Pepe: "Mentális szakadék van a Juventus és a Roma között"

pepe_simone_golorom.jpgA Juventus egykori játékosa, Simone Pepe, aki a zebramezes csapat öltözőjében és szurkolói körében is nagy népszerűségnek örvendett, új csapatával, a Chievóval az AS Roma ellen készülődik, s a mérkőzést megelőző nyilatkozatban szó esett a Juventusról is.

"Azzal a céllal lépünk pályára, hogy jó eredményt akarunk elérni." - nyilatkozta Pepe az Il Messaggero munkatársának. "Spalletti teljességgel megváltoztatta a Romát övező légkört. 

A Szczęsny-nek lőtt góllal újraindítottam a pályafutásomat. Ez szinte sorsszerű volt, habár a Roma szurkolói azt gondolhatták: »Nézzétek csak ezt a fickót, két éve nem is játszik, aztán idejön és betalál ellenünk.«.

Még mindig nagyon közeli kapcsolatban vagyok az egykori csapattársakkal a Juventusnál. Szoktunk chatelni, úgy, hogy mindannyian halljuk egymást. 

Ismét kivételes teljesítményt nyújtottak. A Juventus szurkolói szeretettel emlékeznek rám, s ez büszkeséggel tölt el, különös tekintettel arra, hogy nem vagyok akkora bajnok, mint a többiek. 

A Roma és a Juventus közötti űrt az a mentális szakadék eredményezi, amit nem lehet megmagyarázni. Ez olyasvalami, amit átvesz az ember, része a klubnak. A győzelem normává válik. 

Azután az, hogy hét-nyolc olasz játékos is ott van, segítséget jelent. Egyedül mi vagyunk azok, akik képesek elmagyarázni a külföldi játékosoknak, hogy bizonyos dolgok miként működnek."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr158691358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzDöme 2016.05.06. 13:22:45

Abszolút igaza van!! Nagy kár érte, pontosabban a korábbi sérüléséért :( Forza Pepe!!

mpite 2016.05.06. 14:08:45

Hát igen, kiegészítő embernek jó lett volna még egy darabig, tényleg kár a sérüléséért. Nyilván a BL-ért küzdő csapatban nem sok helye lenne viszont, még a cserepadon sem.

Ettől függetlenül üde foltja volt a pár évvel ezelőtti csapatnak és jó látni, hogy ő is jó szívvel gondol vissza, ráadásul önkritikája is van. "Nem vagyok akkora bajnok"="nem vagyok elég jó" :)

MdewC 2016.05.06. 14:27:05

Nekünk nagy bajnok vagy PEPITO! :)

Hajrá!

babo0410 2016.05.06. 16:12:33

Én mindig imádtam.

keshudioo 2016.05.06. 16:53:34

Való igaz, Pepe képességei jóval elmaradnak a jelenlegi kezdőjátékosainkétól, de a golfozó szolgáltatott nekünk pár kellemes pillanatot az évek során. Lehetetlen nem szeretni.

Grinta 2016.05.06. 18:12:29

Óriási karakter,aki tisztában van az erősségeivel...mókamester

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása