Friss hírek támadókról

lavezzi_ezequiel_integet.jpgEzequiel Lavezzi ügynöke nemrégiben talán figyelmeztetésként arról beszélt, hogy pártfogoltjának az átigazolása hamar végbemehet, és a nyilatkozat célpontjai az Inter és a Juventus, illetve feltehetően a PSG vezetői voltak.

Az argentin támadó szerződése a nyáron lejár, ezért is került ismét képbe a Serie A két jelentős képviselője, amely csapatok egyaránt örülnének egy kis plusz kreativitásnak a támadórészlegben.

„Az Inter és a Juventus? Nem tudunk semmit, azonban rendkívül hamar pont kerülhet az ügy végére.” - mondta Alejandro Mazzoni a Le10Sports munkatársának.

Friss olasz hírforrások szerint a Juventus készen áll már most lépéseket tenni Pocho megszerzése ügyében, azonban az Inter inkább várakozó álláspontban lenne júniusig, amikor ingyen leigazolhatja a futballistát.

A Juventust érintő további hírek is napvilágot láttak, és ezek szerint az olasz csapat kizárólag harmincmillió euró fejében hajlandó elengedni fiatal csatárát, Simone Zazát a West Ham vagy Crystal Palace együtteséhez.

A csatár a nyáron érkezett a Sassuolo együttesétől, és már öt gólnál jár mindössze tíz tétmeccs alatt, bár a legtöbb esetben cserepadról kapott lehetőség.

A huszonnégyéves futballista a hírek szerint sokkal több játéklehetőséget kíván magának kiharcolni a 2016-os EB-keretbe kerülés érdekében, és úgy tűnik, hogy egyes angol csapatok, így a West Ham United és a Crystal Palace kész is ezt biztosítani a futballistának.

SportItalia és egyéb olasz hírforrások friss beszámolója szerint a Juventus csak abban az esetben hajlandó megválni Simone Zazától, ha az érdeklődő fél harmincmillió eurót vagy legalább huszonötmillió eurót és teljesítmény függvényében további bónuszokat kínál a játékjogért cserébe.

Az olasz klubvezetés így próbálja megkönnyíteni saját helyzetét, amennyiben a csatár elhagyná a keretet, hiszen a fenti összegből már könnyebben kereshetne másik csatárt a fiatal olasz helyettesítésére.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr88228952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babo0410 2016.01.03. 11:53:02

Szerintem kamu, és nem megy el Zaza. Nem is akar szerintem. Én csalódott lennék, ha mégis menne. Nem engedhetjük el. Ilyen jó cserénk rég volt. Én adnék neki több lehetőséget.

m.martin91 2016.01.03. 13:16:28

Menjen már valahova ez a büdös, semmirevaló Lavezzi, aztán legyen vége az idióta pletykáknak.

danimester1 2016.01.03. 13:29:30

@babo0410: Szerintem neki eltökélt szándéka hogy menni akar,sőt a hírek szerint maga kérte a vezetőséget,hogy engedjék el.Ha valaki menni akar azt nem szabad marasztalni vagy kényszeríteni,a vezetőség meg nagyon jól csinálja ha megkéri az árát.30M-ból már lehetne pótolni ha nem is csatárt,de egy minőségi kp.-t lehetne hozni.Ezt támasztja alá az állítólagos 30+-os ajánlat a törökért (mégha nem is engedik el télen),valamint az Isco felé fordult érdeklődésünk,még akár Oscar is lehet célpont.Szerintem ők Zaza árát már elméletileg be is forgatták a csapatba,ha nem kapnak megfelelő ajánlatot,akkor marad még úgyis ha nem tetszik neki.A távozásával pedig maradna a megszokott Mandzukic,Morata duó,amit egy sérülés esetén kiváltana Max egy egycsatáros felállással vagy hoznának valami Matri figurát fél évre kölcsön.Egyelőre sok a ha és a pletyka,de időnk van még.

KysBé 2016.01.03. 15:56:04

Megy Zaza is 30-ért és Morata is.
60 millából kapunk egy klasszist + apróért Matri ( 4. csatárnak tökéletes )

DegerFaCan 2016.01.03. 16:12:38

@KysBé: Zaza már egy klasszis :D tessék

Rivendell 2016.01.03. 16:23:15

@KysBé: most nem azért,de Morata-ért ki adna 30-at? max Wenger az a baj,hogy nem nagyon vannak klasszis csatárok ártól függetlenül + ezt a Zazat akkor engedném el,ha az árát 1 szervezőbe,vagy kreatív kp-ba forgatnánk be és a másik 30-as menne 1 csatárba,felesleges lenne 2 játékos árát 1-be fektetni,mikor Zaza ha azt vesszük egész korrekten teszi a dolgát,

ui: hirtelen nem is tudnék olyan nevet mondani,aki klasszis lenne csatár poszton,vagy legalább magasan klasszis jelölt,nagyon max az a belga csoki

Juveboy92 2016.01.03. 16:55:49

@Rivendell: Morata csak a Realnak 30-35 elmondta az ügynöke is, minden más csapatnak a 80 milliós kivásárlási ára lép életbe melyből 1/3 a nevelőegyesületének jár

Rivendell 2016.01.03. 17:01:58

@Juveboy92: akkor ránk fog rohadni:DDD senkinek nem érne Wengeren kívül 30m-t se,csak hát ugye neki nagy szerelme a spanyol.

DegerFaCan 2016.01.03. 17:41:30

@Rivendell: hát Benzema helyett el tudnám képzelni...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása