A számos klubot és országot megjárt olasz szakember szerint a Juventus képes megfordítani a helyzetet, azonban a bajnokság nézőszámairól már nem nyilatkozott ilyen pozitívan a tréner.
Az egykori Roma, Juventus és Milan tréner a Tele Radio Stereo 92.7 adásában beszélt a jelenlegi szezonról, illetve a meccsekre kilátogató egyre kevesebb ember jelentette problémákról.
„Érdemes figyelni a Juventusra, mivel képesek visszatérni, megvan ehhez minden szükséges képességük.” - mondta Fabio Capello.
„Számítottam problémákra a Juventus háza táján, mivel három rendkívül fontos játékost veszített el a csapat Arturo Vidal, Andrea Pirlo és Carlos Tévez személyében.
Érkeztek játékosok a helyükre, azonban időre van szükség az új játékosok beépítéséhez. Aztán pechükre számos sérülés is hátráltatta a csapatot. Azonban az idő előrehaladtával képesek a megfelelő kombinációt megtalálni, amely versenyképessé teheti a csapatot.
Számos párharc várható. Azt tudtuk, hogy a Napoli megfelelően megerősödött a bajnokság megnyerésére, és bizonyítják is a keret minőségét.
Maurizio Sarri ügyesen megváltoztatta a játékról alkotott elképzelésüket, a 4-3-3-ról átállt a két csatár plusz Lorenzo Insigne felállásra.
Tetszik a Fiorentina csapata is. A tegnapi AS Roma elleni vereség ellenére ők megtalálták a játékukat. Valamint figyelmet érdemel az Inter, tetszik a milánói csapat. Nem volt egyszerű tegnap a Palermo ellen hozni a döntetlent. Icardi góljai hiányoznak a csapatnak.
Ez az öt csapat, amely a tabella elején található kiváló stílusú futballt képes bemutatni, és határozottan szórakoztató szezon várható.
Mindössze a közönség hiányzik, mivel a stadionok egyre üresebbek, és ezért nagyon nagy kár. Még Rómában is ez történik, és ez nagyon szerencsétlen dolog, mivel a bajnokság rendkívül kiegyensúlyozott.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
MDaniel98 2015.10.26. 15:11:34
babo0410 2015.10.26. 20:48:54
.Bulldeo 2015.10.26. 21:00:02
delpi0823 2015.10.26. 21:17:44
niccolo 2015.10.26. 21:52:39
babo0410 2015.10.26. 23:38:08
@niccolo: A BL-ben nekem nem tünt fel az a fene nagy tapasztalata és vezér egyénisége. Allegrit már most jobban szeretem. És arra semmi garancia, hogy a csapat 3 vezére egyszerre akar elmenni, jön egy halom fiatal, hogy bármelyik edző azonnal sikeres lenne most. Szerintem Capello se tudna itt azonnal csodát tenni.