Allegri: „Az Inter bajnokesélyes”

allegri_massimiliano_nyilatkozik_1.jpgMassimiliano Allegri véleménye szerint az Inter bajnokesélyesnek tekinthető, a Derby d’Italia pedig nem döntő fontosságú a Juventus számára.

„Ez nem kiesésről döntő mérkőzés lesz, és a bajnokság kimeneteléről sem dönt.” - mondta a Juventus trénere a sajtótájékoztatóján.

„Azonban ez a Derby d’Italia lesz, és fantasztikus lesz részt venni benne. Egyértelmű, hogy nincsenek motivációs gondjaink a mérkőzés előtt.

Az a tervünk, hogy márciusban versenyben legyünk a bajnoki címért, és akkor legyünk a legjobb formában. A statisztikai adatok szerint túl sok gólt kapunk.

Az Inter csapatát tiszteljük, de nem félünk tőlük. A tabella tanúsága szerint az Inter az első számú favoritja a scudettónak, aztán következik a Roma, a Napoli, a Milan és esetleg a Juve.”

A tréner kihagyta a jelenlegi tabellavezető Fiorentinát, illetve a harmadik helyen tanyázó Laziót.

„A Fiorentina? Jó munkát végeznek, és szerintem megvan az esélyük arra, hogy az elsők között zárják a szezont.”

Claudio Marchisio visszatért a csapathoz, azonban Álvaro Morata, Paul Pogba és Martin Cáceres sérüléssel tért vissza a válogatott keretből.

„Mindenkinek az állapotát ki kell értékelnem. Van néhány válogatottunk, akik még nem épültek fel teljesen. Mindenki a teljes kerettel edzett, és először a szezon során mindenki a rendelkezésemre áll, bár eltérő erőnléti állapotban.

Szerencsére hosszú a szezon, így mindenkinek lesz ideje, hogy elfogadható edzettségi szintre jusson. Jelenleg egyetlen elérhető jobb szélső védőnk sincs.

Mario Mandžukić a keret részét képezi, és kiértékelem majd az állapotát, és Paulo Dybala esetében is ugyanez a helyzet. Mivel mindenki rendelkezésemre áll, így pihentethetek olyan játékosokat, akik több játéklehetőséghez jutottak a szezon során.

Ne feledjük, hogy háromnaponta játszunk a következő egy hónapban, és szerdán a Borussia Mönchengladbach lesz az ellenfél, amely mérkőzés dönthet a Bajnokok Ligája továbbjutásunkról.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr467985257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MDaniel98 2015.10.17. 20:49:41

Meg kell hagyni nem mond hülyeségeket, de azért a jelenlegi állapotokat figyelembe véve nem volt túl elegáns tőle, hogy kihagyta a Fiort (mindazonáltal én sem gondolom úgy, hogy annak az edzőnek aki anno "szembeköpte a magyar edzői társadalmat" sikerülne BL-t érő helyre vezetni a lilákat).

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (914) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9915) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4140) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4170) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása