magunknak,de ma sandronak vegig a palyan kellett volna lennie gyakorlatilag o az egyetlen vedonk aki elesen betudja loni a labdakat mandzunak is meg higanynak is.

Watakuki 2016.11.02. 23:37:10

@Alex8610: visszaolvasva ezt a kommentet... ijesztő :D

delpi0823 2016.11.02. 23:42:12

@babo0410: Ezt ne szepitsd ezt a meccset babo ez sajnos nagyon szanalmas volt gyakorlatilag alig vartam hogy a biro lefujja a meccset es az 1 pont legalabb meglegyen.Az hogy a sevillat meg megverjuk idegenben az jelenlegi formankat tekintve kisebb fajta csodanak szamitana plane hogy a Sevilla hazai palyan top csapatnak szamit.

Rikoo 2016.11.02. 23:44:39

Előre sajnálom a szerkesztőket az Allegri meccs utáni interjú fordításáért. Mekkora maszlag szöveg már megint.
100%, hogy nem ezt mondja az öltözőben. Ez csak a nyilvánosság felé megy.

Patricco 2016.11.02. 23:46:12

Azért Alvesnek csúnyán bedagadt az arca a meccs végén!

delpi0823 2016.11.02. 23:46:19

@m.martin91: Amugy jelen esetben sztem az hogy 1 v 2ik helyen vegez a csapat az sztem teljesen mindegy mert sikerult ugy osszesorsolni a csoportokat hogy szinte mindegyik csoportban van 2 top csapat,szoval a csoportelsoseg sem garancia arra hogy esetleg konnyu ellenfelet kapnank,a legnagyobb problemank inkabb a mutatott jatekkal van sajnos.A sorsolas meg tenyleg csak a szerencsen fog mulni hogy kit kapunk.

Juveboy92 2016.11.02. 23:59:07

@Rikoo: énis olvastam a Pjanic jol mozgott a sorok közt és jó meccset játszottunk , Higuain és Mandzu egyre jobban játszik együtt dumákat, megspékelve a BLben sok múlik a szerencsén nem szerezhetünk 27 pontot de szerencsére a Sevilla elleni meccsig sok időnk van hogy javítsunk a csapat játékán dumával:))

szerintem elnézve hogy vonult be Allegri az öltözőbe ebből a nyilatkozatból csak a játék javítása érdekli őt igazán és sokan jelentős fejmosásba részesülhetnek

az mindenképp jó pont hogy Sevilla ellen már Pjaca és Dybala is felépül , ami viszont aggaszt hogy felépült Marchisio és pont ilyenkor forgatja fel a csapatot 4-3-1-2re és teszi Pjanicot megint új helyre , ahol ismét keresi a helyét Pjanic ...inkább döntse el azt az 1 posztot Pjanicnak , tegye melle Marchisiot meg vkit aki fedezi és ennyi ...én egyszerűen nemtudom elképzelni hogy Pjanic ilyen súlytalan legyen , ennél sokkal több van benne:)

Watakuki 2016.11.02. 23:59:45

Lehet hogy kapok ezért, de egyre jobban úgy érzem, Allegri képtelen a szerkezetet jól összerakni. Nagy szerencse, hogy ez eddig nem bosszulta meg magát.

epaska 2016.11.03. 00:23:55

@Mitya10: Most legalább lehet károgni anélkül, hogy elküldenének Barca meccset nézni.:) Talán egyedül Babotól számíthatunk ilyenre. :)

Azt kaptam a meccstől, amit vártam. A két legjobb játékos a padon kap helyet, amikor belehetne biztosítani a továbbjutást. A szélsőink nélkül nézhetetlen a játékunk. Pedig hogy beharangoztak minket az m4-en. Ez a semmi játék Allegri műve. Vannak sérültjeink, de ne ez legyen már a mentség! Háromszor (azaz 3x) sikerült eltalálni a kaput hazai környezetben, ebből az egyik egy kamu büntető, amit a bírók 99%-a elenged. Labdát képtelenek vagyunk birtokolni, a sebességről nem is beszélve. Ugyan ez a játék megy a bajnokságban is csak ott a szint a béka segge alatt van. Alibi labdajáratás megy minden meccsünkön, a gyengébb csapatok ellen sem bírunk réseket találni. Hatalmas távolságba egymástól a védelem és a kp, nincs kinek passzolni, Sanyi és Cuad hiányában a széljáték sem megy. Nincs már Pirlo, Marchisio pedig nem az a játékos aki képes lenne pótolni őt. Nem beszélve Vidalról és Pogbáról. Pjanicot meg lehet a Roma küldte, hogy ilyen játékkal "segítsen" minket. Eddighatalmas csalódás amit művel. Bele se merek gondolni, mi lenne ha a kolumbiait nem bírjuk megszerezni... Úgy kell ide Witsel mint egy falat kenyér! Sturarot meg remélem nagyon gyorsan elzavarják mert nem más ő mint Pideon2.0. Megnéznék egy Sturaro-Hernanes-Lemina kezdőt...Összefosná magát az ellen az biztos. Tiszta nevetséges!
Világklasszis kpból lett egy Genoa szintű híg fos semmi. Ezt nevezem csapatépítésnek! Fejlődünk mi, csak nem jó irányba.

hurbiny3k 2016.11.03. 00:47:40

Sturarot kiemelni, mint szar, nagy hozzáértésre vall..

Rikoo 2016.11.03. 01:03:53

@Juveboy92: Azért Pjanic a Romában is ilyen volt. Pont ez volt a legnagyobb probléma vele. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy mikor milyen teljesítényt fog nyújtani.
Egyébként itt most nagyon komoly probléma lehet a csapatnál. Konkrétan ez nem egy csapat volt, amit láttunk.
Nincsen támadójátékunk és ez óriási hátrány. És ami még probléma, hogy nincsenek is meg az embereink hozzá.
El kell kezdeni kreatív játékosokat is igazolni, ahelyett, hogy gyűjtjük a védőket és vkp-kat halomra.

Juveboy92 2016.11.03. 01:40:02

@Rikoo: azért Pjanic mióta Olaszországban van 34 gólt és 58 gólpasszt osztott ki 4-5 év alatt azért azt nem a szél hordta össze , rövidpasszos játékhoz és hosszú indításokhoz is nagyon jól ért , a legnagyobb probléma az hogy Marchision kívül az összes többi csapattársa csak alibi passzokra képes hátra oldalra addig Romaban Naingollannal Strootmannal Florenzivel elég jól összetudott játszani ...és ő volt a játékuk fazonszabásza is ezt jól mutatja h mióta elment Romaból azóta a fővárosiak se vmi kreatívak középen :)
a legjobban az mutatja hogy mennyire nem megy mondjuk Khediranak a kombinatív előrejáték , mikor a tiki takahoz szokott Dani Alves 1-1 passzara else indul 1 jatekos vagy lemarad róla mert nem úgy helyezkedik , pedig azokat a passzokat nem Dani rontja el hanem ő reménykedik bemne hogy a társa esetleg sok rövid passzal kihozza gyorsan

.Bulldeo 2016.11.03. 01:42:56

@Rikoo: mondjuk ha Evra helyett SAndroval állunk föl, és/vagy az egyik center helyett Cuadradoval, akkor semmit nem gyengül a védekezésünk, de támadásban már erősebbek vagyunk. Ez persze lehet csak sebtapasz.
A legnagyobb ballaszt az Khedira. Lövésem nincs, hogy mit lát benne Allegri. A leköpött, lehugyozott, kifütyült Hernyót szívesebben nézem a pályán. Khedira a jó ötletek, és sz@r kivitelezés mintapéldánya (már ha épp csinál valamit).

Rikoo 2016.11.03. 01:57:33

@Juveboy92: Nem Pjanic képességeiről beszélek, hanem arról, hogy kiszámíthatatlan, hogy milyen meccset fog játszani.
Mentálisan nincs rendben. Nem képes átlagot hozni. Vagy jól játszik és képes kulcspasszokra vagy teljesen eltűnik a mezőnyben és szinte nincs is hasznára a csapatnak. A válogatottban konkrétan csak így játszik. De még egyszer mondom a képességei alapján vitathatatlanul Juventus szintű játékos.
@.Bulldeo: Furcsa, de én is Hernyót preferálom mostmár. Khedira és Asamoah akkora flop a középpályán, hogy a csapat támadójátéka ezt képtelen elviselni és ez nagyon komoly probléma. Ha esetleg jön Witsel remélem, hogy Khedira helyett ő fog játszani és hatással lesz a támadójátékra is.

Egyébként az is érdekes, hogy mikor átállt meccs közben Allegri a 3-5-2-re még jobban szétesett a csapat. Nem tudom ez mitől lehetett, de ilyen még nem fordult elő eddig.

elnemmegyek 2016.11.03. 02:11:29

Sokakkal egyetemben engem is a mutatott jatek zavar, de nem csak most, mar 1,5 eve... kopkodtek itt sokan Vidalt meg Pogbat, de tegyuk fel, ok azert a tuzkozelbol jobban lattak mi folyik a klubnal. Az eredmenyek lehet jonnek, foleg a bajnoksagban, de ok is erezhettek, ez inkabb bruszt es izzadsag, de nem foci!!! Semmi tudatos epitkezes a csapatnal. Az Isten penzet elvertuk 5 ev alatt jatekosokra, olyanokra is, akik mar ki tudja hol jatszanak, de a jatekunk utoljara Conte elso eveben volt szorakoztato. A labdarugas oriasi uzlet, persze, de akkor is egy jatek! Lehet szorakoztatni is, sot, kell is. En bevallom, fofok a 6. bajnoki cimunkre, es ha mondjuk elerjuk a bl elodontot, ha azt ilyen jatekkal tesszuk. Ez egy hig fos!!! Es amig amitja magat a vezetoseg a beka segge alatti bajnoksag megnyeresevel, meg a majdnem tovabbjutottunk, csak pont megse dumakkal, addig ez marad.

Tothtihamer 2016.11.03. 07:34:35

@Rikoo:
"Nincsen támadójátékunk és ez óriási hátrány"

nyáron gurítottak a támadó szekcióba 115 millát. Akkor vagy te látod rosszul vagy a vezetőség b@szta el.

venember83 2016.11.03. 07:36:40

@Rikoo: nagyon remélem én is, hogy ez a helyzet Allegrivel.

Grinta 2016.11.03. 07:52:26

Ezt most elszabtuk,nem véletlenül volt mérges Allegri.Hagytuk a meccsbe visszajönni a Lyont,és ez nem profi mentalitás.Továbbjutás meglesz így is simán,Sevillában pedig egy győzelemmel átvehetjük a csoport első helyét,de nem lényeg.Olyan csapatok végez(het)nek második helyen,akikkel a legjobbaknak is meggyűlik a baja.

Trieszt120506 2016.11.03. 08:03:07

Egész évben roppant gyengén játszunk, de egyértelműen ez volt a mélypont. Még áldhatjuk az eget, hogy összelapátoltunk 4 pontot a franciák ellen, mindkét meccsben bőven benne volt a vereség.

Nem is emelnék ki senkit, annyi gyenge teljesítmény volt, de hozzáteszem, a Lyon is sokat tett ezért. Allegri is behúzhat egy strigulát a teljesen elbaszott meccsek oszlopába..

Mindettől függetlenül szerintem a Sevilla nem fog nyerni Lyonban, a Sevilla ellen az x is elég lehet. Addig viszont drasztikusan javulni kell.

MeGmOnDtaM 2016.11.03. 08:33:36

Azért ez az "égés" korántsem akkora, mint a Reálé Varsóoban :)
Viccet félretéve látszik, hogy hol vannak lyukak a csapatban és mennyire hullámzó a formánk. Volt két nagy helyzet, amit kötelező lett volna berúgnunk, de kimaradtak (lásd a Barcát a City ellen).
A védelmünk a Lyon góljánál kimaradt, ez idén nem elősször fordul elő... pedig évek óta az volt a Juve stabil pontja. Allegri nagyon dühös volt, joggal, szerintem több játékosunk is a saját szintje alatt teljesített. Van ilyen, nem lehet mindig elvárni a 100%-ot, ugyanakkor egy BL meccsre illene felszívnia magát a csapatnak. A SeriaA-ban lehet alibizni, de itt nagyon nem kéne... Adjunk időt a csapatnak, lesz ez még ezerszer jobb is!

Nathas 2016.11.03. 09:28:26

twitter.com/hashtag/sturaro

Azt is tegyük hozzá, hogy a gólnál még Sandro-nak sem sikerült a védelem vonalát megtalálni.

Bbenj 2016.11.03. 09:37:14

Sziasztok!
Èvek óta követem a blogot,olvasgatom a hireket/hozzàszolàsokat.
De a tegnap meccs utàn ugy èreztem,hogy nekem is hozzà kell szolnom olyan szinten felhuztam magam a tegnapi "jàtèkon".Azt amit a màsodik fèlidőben produkàltak az kritikàn aluli volt,egy normàlis passz nem volt,vagy ha volt az is a vèdök közt hàtul.Nem akartam elhinni,hogy ennyire beletojtak a màsodik fèliöben az egèszbe.Eddig türelmes ès elnèzö voltam hogy mostansàg elèg gyenge volt a jàtèk,de tegnap szivem szerint kivàgtam volna a tv-t annyira felbosszantott a meccs.Remèlem hamar lesz valami vàltozàs mert igy nagy gondok lesznek,de èn bizok benne,hogy lesz javulàs a jàtèkban!
Bocsi hogy ilyen hosszúra sikerült az első kommentem!
Forza Juve!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása