Morata: „Jelenleg a Juventust képviselem”

morata_alvaro_golorom_mutogat_1.jpgÁlvaro Morata szerint eljött az idő a Juventus számára, hogy a bajnokságon belül is hozzák azt a szintet, amit eddig csak az európai kupameccseken sikerült.

A bajnoki címvédő jelenleg tízpontos hátrányban van a listavezető Fiorentinához képest a tizenötödik helyen, és mindenképpen javítani kell az aktuális formán ahhoz, hogy legalább elfogadható szinten zárják a bajnokságot.

Álvaro Morata az elmúlt BL-mérkőzésen a góljával sorozatban ötödjére volt eredményes Bajnokok Ligája-találkozón, és rendkívül boldognak is tűnt a találat miatt.

„A gólszerzés pillanatában nagyon boldog voltam.” - olvasható a csatár nyilatkozata a Tuttosport hasábjain. „Azonban az idő mondja majd meg, mennyire is volt fontos a legutóbbi győzelem.

Mindazonáltal bízunk benne, hogy sikerül megfordítani a jelenlegi helyzetet. A bajnokságban nemigen mosolygott ránk Fortuna, azonban, ahogy mondtam is a csapattársaimnak a meccs előtt, ha sikerül a legjobb formában játszani és Juventushoz méltó módon lépünk pályára, akkor bármelyik csapatot képesek vagyunk legyőzni.

Most már csak annyi a dolgunk, hogy Olaszországban is ugyanúgy teljesítsünk, ahogy Európában, bár a Serie A meccseken nehezebb, mivel kevés terület áll rendelkezésünkre, az ellenfeleink jobban lezárják előttünk a pályát, és hatékonyabban védekeznek.

Úgy érzem, hogy komoly felelősség hárul rám, azonban az az igazság, hogy mindannyian ezt érezzük. Aki egy olyan legendás klubnál játszik, mint a Juventus, tudja, hogy ez a mez komoly múlttal bír, és megfelelő tisztelettel kell viselni.”

A spanyol csatárt ezt követően az újságíró arról kérdezte, hogy mi a helyzet a Real Madrid visszavásárlási opciójával, és aminek az értelmében előfordulhat, hogy a királyi klub nem hagyja a Juventusnál a csatárt.

„Mit mondhatnék? Mindig, amikor gólt szerzek, arra emlékeztet valaki, hogy az olasz szurkolók attól félnek, hogy elhagyom a csapatot a jövőben.

Ezért remélem, hogy még sokszor felmerül a távozásom kérdése! Azonban véleményem szerint a kérdés jelenlegi megválaszolása tiszteletlenség lenne a klubbal és a csapattársakkal szemben. Jelenleg a Juventus mezét viselem, és ennek a csapatnak a céljaiért harcolok.

Hogy gyakran szerzek gólt spanyol csapatok ellen? Elég jól teljesítek ellenük, és számos spanyolországi barátom van, akik üzeneteket küldenek nekem, azonban korántsem mindegyik üzenet tűnik barátságosnak. Ennek ellenére örülök a győzelmünknek.

Én nem kívánok üzeneteket küldeni a spanyol szövetségi kapitánynak, mivel nekem a pályán mutatott játékkal kell üzennem. A döntés az ő kezében van, nekem csak annyi a feladatom, hogy a legjobbamat adjam.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr387880676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mpite 2015.10.02. 15:22:14

"Mindig, amikor gólt szerzek, arra emlékeztet valaki, hogy az olasz szurkolók attól félnek, hogy elhagyom a csapatot a jövőben. Ezért remélem, hogy még sokszor felmerül a távozásom kérdése! Azonban véleményem szerint a kérdés jelenlegi megválaszolása tiszteletlenség lenne a klubbal és a csapattársakkal szemben. Jelenleg a Juventus mezét viselem, és ennek a csapatnak a céljaiért harcolok."

Az azért nem túl bíztató, ha tiszteletlenségnek tartja a véleményét a csapattársakkal szemben :/

Amúgy megint ott van a spanyol válogatott keretében. Grat!

MVPP 2015.10.02. 15:50:15

OFF: Rubinhoval mi a helyzet? Hetek óta nincs a keretbe nevezve, pedig csak 2 mecces eltiltást kapott.

Hiribi 2015.10.02. 17:44:59

"Azonban véleményem szerint a kérdés jelenlegi megválaszolása tiszteletlenség lenne a klubbal és a csapattársakkal szemben. Jelenleg a Juventus mezét viselem, és ennek a csapatnak a céljaiért harcolok."

Ez alapján, ha a Real hívja jövő nyáron, szerintem biztosan elrmegy.

juventus 99 2015.10.02. 18:01:55

@Hiribi: én nagyon sajnálnám de spanyol révén ha a nevelő klubja hívja nem hiszem hogy nemet mondana ezt meg is lehet neki érteni még ha nem is lenne kezdő akkor is biztos hogy szíve vágya hogy ott játszón

Hiribi 2015.10.02. 20:34:44

@juventus 99: ebben én is biztos vagyok. Nem neheztelnék rá, ha elmenne. De azért idén még legyen egy 20+ -as éve. :)

Alex8610 2015.10.02. 21:06:47

Negyed annyira sem lesz megbecsülve mint itt nem kívánom neki de ha visszatér a Rewlba lehet a karrierjébe kerül majd de legalábbis hamarabb túladnak rajta mint gondolná.Raul mit letett az asztalra és mi lett a vége....A Real az Real marad.

GiuseppeMarotta 2015.10.02. 22:33:52

Ne menj el Àlvaro! Itt a helyed...

MDaniel98 2015.10.03. 11:22:21

@MVPP: Audero-t felhozták 3. számú kapusnak (feltételezem azért mert saját nevelés), így
Rubinho a 4. számú kapus elég nehezen értelmezhető pozíciójába került, szerintem kb. 100% az esélye annak, hogy jövőre távozik.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10261) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4279) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4295) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása