Az olasz válogatott szövetségi kapitányát, Antonio Contét vasárnap Londonban látták, s az itáliai sajtó egybehangzóan úgy véli, hogy a Juventust zsinórban három bajnoki címre vezető szakember hétfőn aláírja szerződését a Chelseanél.
Már korábban hivatalossá vált, hogy a nyári Európa-bajnokságot követően, Conte távozik a nemzeti csapat éléről, ezt maga a Juve egykori mestere, valamint az olasz szövetség elnöke, Carlo Tavecchio is megerősítette.
Ugyan a következő állomás még kérdéses volt, azonban már hetek óta nyílt titok, hogy a Chelsea vonzó ajánlattal, tárt karokkal várja a mestert.
A Sky újságírója, Gianluca Di Marzio tegnap arról számolt be, hogy Conte feltűnt Londonban, s hétfőn az aláírások is felkerülnek majd a szerződésre. A pletyka azóta futótűzként futott végig az olasz médiában, s a Sky Sport Italia és a La Gazzetta dello Sport is beszámolt róla.
Egykori játékostársa és mestere ügyében elmondta véleményét a Juventus legendája, Alessandro Del Piero is, aki úgy véli, hogy Conte sikeres lehet a londoni kékeknél.
"A Premier League tökéletes választás lehet Conte számára, az ambíciója és az elszántsága miatt, valamint, mert a munkának szenteli magát." - nyilatkozta Del Piero a Fox Sports kérdésére válaszolva.
"Conte egy rendkívül kommunikatív edző, csak meg kell nézni, hogyan adja át az elképzeléseit a csapatnak. Nyelv tekintetében kevésé áll jól, mert az angol nyelvtudása nem túl erős. Angliában más jellemzőkre van szükség, mint Olaszországban vagy Spanyolországban, azonban a Premier League megfelelő számára."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Barolo4 2016.04.04. 12:41:50
Juvegaspy 2016.04.04. 12:46:51
ovaentat besök 2016.04.04. 13:00:03
Mindenki leírja, (köztük én is) és lehet azóta ismerve a habitusát a sajtótájékoztatón majd folyékonyan válaszolgat a feltett kérdésekre.
Nathas 2016.04.04. 13:03:38
Talán a Chelsea-nek pont egy ilyen edzőre van szüksége, aki kiordít belőlük néhány pontot.
SzDöme 2016.04.04. 13:35:35
Mindenesetre szurkolok és Contének is a Dinamo-nál.
SzDöme 2016.04.04. 14:17:28
De ez mind összefügg az általános Serie A szinttel valamint a széthúzással. Sokan mondják a gáncsoskodás magyar tulajdonság, de ez nem így van. Egyszerüen csak emberi sajátosság. Mindenhol jelen van a világon. Sajnos mostanában mi olasz szurkolók erösen érezzük ezt (is). Amúgy nem értem miért nem mernek/akarnak a fiatalok felé nyitni a nagyobb csapatok is (a Juve mellett). Olcsóbb megoldás (most amúgy sincsenek elengedve pénzzel a csapatok), már közép távon is eredményre vezet, hasznos lehet, valamint a válogatott miatt is kellene. Nem gondolom, hogy valaki "föntröl megtiltaná" ezt a klubvezetöknek. Egyszerüen csak balf...ok ... vagy mittomén. Komolyan nem értem. Például most a Milan vagy a Lazio. Simán ráfeküdnék mostantól a fiatalok képzésére és komoly eséllyel lehet majd 6-7-8 év múlva egy fiatal gerincem egy sikeres és jövedelmezö klub hosszútávú müködtetésére. Ja hogy addig valószínüleg menne tovább a fingfürészelés náluk, mint most?? Valamit valamiért. A foci üzlet, tehát befektetésekre van szükség. Mondjuk Berlusconi-tól nem várom, hogy hirtelen így kezdjen gondolkodni. Soha nem is tette. Inkább járt az esze a fiatal csitriken...
...na jól van nem polemizálok tovább... elég belölem :) Elfogyott a betü számom mára :D
rockitbaby 2016.04.04. 15:00:41
Kis szarkazmussal vegyített nyári óhaj: remélem a lieblingjeit viszi magával - aka Padoin.
Pavel1988 2016.04.04. 16:18:45
Közepes keretet nagyon jól tudta nálunk fejleszteni, de ez azért más lesz. Most megmutathatja hányas a kabát, nagy fába vágta a fejszéjét.
Sok szerencsét neki, örüljünk Allegri maradásának!
Leram7 2016.04.04. 17:33:26
Pénzt kapni fog, alapjáraton egy nagyon jó keret van a chelseanél.
Hazard, Costa, Fabregas, Azpilicueta, Oscar, Willian..... Nagyon jó játékosok.
A szivet és a büszkeséget meg majd Conte adja nekik.
alexGicamo 2016.04.04. 17:38:29
Nem azt mondom, megjegyeztem magamnak, de már nincs bennem harag.
Sok sikert kívánok neki Londonban,én nem féltem !
Tuti megállja a helyét ott is !
Ja, bírtam én is az én DRÁGA ALEXEM szurka-piszkáját ! xD
FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!