Allegri: "A Juventus ott van Európa legjobb négy csapata között"

allegri_max_juventus.jpgA Juventus mestere, Massimiliano Allegri a csapat új igazolásairól beszélt, s úgy véli, hogy az angol kérőkkel hírbe hozott Paul Pogbának és Leonardo Bonuccinak semmi oka a távozásra.

"Nem foglalkoztatnak az angol pletykák. Ha valakinek lehetősége adódik arra, hogy elhagyja a Juventust, az illetőnek nagyon alaposan meg kell fontolnia a dolgokat, mert a Juve pillanatnyilag ott van Európa legjobb négy csapata között." - szólt Allegri a zebramezes csapatról.

"Ez nem egy olyan klub, amely kiárusít, amely egyszerűen csak hagyja távozni a játékosait. Pogba a Juvéhoz tartozik, s végtére is ő is nyerni akar majd még egy bajnoki címet és remélhetőleg a Bajnokok Ligáját is.

Növekedett a vonzerőnk, s jobban tudatába kerültünk a képességeinknek is. Az eddigi mercatónra nyolcast adnék a tízből, hiszen olyan nemzetközi hírnévvel rendelkező játékosokat igazoltunk, mint Medhi Benatia, Dani Alves és Miralem Pjanić."

A legújabb pletykák egy csillagászati összegű ajánlatról, s a Napoli gólkirályáról, Gonzalo Higuaínról szólnak.

"Hallok a pletykákról, de egy edző vagyok, s kizárólag a csapatomra összpontosítok. Majd augusztus 31-én meglátjuk, hogy mire jutottunk. A klub összpontosít az átigazolási piacra, s mindig jó munkát végez. Természetesen a nagy bajnokokat mindig tárt karokkal várjuk, mivel ahhoz, hogy a legmagasabb szinten is versenyképesek legyünk, minőségi játékosokra van szükségünk.

Már a kinevezésem legelső napjától jelentős lépéseket tettünk előrefelé. Ez a Juve fejlődött önbizalom tekintetében. Az első évben kozmikus méretű volt a pesszimizmus, s ijesztő negativitás övezte a félelmet, hogy még a Bajnokok Ligája csoportköréből sem jutunk tovább. Onnan azonban utazásra indultunk, amely növelte az önbizalmunkat. Egy olyan csapatnak, amely számos siker után áll, ismét a megfelelő mentális erővel kell kezdenie, arrogancia nélkül. 

Daniel Alves tapasztalattal és technikával rendelkezik. Stephan Lichtsteinerrel együtt komoly nyomást gyakorolunk majd a széleken. Pjanić a védelem előtt és trequartistaként is képes játszani. Bármire képes, mert mindent tud a labdarúgásról, s így nem jelent problémát számára, a pálya bármelyik területén kell is játszania. Ráadásul még csak 26 éves, így még képes tovább fejlődni.

Paulo Dybalát már ismerjük, fantasztikus képességekkel és nagyon tiszta céllal rendelkezik: hogy a világ egyik legjobb játékosa váljék belőle.

Nem lenne korrekt azt mondani, hogy még két-három játékosra volna szükségünk, különösképpen, mert nem kívánok átigazolásokról beszélni, azonban a klub jó munkát végez, s tudja, hogy alternatívákra van szükségünk.

Hogy ez-e a legerősebb keretem a Juventusnál? Minden csapat különböző, azonban ez rendkívül erős, s szerencsés vagyok, hogy nagy bajnokokat edzhetek.

Pjanić azt mondta, hogy nem lepődne meg, ha Higuaín a Juvét választaná? Nos, ennek a klubnak mostanra egész más a vonzereje, így érthető a hozzáállás.

Nehéz szezon lesz, mert a léc magasabbra került Olaszországban és Európában is. Eufóriát látok-e a szurkolók körében? Az eufória a fűszer az életben, nélküle nem nyújthatnánk jó teljesítményt."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr48896984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2016.07.17. 20:59:28

Finoman utalt rá, hogy Pogba még 1 évig maradhat? :) (bárcsak több lenne)

Mixbetegállat 2016.07.17. 21:04:10

@MdewC: Inkább arra utalt hogy Pogba jó nagy f@sz ha elhagyja szíve hölgyet.

Mixbetegállat 2016.07.17. 21:05:54

Remélem már nem kell sokáig ezen az idióta Higuain -os témán ugrálni.

Trieszt120506 2016.07.17. 21:16:08

Ha megoldjuk valamilyen szinten a csatárposztot, és Pogba marad, akkor azt mondanám, hogy a Real-Barca-Bayern trió mögött, kb az Atletcóval egy szinten vagyunk. Persze azt még nem tudjuk, hogy milyen lesz a City Peppel, a PSG Emeryvel.

Leram7 2016.07.17. 21:41:19

Azért 10 ből 8 a mercato, mert bár Pjanic szenzációs igazolás. Morata és Cuadrado még nem lett pótolva.

Nagyon örülnénk egy gólvágó csatárnak és szerintem Allegri is!

Juventino73 2016.07.17. 21:42:45

Idei 25 fôs álomkeretem a Lega Cslcio elôírásait is figyelembe véve (4 saját nevelés). Cuad és Icardi ebbôl nagyon bizonytalan, Higanyt tülárazottnfk tartom:

Buffon, Mirante, Audero (3)
Alves, Lichtsteiner, Barzagli, Benatia, Bonucci, Chiellini, Rugani, Evra, Alex Sandro (9)
Khedira, Sturaro, Marchisio, Lemina, Marrone, Pogba, Asamoah, Pjanic (8)
Cuadrado, Dybala, Pjaca, Mandzukic, Icardi (5)

MdewC 2016.07.17. 22:07:30

@Leram7: Kurvára itt van a lényeg, akár mennyire is ...

Mixbetegállat 2016.07.17. 22:31:51

@MdewC: Dybala nem lesz rosszabb mint tavaly, Pjanic is hozzá fog tenni gólokban,és passzokban kőkeményen. Érkezik még egy brazil gólvágó, és egy Horvát kavarógép. Kire lenne még szükségünk?Szörnyű belegondolni hogy a legerősebb riválisunkat megtámogatjuk közel 100misivel..Különben is Dybala ne házon belül versenyezzen a gólkirályi címért..

MVPP 2016.07.17. 22:44:01

@Juventino73: Tökéletes, viszont én Asamoah helyére hoznám mondjuk Diawarát vagy inkább megtartanám Mandragórát. Sajnos a ghánai már nem a régi, és úgy érzem ha rátalál régi formájára, azt már nem Torinóban teszi, hanem Londonban.

Rikoo 2016.07.17. 22:53:41

@MVPP: bízzunk benne! Én nem örülnék, ha megint felbolygatnák teljesen a keretet. Az eddigi edzéseken nagyon jól mozgott. Egyébként Mandragora játszhat a 25-ös kereten kívül is, mert 21 év alatti.

MVPP 2016.07.17. 23:10:49

@Rikoo: Tény hogy a kevéske videó alapján úgy tűnt hogy akár formába lendülhet, de valahogy nem érzem azt hogy visszanyeri a "Conte formáját". Persze ha marad, és jól teljesít boldog leszek, és nyilván ezt kívánom neki is.

Grinta 2016.07.17. 23:16:18

@Rikoo: Egyszer írtad hogy valami egészséggel,vagy mozgással kapcsolatos dolgot tanultál-pontosan nem emlékszem melyik,remélem nem írtam nagy hülyeséget-Asamoah-val kapcsolatban kérdeznék.Miért ilyen a mozgása...?Olyan fura.Konkrétan értem ezt akár a kocogására is.Túl kötött az izomzata?

Rikoo 2016.07.18. 00:32:53

@Grinta: inkább túl sok izom van rajta és ezáltal ilyen a mozgáskultúrája. Ha szálkásabb lenne, nagy valószínűséggel kicsit megváltozna a koordinációja is.
A legjobb példa C.Ronaldo. Nézd meg Manchesterben, hogy játszott és 5 évvel később Madridban. Teljesen megváltozott a játékstílusa is, mert túl sok izmot növesztett és nem bírta a teste ugyanazt a mozgást végezni. Eredményesség szempontjából ő jól jött ki, mert nem cselez annyit meccsenként, hanem a helyezkedésre összpontosít jobban. Kivácsi lennék akkor is ez történt volna-e, ha nem szed fel annyi izmot 2010 környékén. Lehet a mai napig csinálná a hülye cseleit.:)

Barolo4 2016.07.18. 00:41:55

Teljesen igaza van a mesternek! A Juventus már bizonyított az utóbbi években (is). Az angol csapatok idén megint nagyot fognak erősíteni, de teljesen kiszámíthatatlan, hogy melyik lesz képes esetleg a top csapatokhoz közelíteni. Én pl. azt várom, hogy vagy Mourinho vagy Conte bukni fog. Foeza Juventus!

rockitbaby 2016.07.18. 06:05:06

@Mixbetegállat: Azt mondom, hogy amennyiben valóban nem igazol ide - a hírek egyre inkább erre engednek következtetni -, akkor csak elterrlésnek használjuk. Annak ellenben beláthatod, hogy tökéletes, mert napok óta semmi másról nem lehet olvasni/hallani :)

Grinta 2016.07.18. 07:46:10

@Rikoo: Köszönöm a válaszod!Először is leszögezném hogy cr-t ki nem állhatom.De szerintem nincs rajta túl sok izom,simán tudná csinálni azokat a bizonyos hülye cseleket.Soha nem felejtem el,ami egy angol kupameccsen történt,biztos vezetésnél ment a tingli-tangli,az angol bekk meg odament,és gyakorlatilag derék tájon rúgta..és mint aki jól végezte dolgát le is ballagott a pályáról.Természetes hogy átalakult a játékstílusa,Ronaldinhonak is alakult,már nem volt olyan mint a Psg-s korszakában,vagy a Barcelonai karrier kezdetén.Megértették vele az edzői,meg talán saját maga is,hogyan fejlődhet tovább.Továbbítania kell a labdát időben,de mindezt úgy hogy ne menjen a játéka rovására

Grinta 2016.07.18. 07:46:59

@Barolo4: Vagy mind2,mert az is benne van bőven

Roli984 2016.07.18. 08:56:16

Érdekes, hogy Pogbáról nem beszélt...

MdewC 2016.07.18. 09:33:48

@Mixbetegállat: a brazil srác még egyáltalán nem biztos. Sajna.

Ravanelli 2016.07.18. 09:48:25

@Trieszt120506: A City egy "csinált"csapat,komoly hagyományok nélkül.Vásárolnak összevissza.Szerintem nemzetközi szinten sosem fognak számottevő eredményt elérni.Ha már Manchester,akkor inkább a megújult Unitedtől tartanék.A PSG pedig Ibra személyében elbukta az egyetlen világklasszisát,Cavani sem biztos,hogy marad,úgyhogy velük sem számolok komolyabban.
Juve,Real,Barca,Man.U.,Bayern.

biancineri101 2016.07.18. 10:15:59

@Ravanelli:
A MU még nincs ott, max jövőre, ha BL is lesz, de szerintem akkor se jutnak tovább a 16-ból: sok a tapasztalatlan játékosuk és Ibra se fog fiatalodni addig.
Ők most újra kell, hogy kezdjék.
Ami nekünk jó lehet, hogy Az angoloknál most olyan durva rivalizálás fog menni, akár csak az első 4 helyért, hogy nekik nem nagyon marad majd erejük a BL-re.
Most azt mondom, hogy addig nem eshetünk ki a BL-ből, amig a Barca, Real, Bayern párossal nem találkozunk, sőt még ellenük is van esélyünk!
Azért a kapus+védelmünk a legjobb a világon. A középpálya is kifogástalan így Pjanic érkezésével. A támadósorba kell már csak egy épkézláb játékos.

Hiribi27 2016.07.18. 10:18:09

@Ravanelli: már bocsi, a Manu-val hol számolsz? A City meg Peppel lehet veszélyes. De csak lehet.

Ravanelli 2016.07.18. 10:25:07

@biancineri101: Azért még az a nem mindegy,hogy Pogba megy- e,vagy marad.Ha az utóbbi,akkor már tényleg csak egy klasszis csatár kell.
Ha viszont nem...
Kante már elkelt,Sissoko tán még nem,de hogy a kettő együtt sem ér feleannyit se,mint Paul,na az tuti.
Hiába kapnánk érte 125- öt,ha pótolni meg nem tudjuk.
BL győzelemhez Pogba is kell.

Ravanelli 2016.07.18. 10:30:09

@Hiribi27: A ManU nem egy csinálmány,mint a City.Ibra fosni fogja a gólokat.Pénzük akad rogyásig és van egy klasszis trénerük.Vagy lehet,hogy azért kérdezed,hogy "hol számolok",mert nem BL- ben indulnak?Utóbbi esetben elnézést,mert gőzöm nincs az angol fociról.Hihetetlenül nem érdekel...

Hiribi27 2016.07.18. 10:57:06

@Ravanelli: igen, elsősorban a Bl-indulás hiányára utaltam. Ebben az évben a Manu nem lesz még ellenfél. Ibra 1 évre írt alá, úgy tudom, tehát jövőre már nem lesz. Van pénz, ezt biztos, de zsozé "fénye" is megkopott már. Egyébként meg az utóbbi években igenis "csinált" csapat benyomását kelti a menju. Koncepció nélküli igazolások sora, buko menedzser.

Rivendell 2016.07.18. 11:59:10

@Hiribi27: pl én azt is elképzelhetőnek tartom,hogy a mostani szezonban se lesz meg nekik a top4 és Ibra ide meg oda bukta még 1 év BL. Elég kiegyensúlyozott a PL,egyformán közepes erősségűek a top csapataik

Hiribi27 2016.07.18. 12:13:57

@Rivendell: én sem tartom kizártnak ezt. Ezért nem is értem, h Pogbának miért lenne opció most a menju??

steven.h 2016.07.18. 12:28:36

@Hiribi27: Hát a haza fanatikus menju szurkolók szerint ezért opció

Csak a legjobbak :D :
Előszó: Allegri ezen nyilatkozatának ezt a címet adta: Allegri: "Pogba számára visszalépés lenne a United" mindenki döntse el, mondott-e ilyet...szerintem nem

"Visszalépés???? Hát nem azért, de egy olasz liga az a nagy visszalépés.... fos liga, az orosszal karöltve.... Persze elismerem BL-ben az angolok se remekelnek, de bár hogy nézem 100-szor izgalmasabb liga az Angol mint az Olasz.... Különben meg csak gratulálni tudok a MU-nak úgy eladni egy játékost hogy nem kötünk ki rá semmi feltételt.... Kezdjük azzal lehetett volna egy olyant hogy csak mi vehetjük meg vagy is mi szavunk az első...." Ő róla például süt, hogy azt se tudja Pogba hogy került a Juvéhoz

"ez hulye... a United nagyobb klub mint a Juve szoval fogalmazzunk ugy h Pogbanak jot tett a Torinoi edzo tabor ; )"

"Sebaj mikor majd a szezon végén behuzzunk mi 3 kupát és ők csak egy scudetto-t akkor majd sajnálni fogja ő is ..."

steven.h 2016.07.18. 12:29:19

@steven.h: Lemaradt, hogy egy ManU oldal adta ezt a címet

Hiribi27 2016.07.18. 14:25:27

@steven.h: jót nevettem ezeken a kommenteken, köszi! :D

MDaniel98 2016.07.18. 19:32:14

@Juventino73: Olyan forgatókönyv szerintem nem létezik, hogy Icardi, Mandzu és Dybala egy csapatban játsszon.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása