Raiola: "A Barcelona továbbra is egy lehetőség Pogba előtt"

pogba_paul_levegoben.jpgPaul Pogba ügynöke, Mino Raiola úgy látja, hogy az FC Barcelona továbbra is lehetőséget jelent a francia középpályás jövőjének szempontjából.

"Tudjuk, hogy Paul Pogba volt Joan Laporta legfőbb célpontja." - szólt a katalán szálról Raiola az RMS Sport-nak nyilatkozva. "'Azonban akár Laportával, akár valaki mással, ez továbbra is egy lehetőség. A Barcelona jelenlegi vezetősége is találkozott a Juvéval, de nem szerezhették meg, mivel januárig el vannak tiltva az átigazolásoktól. 

Majd meglátjuk, hogy mi a Barcelona terve, s mi Paul terve. Minden ajtó nyitott minden klub számára. Most nyáron a fiatalember úgy döntött, hogy marad még legalább egy évet a Juventusnál. Mindig tiszteletben kellene tartanunk a játékos akaratát, ha ő a szívére hallgatva hoz döntést." - mondta Raiola ügyfele maradásáról.

"Mindig is azt mondtam, hogy számomra Paul olyan, mint egy Basquiat festmény. Nagyon drága. A Rolls-Royce-nál azt mondják, ha valakinek meg kell kérdeznie, hogy az autó mennyibe kerül, az azt jelenti, hogy nem engedheti meg magának.

Nem nevezhetünk meg összegeket, de tavaly a Juventus nemet mondott 85 millió eurós ajánlatokra. 100 millió €? A Juve mindig is azt mondta, hogy ez az az összeg, amennyit akarna. Ez is egy módja annak, hogy kijelentsük, ő a egyik legjobb játékos a földkerekségen. 

Nem hiszem, hogy az Európa-bajnokságnak hatása lesz majd az értékére. Ő már befutott, mindenki láthatta, hogy mire képes. 

Amikor elhagyta a Manchester United-et a Juve kedvéért, a szívével döntött, s ez így lesz majd a következő klubja esetében is. Anglia vagy Spanyolország? Vannak mások is, akik megengedhetik maguknak a leigazolását. A Bayern München és a PSG is képes erre."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr178031504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

malloy_ 2015.10.29. 18:41:28

Pogba most feladja a leckét Raiolának is keményen!! :D

MarekCsont 2015.10.29. 18:43:59

Tehát nyáron megy... Borítékolható :D

alexGicamo 2015.10.29. 19:11:31

Raiolánál beakadt a lemez ...

Tony. 2015.10.29. 19:43:49

Legalább jövő nyáron magyarázkodni sem kell majd. Egy mindenféle európai kupáról lemaradó, ezáltal nyáron erősíteni képtelen romhalmazból könnyebb eligazolni.

pedronegroo 2015.10.29. 20:55:24

Aranyos srác ez a Pogba, de a csapatnak férfiakra van szüksége.

BigP86 2015.10.29. 22:57:12

Remélem is hogy sok aukció lesz a nyáron es a kedves "Rájolá" elviszi messze a 100 milliós festménykéjét.
@pedronegroo: +1.

4Evorg 2015.10.30. 08:00:37

Egy-két ember k*rvára magába nézhetne itt. Tavaly-tavalyelőtt még szopkodtátok, most hogy szarul megy a csapatnak (és neki is formaingadpzása van) már elüldöznétek.Bár ti mindenkit elüldöznétek (Allegri, Marchisio, Khedira, Pogba, Zaza stb.).

Meg sem érdemlitek, hogy itt maradjon.

Forza Juve! Forza Pogba!

Szabolcs Borbély 2015.10.30. 11:01:00

nem tudom miért kezelitek Pogba személyét úgy mint egy közellenséget

KINGovHELL 2015.10.30. 11:39:58

@4Evorg: Osztom a véleményed. Az utóbbi időkben felvett stílus a blogon elég röhejes. Persze nem minden alap nélkül történt, de gyakran túlzó és érthetetlen. Ez a felfogás elég erősen utat tört magának ebben a közösségben. Összességében remélem Pogba formába lendül rövid időn belül. Mindkét esetben (megy/marad) ezzel nyernénk a legtöbbet.

MDaniel98 2015.10.30. 11:43:18

Ha valaki 100 milliót ajánl érte azonnal el kell adni, ez egy akkora összeg amennyiből már rendbe lehet tenni a csapatot. Az ő hiányát sokkal kevésbé érzékelnénk, mint Vidalét vagy Tévezét.

KysBé 2015.10.30. 18:17:47

@Juventus FC 15: Pogbáért jó ha 40 millát kapunk majd!!!!!!

MDaniel98 2015.10.30. 18:25:07

@KysBé: A jelenlegi gazdasági helyzetben még találunk akkora balekot, aki kiad érte 70-80-at, ebben egészen biztos vagyok.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása