Massimiliano Allegri reméli, hogy számíthat Paul Pogba és Álvaro Morata játékára az Inter ellen, és továbbra is hisz a címvédésben.
A vasárnapi Derby d’Italia helyszíne a San Siro lesz, azonban a válogatott meccsek rossz hírekkel is szolgáltak a Juventus számára egy héttel az izgalmasnak ígérkező derbi előtt.
„Álvaro Morata súlyos zúzódást szenvedett, az orvosi csapatunk napról napra figyelni fogja az állapotát, és meglátjuk, hogy ki fog rendelkezésünkre állni nyolc nap múlva.” - mondta az olasz bajnokcsapat trénere a Sky Sport Italia stábjának.
„Beszéltem a sráccal, ő nagyon nyugodt, még ha kellemetlen sérülésnek is lett az elszenvedője.
Paul Pogba bokasérüléssel bajlódik, ez nem ad okot komoly aggodalomra, azonban három vagy négy napig külön kell végezze az edzésmunkát, és a hét során majd kiértékeljük az állapotát.
A sérülések, amelyekről jelenleg szó van, nem igazán súlyosak. Eléggé bizakodok abban, hogy mindkettőjükre számíthatunk az Inter ellen.
A bajnoki címhez kiegyensúlyozott eredményekre van szükség, és ebben nemigen volt eddig részünk a bajnoki meccseken. Tehát következeteseknek kell lennünk, mivel például egy idegenbeli győzelem az Inter ellen nem ér semmit, ha két vereség követi.
Hogy hiszek-e még a bajnoki cím megszerzésében? Természetesen igen, hiszen még csak októbert írunk. Mindazonáltal az elsőbbséget a Bajnokok Ligája élvezi.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Juvegaspy 2015.10.11. 11:34:42
BigP86 2015.10.11. 11:53:41
MDaniel98 2015.10.11. 12:18:34
alexGicamo 2015.10.11. 13:28:08
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!